Fapados Európa
Fotó: Olivier Matthys
Párhuzamos történelmek, ahogy nem várt módon csatlakoznak össze. Évtizedekbe tellett, mire az utazás szabadsága Nyugaton lehetővé tette az átlagember számára is, hogy más kultúrákkal könnyebben és olcsóbban ismerkedhessen. Az országok, a nemzetek akaratlanul is közelebb kerültek egymáshoz, ebbe a folyamatba megkésve kapcsolódott a szovjet iga alól felszabaduló Kelet-Európa. Hogy aztán keserűen tapasztalhassuk meg fapados európai utazásaink során: virágzik az a szélsőbalos világ, amit mi már magunk mögött tudhatunk...
"Mi összehozzuk a kultúrákat! Európában ötven éve nem volt háború, mert mindenki inkább a Ryanairrel repül. Igazából nekem kellene Béke-nobeldíjat kapnom…" - ezt a tőle korántsem szokatlan kijelentést még Michael O'Leary, a fapados légitársaság fenegyereke ejtette el valamikor a 2010-es évek elején. O'Leary természetesen túlzott, hiszen maga a Ryanair csak a ’80-as években fektette le azóta is mintaértékű, ugyanakkor sok kritikát is kiváltó utazási modelljét. Az utazás szabadsága némi késéssel érte utól Kelet-Európát, amely a kezdeti eufória után kénytelen felismerni, mennyire fapados Európa...
Felteszem, meglehetősen szűk olvasói réteget érdekel a repülés története, pláne nem a fapados légitársaságok kialakulása. Ahhoz azonban, hogy megértsük azokat a valós, világszinten is tapasztalható társadalmi változásokat, amelyeket kvázi melléktermékként okozott az olcsó utazás, érdemes tényleg csak pár mondatban kitérni erre a folyamatra.
Az olcsó utazás igénye és lehetősége különben nem is feltétlenül a fapados légitársaságokhoz köthető. Úttörő volt ebben ugyanis egy repülőgép, a Boeing 747-es, közismertebb nevén a Jumbo megjelenése, amely, ha arányaiban lassabban is, de lényegesen több utast volt képes szállítani, így téve lehetővé az repülőn való utazás lehetőségét a szélesebb utazóközönségnek.
Fapados légitársaságokat már az ’50-es években megpróbáltak létrehozni az Egyesült Államokban, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ebben a törekvésben élen járt az 1949 és 1988 között működő Pacific Southwest Airlines (PSA), amely nemcsak olcsó repülőjegyeket kínált, de például hosszúcombú, csinos és vidám stewardess-lányokkal is csábította az utazókat. Mindezt azért tartom fontosnak megjegyezni, hogy milyen üdítő, szabad, talán kicsit szexista időket élt akkor a szektor.
A repülés szabadsága
Természetesen az igazi forradalmat a tengerentúli utazások és a fapados modell európai meghonosodása hozta el, erről a hatásról beszélt meglehetősen provokatívan Michael O'Leary. Az ír üzletembernek abban ugyanis minden bárdolatlansága ellenére igaza van, hogy az olcsó repülőjegyek hihetetlen mértékben hozzájárultak az országok közötti mobilitáshoz. Az egymás megismeréséhez, a közelség érzetéhez, a külföldi tanuláshoz, szerencsét próbáláshoz és a munkavállaláshoz is. Ráadásul a fapados légitársaságok mindennek az érzületnek a fenntartói is, a világ vérkeringésének ösztönzői. Ökológiai lábnyom ide vagy oda, a repülés ma az országok közötti kapcsolattartás fontos eszközévé vált, például a lassú és drága vasút kárára. Sajnálatos, hogy így alakult.
Nem is hisszük el, amíg nem látjuk
És itt jön a mondanivalóm másik fele. Hogy a kapcsolattartáson túl mit is hozott a magyaroknak, tágabb értelemben Kelet-Európának a fapados repülés. Amíg ugyanis a modell kialakult és szárnyait bontogatta, addig a mi régiónk szocialista rémálmát aludta, és csak a ’90-es évektől kezdődően kapcsolódott be a repülés és az utazás forradalmába. Ami nagyszerű volt. Közelebb került a tenger, az addig elérhetetlennek tűnő európai nagyvárosok, Párizs, London, Róma, Athén. Kulturális örökségeink igazodási pontjai.
Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a rózsaszín köd oszladozni látszik a kelet-európai fejekben. Sokkoló élmény egy kommunizmust megélt közösség számára, ha végre például egy olasz városba eljutva azt olvassa a falakra firkálva: a fasisztákat a gulágra kell küldeni, hiszen - sugallja a felirat -, a gulág a fasisztáknak fenntartott büntetőtábor volt. Vagy bármely random francia nagyvárosba ellátogatva könnyen belekeveredhetünk egy kapitalizmus-ellenes tömegtüntetésbe, ahol a kizsákmányoló kapitalisták elleni dühükben autókat gyújtanak fel és kirakatokat törnek be az ifjú kommunisták. Ahhoz pedig nem is kell feltétlen Németországba látogatni, hogy ne kelljen rettegnünk az Antifának csúfolt önkéntes Ávó-tól, akik fasisztákra vadásznak a nyílt utcán.
Jött a felismerés, mennyire fapados Európa
Ami valójában kelet-európai ésszel felfoghatatlan, vagy nehezen feldolgozható, hogy van az a Nyugat, amely feltalálta az olcsó fapados utazást, a szabad ismerkedés lehetőségét. A béke, és a kulturális párbeszéd egyik fontos eszközét. És ugyanide ellátogatva a legsötétebb szovjet propagandával találja magát szembe a kommunizmust éppen csak túlélő, abból lassan kikecmergő kelet-európai. Hogy abban bíztunk évtizedeken át, egyszer majd véget ér a szovjet uralom, és csak próbáltuk ép ésszel átvészelni a szovjet propaganda agymosását. Kellően fel is vérteztük magunkat ellene. És erre kiderül, hogy ugyanez az embertelen ideológia nemcsak ugyanígy része volt a népek és nemzetek szabad ismerkedését feltaláló és ösztönző Nyugatnak, de a kommunista propaganda reneszánszát éli. Amit a szovjet propaganda megpróbált elhitetni velünk a gulágról és az ártatlanul összefogdosott és elhurcolt, majd névtelenül elhullt emberek százezreiről, az Nyugat-Európában ma is terjesztik. Mit terjesztik? Hisznek benne.
Így adódik az a furcsa helyzet, hogy mára nem Nyugat-Európából érkeznek a szocializmus abszurditásában megmerítkezni a turisták hozzánk, hanem mintha mi látogatnánk, ha nem is szándékosan egy kellemetlen, szocialista miliőbe, amit mi már lerugdostunk magunkról. Igaz persze, hogy ezekről a visszatetsző folyamatokról olvashatunk a közösségi médiában is. De az olcsó utazás révén mindez kézzelfoghatóvá is válik a számunkra. A történelmi emlékek árnyékában, ha nem vigyázunk, térdig gázolhatunk a magunk mögött hagyott vörös múlt szemetében.
