Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök éjszaka írásban megerősítette, hogy a kormány betartja az atlétikai világbajnokság megrendezésének feltételeit tartalmazó főváros–kormány megállapodást – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester pénteken, a Facebook-oldalán.
A főpolgármester a bejegyzésében azt írta: csütörtök éjszaka lezárultak a tárgyalások, amelyek az atlétikai világbajnokság megrendezésének feltételeit tartalmazó főváros-kormány megállapodás érvényre juttatását célozták. Felidézte: a 2019 végén megkötött megállapodás célja, hogy az atlétikai világbajnokság “ne csak egy stadionépítés és egy egyszeri sportesemény legyen”, hanem olyan városfejlesztés része, amely egy egészségesebb Budapestet eredményez. Hozzátette: a megállapodásban azt vállalta a kormányzat, hogy Ferencvárosban a tömegsport céljait szolgáló sportpark épül, továbbá, hogy öt éven keresztül évente 10 milliárd forint fejlesztési támogatást kapnak a kerületi egészségügyi intézmények, illetve ebből működtethetik a fővárosi CT/MR programot.
A megállapodás teljesítése 2022-től felfüggesztésre került. Nem tehettem mást, mint hogy visszavontam támogatásomat a rendezvénytől
– idézte fel Karácsony Gergely. A főpolgármester tudatta: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök éjszaka Orbán Viktor miniszterelnök felhatalmazásával írásban is megerősítette, hogy a kormány betartja a megállapodást.
Azoknál a projekteknél, ahol félbemaradtak a beruházások, soron kívül megkötésre kerülnek a szükséges szerződések, és a megállapodásból hátralévő keret felosztása kapcsán pedig megindulnak a szakmai egyeztetések
– sorolta a főpolgármester, aki a bejegyzésében megköszönte Gulyás Gergely és Fürjes Balázs, a vb-t szervező bizottság társelnökének aktivitását az ügyben.
Nem vagyok naiv. Pontosan tudom, hogy rengeteget kell még küzdenünk, hogy ezek a források valóban meg is érkezzenek. Azt is tudom, hogy a választásig tartó egy évben a kormányoldal minden eszközzel sanyargatni fogja a várost és a városvezetést. Budapestnek és Magyarországnak azonban az az érdeke, hogy ha már belevágtunk, akkor legyen sikeres a világbajnokság. És legyen egészségesebb város Budapest!
– írta a főpolgármester. Karácsony Gergely a posztban beszámolt arról is, hogy pénteken a Városházán fogadta Sebastian Coe-t, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökét, aki átadta meghívását a bő egy hét múlva kezdődő atlétikai világbajnokságra.
Örömmel mondhattam: eleget teszek a meghívásnak
– írta bejegyzésében a főpolgármester.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-08-13 at 09:57
Ez a tétova, hazug, jellemtelen dumajankó kell a “pestiek” többségének. Hogy miért? Innen a sötét, korszerűtlen vidékről csak olyat tudnék írni, amivel még a maradék tisztességes “pestieket” is megsértenem, így inkább csak magamnak tartom meg a megfejtést.
Amarna
2023-08-13 at 06:43
NE
mutogass te szardarab…
KÖZEL A VÉGELSZÁMOLÁS ÉS A KISELEJTEZÉSED
ADDIG FUSS … AMERRE MÉG BÍRSZ…vissza parasztnak nyírizére…..
vátedz
2023-08-12 at 20:06
A korszerű,máshol kiálóanbevált CAF villamosok sem közlekedhetnek a világörökség részekéntinek nyilvánított pesti Dunaparton,mert a Lánchíd alatti aluljárót-szemben a budaioldalival-nemépítették át,így a jelenlegi,60éves konstrukciójú un.Ganz
csuklósokat kell itt is közlekedtetni,akárcsak a Szabadsághídon is!
Egy mégerre is emlékező akárki
2023-08-12 at 20:01
Akárcsak anno Szegedre érkező,az antanttisztekkel tárgyalni akaró csapzottküldöttségetmeglátó,őket fogadó tiszt:uraim,Önök ide süllyedtek?!
