Meglepő egyértelműséggel ítélte el a 2006-os rendőrterrorba torkolló politikát Karácsony Gergely az akkori civil és rendőráldozatokról szóló dokumentumfilm bemutatóján. A Városházán önmagát DK-s fontos emberekkel körülvevő főpolgármester próbálta hangsúlyozni a jogállam 2010 utáni állítólagos leépítését is, de elismerte, hogy a 2006-os eseményeknél látványosabban és átélhetőbben nem lehet megsérteni a jogállamot.
Hiába az egyértelmű jelek és rendőri beszámolók arról, hogy a 2006-os politikai és rendőri vezetés szándékosan eszkalálta a gyűlöletet a rendőrök és a tüntetők között, mert nagy balhét akart, Karácsony szerint ez csupán egy nem bizonyított, lehetséges olvasat. A főpolgármester arra a kérdésre, hogy hogyan élte meg 2006 őszét miniszterelnöki tanácsadóként, azt felelte, nem volt ő olyan fontos szereplő, mint azt a Fidesz-kormány most láttatni akarja, de állítása szerint neki már akkor is világos volt,
mekkorát hibázott a magyar politika, mert akkor ment tönkre a köztársaság.
Karácsony szerint a magyar állam által a saját állampolgárai ellen 2006-ban elkövetett fizikai erőszak a jogállam megsértésének legátélhetőbb módja, ám szerinte 2010 óta – igaz, nem ilyen érzelemdús módon – teljesen felszámolták a jogállamot. Érdekes kettősség Karácsony esetében, hogy a köztársaságot 2006-ban tönkretevő gyurcsányi politikától mégsem zárkózott el, hiszen a fővárosi vezetésben komoly befolyással és fizetéssel járó pozíciókat juttatott a Demokratikus Koalíció embereinek, elég csak Gál J. Zoltánra, Gy. Németh Erzsébetre vagy Kálmán Olgára gondolni.
Gyurcsány Ferenc felelősségét a 2006-os történtekben egyértelműnek nevezte Gaudi-Nagy Tamás is, mondván, az akkori miniszterelnök személyesen jelen volt az irányításnál a legfontosabb időpontokban, elvárásokat fogalmazott meg a rendőri vezetők felé, az eredmény pedig brutális karhatalmi terror volt. A jogvédő emlékeztetett, hogy a 2006-ban túlkapásokkal, erőszakkal gyanúsított rendőrök ellen tömegével szüntette meg az ügyészség az eljárásokat, ebben pedig Ihász Sándor akkori budapesti főügyész járt az élen, aki most éppen a Demokratikus Koalíció elszámoltatási biztosa.
Gaudi azt a kritikát is megfogalmazta, hogy a filmben aránytalan a jogvédők munkájának bemutatása, hiszen a Nemzeti Jogvédő Szolgálattal szemben a TASZ és a Helsinki Bizottság csak egyes egyedi esetekben járt el. Arra is felhívta a figyelmet, hogy
míg 2010 előtt a hatalmon lévő baloldalnak bevett módszere volt rendőri erőszakkal feloszlatni a kormányellenes tüntetéseket (több, mint 30 ilyen eset történt), a kormányváltás óta egyetlenegyszer sem oszlattak fel így tüntetést.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS