Nem kis önbizalomról tesz tanúbizonyságot, hogy Karácsony Gergely nemes egyszerűséggel úgy döntött: levélben osztja meg magvas gondolatait a magyar miniszterelnökkel arról, mit, hogyan és miért kellene tennie, mert jól látható, hogy a kormány inkompetenciája súlyos károkat okoz. Bezzeg a fővárosi önkormányzat a járvány elleni élharcosa – még akkor is, ha nem. Nos, a levél apropóját egyébként az az európai uniós költségvetés adta, amelyet Magyarország a kifizetések jogállamisági feltételekhez kötése miatt megvétózott. A kormány álláspontja világos, senki sem használhat politikai büntetőeszközként egy jogilag értelmezhetetlen fogalmat; amíg ez a helyzet fennáll, Magyarország nem támogatja a hétéves költségvetést. A főpolgármester viszont még mindig nem érti, miért tartja aggályosnak a kormány – jogi értelemben is – a költségvetés feltételekhez kötését, és hosszan taglalja, hogy szerinte miért utasítja el Orbán Viktor azt a 2800 milliárd forintot, amit az EU nekünk szeretne adni, miközben az önkormányzatokat pedig könyörtelenül sarcolja. Legalábbis a főpolgármester által megfogalmazott levél tartalma szerint.
A magyar miniszterelnöknek írt levelet Karácsony Gergely. A főpolgármester többek között olyan részletekkel is színesítette eszmefuttatását, miszerint a fővárosi vezetés a járvány elleni védekezés élharcosa. Karácsony azt írja:
A Fővárosi Önkormányzat védőeszközök beszerzésével, intenzív tesztelési program működtetésével állami járványügyi feladatokat vett át, és számos esetben maga hozott meg olyan szabályokat – például a maszkviseléssel kapcsolatban – amelyre a kormány csak később szánta rá magát.
Véleménye szerint „felfoghatatlan és elfogadhatatlan”, hogy ebben a helyzetben a miniszterelnök egyszerre indít háborút a járvány és a gazdasági válság kezelése szempontjából kulcsfontosságú két szövetségese, a magyar önkormányzatok és az Európai Unió ellen. Úgy fogalmaz:
Ahelyett, hogy a partnerség erősítése révén megsokszorozná a védekezéshez, az életek és egzisztenciák megvédéséhez szükséges erőt, Ön lemondani készül a magyar embereknek járó európai támogatásról, és kicsinyes sarcpolitikával csődveszélybe sodorja az önkormányzatokat. Káros és rövidlátó politika ez, amely a kicsinyes hatalmi érdekeket az ország egészének érdekei elé sorolja.
Karácsony meggyőződése, hogy a magyar kormány egyik legfőbb célja a fővárosi közszolgáltatások bedöntése is:
Ön a válságkezelésre hivatkozva von el forrásokat az önkormányzatoktól, de az Európai Unió válságkezelő támogatásától megfosztani készül a magyar embereket. Pedig ami az önkormányzatok számára élet-halál kérdés, az csak „filléres tétel” az EU helyreállítási alapjához képest: Ön huszonöt milliárdért bedöntené a fővárosi közszolgáltatásokat, de lemondana 2800 milliárdról. Ön a nemzeti szuverenitásra hivatkozva akadályozza, hogy Magyarország és a többi tagállam hozzájusson az Európai Unió segítségéhez, de közben semmibe veszi a közvetlen demokratikus felhatalmazással rendelkező magyar önkormányzatok szuverenitását.
A végén viszont egyértelművé teszi, hogy a kormány gonoszsága ellenére ők továbbra is nyújtják a kezüket.
Ne az önkormányzatok zsebében turkáljon, hanem csapjon a tenyerünkbe, fogadja el a partnerségüket az ország érdekében, a járvány és a gazdasági válság sikeres kezelése érdekében. Ne a magyar települések és az országnak segítséget kínáló Európai Unió ellen küzdjön, hanem tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az európai támogatások mielőbb eljussanak azokhoz, akiket megilletnek: a magyar emberekhez!
– zárta eszmefuttatását Karácsony Gergely a miniszterelnöknek írt levelében.
Forrás: Facebook; Fotó: PestiSrácok/Horváth Péter Gyula
biciklisávkirály
2020-11-19 at 17:21
Meg lehetett nézni zuglót is, mit töketlenkedett ott, és ezek után megválasztották a főváros élére, szégyen mindenkire nézve, aki rá szavazott.
vas utcai vicc
2020-11-19 at 17:17
nem az a dolgod, te kis pojáca, hogy mással foglalkozz, vezesd a várost amivel megbíztak, jah hogy az nem megy, akkor meg takarodj.
Judit
2020-11-19 at 16:04
Kérem az Édesanyját és az Édesapját ne átkozzák, éppen elég
bajuk hogy az egyik fiukból ilyen szörnyűséges buta képződmény
nevelkedett, az Édesapja forog a sírjában, nem tud a lelke megpihenni.!!!
Kovács Attila
2020-11-19 at 15:44
Kedves Mátyás, köszönöm az észrevételt, de álláspontom szerint a kulturált újságírás lenne a cél, és számomra ez nem is igazán vélemény, hanem egy pökhendien megfogalmazott, egyszerű beszólásba burkolt hamis, néhány olvasót akár meg is zavaró hamis tévképzet (mit képzel egy főpolgármester, hogy írogathat Orbánnak, ehhze nagy bátorság kell). Miért kell mindenáron beszólni? Miért nem lehet egyszerűen leírni, hogy Orbánnak levelet írt, és szerintem ezt nem itt, hanem amott kellett volna megtennie, és egyébként sem értek egyet a tartalmával, mert…Lesz valaha Magyarországon ilyen újságírás, vagy csak a látványújságírás marad? Mert nekem ez a stílus nem tetszik, de sajnos mindkét térfélen ilyenekkel találkozok. Naív vagyok, tudom.
Vízöntő
2020-11-19 at 15:04
A PS, de más jobboldali portál sem hozta, tudtommal a Kúria döntött és 100 milliós bírságot hagyott helyben jogerősen a BKK-val szemben amiért a reklámhelyekre vonatkozó tender nyertesével nem köthették meg a szerződést Karácsony döntése miatt!
100 millió meg a kieső bevétel!
Mennyit is dobott el ezzel a Főváros kasszájából? És a kormányt cseszegeti?
A 100 millió és az elmaradt haszon kár, térítse meg aki a döntést hozta!
Draskovics szólítsa fel Karácsonyt a döntésével okozott kár megtérítésére!
Gábor lovag
2020-11-19 at 14:40
Ritkán látni ekkora méretes lóalkatrészt mint ez a fehérjehalmaz Harácsony Killer Here Geri
Vízöntő
2020-11-19 at 14:13
Gáspár Anette
azt sejtettem korábban is, de a múlt hét óta tény, mint kiderült 13 fő van alkalmazva arra a célra hogy a facebook profilját, oldalát kezelje!
balbako
2020-11-19 at 14:11
A kutyaugatás nem hallatszik fel a mennyországba. Coki az ólba!
Fklara
2020-11-19 at 14:08
Fogadjunk, hogy Szarosgyurka leveléből, ElQuró utasítására a fegyverhordozója másolta be ezt a szöveget Kamugerinek, mert róla fel sem tételezem, hogy be tudja másolni egy levélbe és elküleni a miniszterelnök úrnak.
Ghandi
2020-11-19 at 14:07
Egyetértek Karácsonnyal! Orbán ne turkáljon a fővárosi önkormányzat zsebében, és hogy ezt az opciót ne követhesse el, ne adjon egy rohadt fillért se Karácsonynak! Karácsony meg, ha már ilyen szépen leírta amit Elmeroggyant Gyurcsány diktált neki, nyalja a DK-s politikus seggét még fényesebbre, hagy villogjon a Feri!
Karácsony! Annyira ostoba vagy, hogy sírni lenne kedvem! Demszky hozzád képest Einstein volt!
ómió
2020-11-19 at 14:03
Az autósztrádákra is biciklisáv kell?
Ildikó
2020-11-19 at 14:01
O Ó! A nyúl viszi a puskát?
szemet szemért
2020-11-19 at 14:00
Ez a barom még egy autót sem tudott vezetni.Azért nincs jogsija.Még ehhez is hülye.Vezessen inkább áramot.
Gáspár Anette
2020-11-19 at 14:00
Vízöntő
2020-11-19 at 13:47
Mivel ez az egybite-os unicumba ágyazott kertitörpe
két kerek mondatot nem tud kinyögni, akárki írja
a firkákat, ő jegyzi, tehát attól a pillanattól,
hogy megnyomja valaki az entert-t, ő mondta.
csepeli
2020-11-19 at 13:56
T. Kovács Attila,
Igaza van, /demokráciában/ mindenki elmondhatja a véleményét -a megfelelő fórumokon /akár bíróságon/ keresztül. Erre van kitalálva a kormány-főváros egyeztető fórum. Olyan gyerekes az a napi f.b. poszt tömeg! …és a fórumra meg nincs ötlet azon kívül. hogy adjanak több pénzt -kell a sleppnek!