Szőke ciklon
2023-08-12 at 16:41
…Karácsony Gergely a posztban beszámolt arról is, hogy pénteken a Városházán fogadta Sebastian Coe-t, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökét, …
Aztán mit mondott neki?
Gondolom, meg lehet a véleménye a sportembernek, hogy csak egy, bár sovány és magas, de félművelt, megszólalni sem képes, a szocializmust idéző főpolgármesterre futotta a magyaroknak.
oshon
2023-08-12 at 15:22
Bssza a krrva budos anyjat ez a budos kakasalaku ruhes , nyalas beka + a budos tolvaj , rablo-rombolo bandabelijei … ennek markabol eljenek megvalasztoi es tamogatoi – fuuujjj a fold ala csuszomaszok !
Orientál
2023-08-12 at 13:19
Balliberális zöld Karácsonyék a Lánchíd felújitásával kapcsolatos kormánnyal kötött szerződésüket megszegták és még Karácsonyéknak van vastag bőr a pofájukon kormánytól követelni azokat a milliárdokat amire vonatkozó szerződésüket kötelezettségüket a szerződéssel szemben megszegték. Ezért nem lepne meg hogyha ezt a szeződést is így játszanák ki csalnák el a balliberális zöld Karácsonyék.
TalEle
2023-08-12 at 13:02
Ahogy a ballibek nem értik a “vidéki Magyarországot” úgy a Fidesz sem érti a populista, kozmopolita Budapestet! Ez a sorosista f@szopó utca hosszal vezet a Kubatov-féle harmatgyenge, európai harmad osztályban “focizó” pesti Fidesz előtt a felmérések szerint… Apropó, tudja itt valaki, hogy ki a Fidesz főpolgármester jelőltje?…
Hlusztwisijakgotthard
2023-08-12 at 12:56
Ettől ez is!,megmég miminden telik,és még fog kitelni….lsd.pl.a baranyiékat,akik 50db.jegyet igényeltek(pedig ha valaki,ők aztán tettekellene)
János
2023-08-12 at 10:35
A szüleinek, a családjának jó sok év lelki küzdésébe kerülhetett, hogy feldolgozzák — ilyen lelki-szellemi sekély, eltorzult ember született közéjük.
Akinek csak a hazaáruló baloldal támogatása az életcélja….
Megválasztása után rögtön megmondta – háború a kormány ellen…
Ponty Kelemen
2023-08-12 at 10:24
Karácsony, te f@sz! Erkölcstelenségére büszke, szivárvány-globalista, tolvaj vezetésed alatt Bp., ápolatlan lett. A fű nincs lenyírva, a kutyák szőre tele van életveszélyes toklásszal. A kábítószeresek szabadon okádják és sz@rják tele a várost, ordibálnak, betörnek. Ez lett Tarlós ékszerdobozából…
Matu
2023-08-12 at 09:09
Régi jó komcsi stratégia: Ha nem tudod megakadályozni, állj az élére! Egy hét múlva ott fog virítani a stadionban, mint a rohadt paradicsom, egy hónap múlva pedig már az egész világnak azt fogja nyilatkozni, hogy minden az ő érdeme. Időben kellene előbányászni az összes nyilatkozatát, amiben habzó szájjal tiltakozott a VB és a stadion ellen, hogy kéznél legyen és az orra alá lehessen dörgölni.
FCK KALÁCSONY!
2023-08-12 at 08:49
Elsősorban az agyatlanságával kell megküzdenie ennek a szerencsétlen vidéki tahónak.
A többi már könnyebb lesz főházmesterünknek.
Például jövőre elhúzni a fővárosból a pics@’ba…
Ungarn über alles !
