Karácsony Gergely az Indexnek adott interjúban arról beszélt: szerinte vezető van az ellenzék oldalán, a baj az, hogy nincs olyan ajánlata, amit egy vezető megtestesíthet.
A főpolgármester a 2022-es ellenzéki összefogás víziójáról azt mondta: nagyon pártolná azt, hogy valamelyik polgármester-társa közül kerüljön ki valaki, aki vezetné az ellenzék közös listáját.
Azt gondolom azonban, hogy az ellenzéknek nem az a problémája, hogy nincs vezetője, hanem hogy nincs ajánlata, amit egy vezető megtestesíthet. Én azért vagyok az előválasztás pártján, mert a saját programomat az előválasztás vitáiban érleltem ki, egy csomó mindent tanultam a riválisaimtól. A versenyhelyzet mindannyiuknak nagyon jót tett. Ez kitermelheti azt a vezetőt is, aki Magyarország következő miniszterelnöke lehet
– mondta Karácsony. A főpolgármester elmondta: ő nagyon szerette vezetni Zuglót is és most nagyon szereti vezetni Budapestet is (az már persze egy másik kérdés, hogy mit ért vezetés alatt, a Facebookra posztolást mi ugyanis nem nagyon tartjuk annak…). Hozzátette:
egy kerületi polgármestert könnyebb elásni, mint egy főpolgármestert.
Forrás: index.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS