Egy tőről fakadnak. Na, nem származásilag, hanem ideológiailag, mert mind a hatan és környezetük, követőik liberális, marxista, nemzetközi, elkötelezett globalista, internacionalista elveket követ és tagadják mindazt, ami nemzeti, ami hagyomány, ami európai, ami keresztény. Mondjuk ki sommásan: hazaárulók.
Ezt az írást annak kapcsán írom, hogy meghalt a Kutyaszorító szerzője, Duray Miklós, a felvidéki magyarság utolsó lelkiismerete, aki merte kimondani, hogy az őshonos magyarságot Csehszlovákiában, most Szlovákiában igenis elnyomják, háttérbe szorítják kulturális, nyelvi identitását, tiltják autonómia törekvéseit és egyre jobban szűkítik a magyarság életterét.
Most nemcsak arról írnék, hogy mekkora veszteség a Szlovákiában élő magyarságnak, nekünk, az összmagyarságnak Duray Miklós elvesztése, hanem arról, hogy immár több mint száz éve mekkora árulásokat követnek el a megmaradt Magyarországon élő, idegenül érző, de magyarul beszélő álmagyarok, akik mindent elkövetnek, hogy felszámolják, még az emlékét is a Kárpát-medencében élő honfoglaló, őshonos magyarságnak.
Kezdjük Károlyi Mihállyal. Félresikerült magyar arisztokrata, az arisztokrácia szégyene, a ,,régi dúvad-oligarchiának volt a lelki sarjadéka” (Herczegh Ferenc), aki végül hatalommániájában eljutott a kommunizmusig. Végül is neki köszönhetjük Linder Béla hadügyminisztert, ezt a gyenge idegzetű alkoholistát, szerb ügynököt, aki –,,nem akarok katonát látni- üvöltötte!”– leszerelte Közép-Európa legerősebb hadseregét, a magyart. De Károlyi Mihálynak köszönhetjük Kun Bélát, Szamuely Tibort, a véres Kommünt, mivel átjátszotta a hatalmat a bolsevistáknak. A Magyarország feldarabolására készülő szabadkőműves, nemzetközi összeesküvés sikerében nem kis szerepet játszottak a vörös terroristák, a belső hazaárulók, minek révén csaknem ötmillió őshonos magyar állampolgár lett percek alatt, jogaitól megfosztott elnyomott kisebbség. Miután már a legfőbb bűnös, Károlyi Mihály talpa alatt égett a magyar föld 1919 júliusában, így egy teli bőrönd kék bankjeggyel a csehekhez, Beneshez szökött, tovább árulni a hazát.
Bár a magyar történelem több mint ezer éve bővelkedett árulásokban, de ekkora nemzetárulás nem történt, mint 1919-ben. Jászi Oszkárék, Kun Béláék, Lukács Györgyék, Rákosi Mátyásék már akkor, több mint száz éve készültek a Galilei körökben, a szabadkőműves páholyokban nyugati segítséggel az erős magyar jogállam, a monarchia meggyengítésére, szétverésére, ami 1945 után a szovjet megszállással megvalósult. Két labanclelkű Quislinget is ültettek a nyakunkra, először Rákosi Mátyást, majd Kádár Jánost. Mindketten elkötelezett magyargyűlölők voltak, internacionalisták és hűen kiszolgálták a kommunista Szovjetuniót. Rákosi és Kádár üldözte a szabadságához ragaszkodó, magyar érzelmű lakosságot, osztályellenség, horthysták és ellenforradalmárok jelszóval százával végeztettek ki becsületes, kiváló képességű magyarokat és tízezrével vetettek ártatlan embereket börtönbe, kényszer munkatáborokba. Rákosi könnyedén lemondott magyar falvakról a csehszlovákok javára, sőt csatlakozni akart tizenhatodik tagköztársaságként a Szovjetunióhoz. Egy szót sem szólt a környező országokban élő magyar kisebbségek üldözéséhez, alapvető jogaik megcsorbításához.
Budapest, 1948. november 7. Rákosi Mátyás (b) miniszterelnök-helyettes és Kádár János (j) belügyminiszter a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából az Operaházban rendezett fogadáson. Magyar Fotó: Bartos Gyula
Kádár János ugyanezt tette. Marosvásárhelyre látogatott az MSZMP delegációjával 1958-ban, hogy háláját fejezze ki a románoknak az 1956-os forradalom-és szabadságharc leverésében nyújtott közreműködésükért. A vasútállomáson Kádár János mindjárt beszédet mondott. Kádár elsősorban a román fél megnyugtatására törekedett. Többek között (ismételten) megköszönte a román fél segítségét a megtorlásban való részvételükért – Nagy Imréék kiadatását, a forradalommal való szimpatizáló székelyek megbüntetését-, majd rátért a „kényes pontnak” számító erdélyi kérdésre, mely szerint az „ellenforradalmárok felelevenítették az úgynevezett határkérdést”. Majd gyorsan hozzátette:
Megmondjuk világosan: nekünk semmiféle területi igényünk nincs: azt tartjuk, hogy Magyarországnak van éppen elég földje és népe, hogy azon – testvéri egyetértésben a szomszéd népekkel – felépítse a maga szocialista hazáját.
Kádár kétszínűsége, a magyarságban való hitetlensége máig hat. Eladta nemzettestvéreinket, eladta Szent István országát, hogy megőrizhesse hatalmát. Ceausescu uralma idején az 1970-80-as évek idején Kádár hallgatagon elnézte a székely falvak lerombolását és a menekülő magyarok tömbházakba száműzését. Nemcsak ahhoz volt arca, hogy lemondjon örökre az ezeréves erdélyi magyar területeinkről, a magyarokról, hanem közben a kölcsön felvételeivel súlyosan eladósította Magyarországot. Nos, ezek az emberek alapozták meg a máig tartó magyar kisebbség, nemzetiség elnyomását a Trianon után elcsatolt területeken.