2023-08-12 at 08:34
remélhetőleg már a megnyitó idején kulturáltan xarba alázzák ezt a görényt – aztán meg folyamatosan, legalább addig, amíg kitart a fokozott imperialista sajtó figyelme
Angie
2023-08-12 at 08:19
Ez az országunknak nagyobb hírnevet és bevételt hoz, mint amit ez a gazfickó lenyúlhat. Reméljük, hogy már csak egy évig kell elviselnünk ezt az aljas bagázst! Ha rajtuk múlott volna, még mindig szemétdomb lenne és nem stadion. Most tetszeleg ez a fogatlan hülye, hogy ő eszközölte ki, hogy utána is használható legyen a stadion. Szerintem a kormány sem eldobhatósra tervezte. Még Tarlós volt a főpolgármester, amikor az atlétikai vb-re pályáztunk és megvoltak a tervek. Egyetemi negyeder is szeretett volna a kormány. Ezek a tetvek pedig csak gátjai mindennek.
na4
2023-08-12 at 07:33
Aki itt sanyargat az éppen te vagy hülye puhapöcs.
Rózsa Zoltán
2023-08-12 at 07:09
Azért a kretén budapestiek jövőre újra meg fogják választani maguknak ezt a piszoárfejű geciputtonyt.
aladin
2023-08-12 at 06:38
Micsoda egy aljas ganéj ez a magas karcsú szemétláda Karácsony, a föld még nem hordott a hátán ilyen jellemtelen barmot. Biciklire tenném és ameddig tart a világbajnokság addig tekerje a biciklit Budapest utcáin.
Sunyi tolvaj
2023-08-12 at 06:16
Tulajdonképpen ez is liopás.
Máshoz nem is ért ez a körmönfont gazember.
khm
2023-08-12 at 06:03
Ezzel a Kormány hozzájárult a karácsonyi által kinevezett gyurcsányi tolvajok lopásaihoz a következő beruházásokban?!?!?
Hórukk
2023-08-12 at 00:32
Aljas zsoldos nyírtasi barom.Ha elfordítják az emberek a fejüket az megnyitó ünnepségen ,Dobja már valaki a Dunába ha önszántából nem képes rá.
Vízöntő
2023-08-11 at 23:59
“Karácsony Gergely a posztban beszámolt arról is, hogy pénteken a Városházán fogadta Sebastian Coe-t …”
És ki volt a tolmács?
A hülye szabolcsi tahó az utakra felsorakoztatott tökverőket vajon hogy fogja bemutatni nemzetközi szinten?
(Remélem az ügyvédek kártérítésekre szakosodott krémje már várja a mentők, tűzoltók akadályoztatása miatti eseteket!)
A VB megrendezése meg minden meséjében garantáltan az ő érdeme lesz, esetleg Salgótarján félreértésből a Fradi-város polgármesterévé választott leányának juttat részt belőle!
Sas
2023-08-11 at 23:56
Hihetetlen, hogy még mindig nem fogják fel, hogy ez egy moral insanity.Ez egy beteg fasz-erre még mindig úriemberkednek vele.
JG
2023-08-11 at 23:44
“Budapestnek és Magyarországnak azonban az az érdeke, hogy ha már belevágtunk, akkor legyen sikeres a világbajnokság.”
MIBE VÁGTÁL TE BELE, NYÍRSÉGI TAHÓ?
Olyan ostoba, tehetetlen szarjankó vagy, hogy annak is örülhetsz, ha a WC -n úgy sikerül alkotnod, hogy előtte eszedbe jut letolni a gatyádat!
szevasz_tavasz
2023-08-11 at 22:26
Miért kellett meghívni ezt a hazudozó, kretén karigerit az atlétikai vb-re? Sebastian Coe nem tudja, hogy ez nyomorult görény minden erővel azért küzdött, hogy az ország ne tudja megrendezni vb-t? Még le is akarta mondani a megrendezést, csak aztán szóltak neki, hogy ehhez neki nincs se joga, se kompetenciája.
Sebastiannak inkább egy szivárványos zászlót kellett volna adni karigerinek, plussz egy meghívót a londoni pride felvonulásra, hogy fejleszteni tudja hiperpasszív angol nyelvtudását.