Szerencsétlen bp-iek! -ezt akartátok?
Vízöntő
2020-11-19 at 13:47
Most Karácsony kavar vagy a DK-s fogalmazó és Karácsony csak a nevét adja?
Az a pénz ugyanis nem adomány hanem hitel, amit 30 év alatt kell törleszteni, és közben kezesek leszünk a többiek hiteléért is!
Korózs kamu proletár irányítsa már oda a nagyszerű asszonyát, ezek ápolásra szorulnak!
Hogy akkor 10-ből csak 1 maradna?
Akkor oldják meg maguk, bár a filmben is csak egy maradhat!
HARÁCSONY ÉS MAFFIÁJA TAKARODJON A FŐVÁROS ÉLÉRŐL!!!!
2020-11-19 at 13:45
Pesti úti idősotthon, 50 halott!
Ha Harácsony lenne a miniszterelnök, a félév alatt kihalt volna a fél ország.
gyozo2018
2020-11-19 at 13:43
Harácsony Here nagyon szeretne miniszterelnök lenni,
és mindent lerombolni, amit az Orbán-kormányok felépítettek.
Ez a tetű egy önkormányzatot sem tudott elvezetgetni,
nem hogy egy országot.
Ila
2020-11-19 at 13:43
Azért írásban, mert leplezendő, hogy kimondható önálló gondolatai sosem voltak. Meg mit keres az országos politikában? Neki nem Orbán Viktorral kellene társalognia, hanem beosztottjaival,önkormányzati szinten kellene utasításokat adnia. De még helyben sem tett le az asztalra semmi kézzelfogható,a budapesti emberek jólétét segítő eredményeket. Fhúuuúuú tüntessétek már el, ne válasszatok ilyen bugyuta balos fa..fejeket.
Manus
2020-11-19 at 13:35
Karigeri inkább írjon ki tendert szívárványos zászlók tömeges beszerzésére vagy a budapesti klímavészhelyzetről szervezzen szakmai szimpóziumot. Nyomorult szerencsétlen…
gerinctelen-karácsony-&-sleppje
2020-11-19 at 13:35
Ez a karácsony gyerek tényleg ennyire hülye – mint párttársa a gírhes szabó tímea -, vagy 42 tanácsadója erősíti a degenerált szövetséget Budapest élén fröcsögve.
A fővárosi „illetékes” vezetés (kamugeri és trampli gy. német böske) már bizonyított az idősotthonokban, talán ezt a nyomozás alatti és degyéb áljárványügyi védekezést kellene meghálálni? A piszkálódásról ilyen helyzetben sem vagytok képesek lemondani ti mocskok.
Efftársak, meg kell állni a harácsolással és akármilyen borzalmas a ballibernyákoknak, el kellene dolgozni.
Lökött kamugeri és tróger társai: Miniszterelnök Úr határozottan fellép az inkorrekt balodali EU-s söpredék ellen, aki hugyosgyurka kottáiból „harcolnak” reggel, éjjel és délben. Ne sz*rjatok be, lesz pénz, amit elherdálhattok nimandmüllerrel, ál PhD-s hitlerista lászlói mivel, a jellemtelen draskovitssal, buzeráns vágó et.-sal.
Kezeteket hiába nyújtjátok, régi mondás szerint magyar ember sz*rba nem nyúl!
Mátyás
2020-11-19 at 13:34
Kedves Kovács Attila, szerintem is megoszthatja Karácsony a gondolatait, viszont az újságíró meg leírhatja, hogy erről mi a véleménye. Egyébként Karácsony (Gál J Zoltán) kb. napi négy facebook posztot címez Orbán Viktornak. Ez szerintem egy kicsit sok, most pedig már nyílt levelet ír. Mi lenne, ha leülne tárgyalni a kormánnyal, esetleg hivatalos de nem nyilvános levelet küldene Orbánnak a problémákról, aggályairól. Itt viszont csak az látszik, hogy ezek a közönségnek íródnak és nem a probléma valódi megoldása a cél, már ha ez a valódi probléma. Ezt hívják látványpolitizálásnak.
Namond
2020-11-19 at 13:30
Ez kedves, hogy időt szakít a főútvonalak, kerékpársávjai kialakítása között.
Pedig Budapest vezetése rengeteg egyéb munkát is ad, ha valaki komolyan veszi.
sanya
2020-11-19 at 13:30
Két kérdés: a fosbukon küldte az agymenést?
Ki diktálta, mondta tollba?
túródóra
2020-11-19 at 13:25
No ,nézzük ,miket mondott Magyarország legnagyobb szarembere.
Mátyás
2020-11-19 at 13:24
Akkor most megpróbálom úgy leírni az uniós költségvetés problémáját, hogy Gál J Zoltán is megértse. (Karácsonyban nem reménykedek, de ezeket a szövegeket úgyis Gál J írja.)
Írunk egy új munkaszerződést, amiben az fog állni, hogy te csak akkor kapod meg a havi fizetésedet, ha a munkaszerződésben foglalt munkaköri leírásodon kívül nem találok valami ürügyet arra, hogy mégis miért ne kapd meg a fizetésedet. Akármi lehet, amit most még nem mondok meg, de majd ezeket időben leírom és eljuttatom hozzád. Például mindent megcsináltál 100%-ban, de ezentúl a munkaidő végén mosogass el és a szemeteseket is űritsd ki, különben megvonom a fizetésedet. A következő hónapban pedig kitalálom, hogy hiába tökéletesen dolgoztál, mert ezentúl a kollégád helyett is neked kell dolgozni, a harmadik hónaptól kezdve pedig a feleségemet is vidd ki a piacra bevásárolni. Mindezt az alapján fogom érvényesíteni, hogy most beleírunk egy záradékot a munkaszerződébe, hogy fizetése megvonható, ha a főnök jövőbeni bármilyen kívánságának nem felel meg.
Pontosan ezzel egyenértékű a jogállamisági problémára hivatkozás.
K.laci
2020-11-19 at 13:23
Hajrá fővárosiak!! Válasszátok meg még legalább kétszer !!!
Mária
2020-11-19 at 13:18
Na, pont ilyen amikor a hülye okoskodik! Csak az ökörnek van ekkora egója!
Uncle Ment
2020-11-19 at 13:13
Rendes srác.
Gondoskodik a Karmelita szórakoztatásáról.
Kovács Attila
2020-11-19 at 13:10
Kevés dologban értek egyet Karácsony Gergellyel, de szerintem nem kellene olyen nagyképűen és ironikusan fogalmazni, hogy “Nem kis önbizalomról tesz tanúbizonyságot, hogy Karácsony Gergely nemes egyszerűséggel úgy döntött: levélben osztja meg magvas gondolatait a magyar miniszterelnökkel…”. Ő Magyarország fővárosának főpolgármestere; miért ne oszthatná meg véleményét a Kormánnyal, ráadásul olyan ügyben, ami nyilvánvalóan kihatással lehet a fővárosra is? Még én magánszemélyként is meg szoktam osztani a gondolataimat állami és uniós szervekkel.
csepeli
2020-11-19 at 13:09
Eddig úgy gondoltam, hogy demokráciákban a nemzeti parlament joga a PM-t utasítani. Mielőtt a Gy. klán elbízná magát, -mára már rettegő kormányt vizionál- világosodjon fel -mind a 41 “szakértő”- a bp-i csődökről /metró rekonstrukció, kórház építés, tömegközlekedés, hidak, utak, idősotthonok stb./
Ne erőlködjetek, K.G. már a bábotoknak is gyenge! /amúgy orvosi eset is, lsd. autó vezetés./
A nemzeti szuverenitási ügy megértéséhez meg tanulmányozzátok az 1919-20-as történelem tankönyveket -eddig nem tettétek-, mert már Károlyink van, Kun B.-ák a spejzban vannak! Figyeljünk!
A Nagy Testvér figyel téged
2020-11-19 at 13:05
Istenem de stupid ez a kétméteres lóhímtag! Szégyenlem hogy Szabolcs Megyei! Még szerencse hogy elköltözött végleg!
tesorina
2020-11-19 at 13:03
Aljas szemét paprikajancsi! Tolvaj, sikkasztó és fletó s*gge vége, a zsebe majd’ kilukad a beletömködött pénzektől!
KARIGERI MONDJON LE!!!!!
ÚJ VÁLASZTÁST BUDAPESTEN!!!!!!
KARIGERI MONDJON LE!!!!!!
ÚJ VÁLASZTÁST BUDAPESTEN!!!!!!
api01
2020-11-19 at 13:02
Ez most komoly ? Megnyugodtam, mert csak vicc.
kamcsatka
2020-11-19 at 13:00
csapjon a tenyerunkbe? jujj ez nagyon gyurcsanyos modoroskodas gerike…
Manó
2020-11-19 at 12:55
Tudom, hogy alkalmatlan a feladatra, de, ha már a dobrev-gyurcsány klán főpolgármesternek szavaztatta meg szektásaival ezt a kretén, akkor, legalább a látszat kedvéért, nem a fővárossal kéne foglalkoznia?!
Arpad
2020-11-19 at 12:54
Idióta kretén, okoskodik a szerencsétlen!
Gábor
2020-11-19 at 12:49
Szégyen, hogy ilyen hiteltelen, szellemi, erkölcsi nulla lehet Budapest főpolgármestere! Tarlós István talpáig sem ér fel.
Mindez kritika a bolsi,libernyák megválasztóira és a szavazni nem hajlandó lakosoknak is!
Minden szakmai tudásból felmentett mamahoteles, döntésképtelen vigyori! Szociológus képzettség sokadik diplomának elmegy, miután van mérnöki, matematikusi végzettsége!
Büntetőjogi felelősségvállalása elmaradt az idősotthon halottai miatt! Hiteltelen senkiházi! Álljon fel és húzzon el, mint a vadkacsák!
Hajrá magyarok! Hajrá Magyarország! Gyönyörű hazánk “fényre derül” szakértő kormányunk hatékony tevékenysége következtében!
Poppy
2020-11-19 at 12:45
A tetves anyádnak írogass! Nem kell a sorosi mocskos, soha le nem járó hitel!!!
Ne merj egész Budapest nevében megszólalni mert el leszel ásva. Rohadt ingyenélő, korrupt, ócska neokomcsi tolvaj. Kuss a neved, te rakás szar.
sorry
2020-11-19 at 12:45
Micsoda dilettáns hólyag!!!! Legalább fogná be a száját és húzná meg magát. Ennek nincs semmi önkritikája. Attól, hogy a sz@rt befőttesüvegbe teszik és felrakják a stelázsira, még nem lesz befőtt!
Patriota
2020-11-19 at 12:44
Nagy az arca ennek a paprikajancsinak.Egyre nagyobb ! Mint a pórázát tartó alkeszé….
Emberek ! Észnél kell lenni, mert ma feketén fehéren kiderült: a moslékkoalíció Soros elvárása szerint fog cselekedni. Ugyanazt a beszédet mondta el ez a nemzetáruló böszme, mint Soros György. Félek az lesz itt is mint az USA-ban… Trükkökkel döntik meg a nemzeti kormányt! Ne adja Isten, mert akkor vége ennek a szép országnak!
khm
2020-11-19 at 12:44
Ezt tanácsolta ennek a kreténnek a 41 rabló?
Tények
2020-11-19 at 12:40
a prosti anyádat szólitsd fel, te mocskos bolsevik akasztófáravaló kapcabetyár
Ráró
2020-11-19 at 12:37
“Karácsony Gergely felelős hozzáállásra és cselekvésre szólította fel Orbán Viktort”
Egyetértek!
Első lépés legyen az, hogy Karácsony Gergelyt vizsgálati fogságba helyezze, többek közt, tömeggyilkosság, hazaárulás és sikkasztások sorának elkövetése vádjával!
Böngér fia Bors
2020-11-19 at 12:36
A nagy Nyugat Szodoma és Gomorra és ez lesz a sorsa is. Egy évtized és eldől, mint egy madárijesztő.
Vica
2020-11-19 at 12:16
AKI NÉZTE A KORMÁNYINFÓT (feltétlen nézzétek meg!) LÁTHATTA, HALLHATTA, HOGY ORBÁN VIKTOR MINDEN EREJÉVEL, TUDÁSÁVAL ÉRTÜNK DOLGOZIK. CSAK A NÉP ÉRDEKEIT NÉZI DÖNTÉSÉVEL. REMÉLEM SOKAN RÁJÖNNEK A MÁSIK OLDALT TÁMOGATÓK KÖZÜL!
Vica
2020-11-19 at 12:08
EZ A PAPRIKAJANCSI MÁR MEGTANULTA A LECKÉT ELKÚRÓTÓL. “A SAJÁT HIBÁDAT, CSELEKEDETEIDET” = F O G D R Á AZ ELLENFELEDRE!
Tudományos libsizmus
2020-11-19 at 12:01
Figyelj Gergely. Hol van az 50 milliárd, amit eü.-re kaptál tőlünk?
Polgar
2020-11-19 at 12:00
Ezt a barmot a firkaloival egyutt nem kellene mar elzavarni?
himea
2020-11-19 at 11:59
Az adóemelés biztos jó a járvány ellen! Napi 2×1, 5 éven át!!