Ezek a kommunisták, internacionalisták, liberálisok mostanáig üzletet csinálnak a magyarság kiárusításából. Nem naiv, hanem vakhülye az, aki ezt nem látja. Duray Miklós, a felvidéki, de az összmagyarság lelkiismeretének halála kapcsán nem tehetjük meg, hogy ne szóljunk Kádár főideológusának, Aczél Györgynek legfőbb kiszolgálója, Hajdú János népszabadságos, televíziós újságíró nyílt támadásához, amely nemcsak Duray Miklós és Csoóri Sándor ellen irányult, hanem minden ellen, ami magyar. Végül is utasításra, de valószínűleg önként dalolva Hajdú János megírta az Utószó egy előszóhoz (Élet és Irodalom 1983. szept. 16.) című írását. A közkedvelt “Hét” c. tévéműsor főszerkesztője (majd a rendszerváltás után az MSZP parlamenti képviselője) Hajdú, Aczél György ihletésére írta meg cikkét Csoóri Sándort bírálva, amiért az előszót írt a New Yorkban napvilágot látott Duray Miklós Kutyaszorító című könyvéhez.
Duray Miklós az Együttélés elnökeként (kép forrása: ma7.sk)
De mi volt valójában a háttérben? Nem szabad elfelejteni, hogy Duray Miklós geológus, felvidéki politikus magányos harcával, rendíthetetlen küzdelmével a magyar kisebbség védelmében már a hetvenes évek végétől példát mutatott nemcsak Magyarországnak, hanem a csehszlovák ellenzéknek is. A Charta ’77 aláírójaként bebizonyította, hogy a szabadság, az emberi jogok kivívása nem csupán egy nemzetiség ügye, hanem határokon átívelő egyetemes kérdés. Az államrend felforgatásának vádjával többször letartóztatták, miközben Püski Sándor New Yorkban megjelentette Kutyaszorító könyvét s ezzel Duray berobbant a kelet-közép-európai politikába, amivel egyik előkészítője lett a térség rendszerváltoztatásának.
Érdekes, hogy miként látta ezt az időszakot Duray Miklós, mi volt a véleménye a magyar és csehszlovák kommunista rendszerről? – erről nyilatkozott nekem 2006-ban Kettős elnyomás címmel a Rendszerváltók című könyvemben. A határainktól kívül rekedt magyarok nemcsak a kommunista diktatúra miatt szenvedtek, hanem kisebbségi helyzetük, túlképzettségük, találékonyságuk, munkaszeretetük is ok volt az elnyomásra. Közben elindult egyfajta erjedés Magyarországon is, egyre többen emelték fel szavukat az erdélyi és felvidéki magyarság érdekében. A Magyar Írószövetségben is elindult egy polarizációs folyamat. Három író – Csurka István, Cseres Tibor és Mészöly Miklós – részt vettek azon a tárgyaláson 1983. január 31-én Pozsonyban, ahol Durayt az államrend felforgatásával vádolták. A perrel egyidőben megjelent a Kutyaszorító című könyve. Csoóri Sándor a kirakatper alatt is kiállt Duray Miklós s a felvidéki magyarság mellett, így tovább erjesztette a magyarországi belpolitikai folyamatokat. Az MSZMP úgy reagált a könyvre, hogy a már említett Hajdú János újságíróval megíratták a Csehszlovákiában kisebbségben élő magyarok ellen a gyűlöletkritikát. Kevesen tudják, hogy a párt nem egy embert bízott meg a cikk megírásával, hanem többet is, de Hajdúét tartották a legmegfelelőbbnek. Volt olyan újságíró, aki visszautasította a feladatot. Megjegyzem, ehhez bátorság kellett.
Duray erről így emlékezett:
…Hajdú János televíziós külpolitikai tevékenysége alapvetően pozitívan hatott rám, éppen ezért mellbe vágott, hogy ilyen ember vállalta ezt a galád cselekedetet. Világos lett az is számomra, hogy a magyarországi politika teljesen kiszolgáltatott. Amikor először tartóztattak le, s zajlott a perem, akkor ideiglenesen szabadlábra helyeztek annak köszönhetően, hogy kemény bírálatok érték a csehszlovákokat a nemzetközi munkásmozgalmon belül. Mégpedig azért, mert Lázár György magyar, valamint Strougal csehszlovák miniszterelnökök megegyeztek. A megjelent Hajdú cikk azonban nyilvánvalóvá tette, hogy kettős játékot űztek velem. A kádári pártbürokrácia, a hivatalos hatalom nem merte vállalni a konfliktust a szocialista táboron belül sem, és elhatárolódott az ügytől, magyarán szabad kezet adott a csehszlovák kommunistáknak, csináljanak, amit akarnak. S ez be is következett pár hónappal később, amikor 1984. május 10-én ismét letartóztattak.
Magyarán a magyar kommunisták sohasem törődtek a nemzetiségi létbe kerülő vértestvéreikkel. Duray szavait a tisztánlátás miatt idéztem vissza, hogy világosan lássuk, miért tagadták meg 2004. december 5-én a kommunisták és liberálisok, azaz Gyurcsányék, az MSZP és az SZDSZ a kettős állampolgárságot a határon túl élő magyaroktól és a jelenlegi dollárbaloldal miért bánik ellenségesen s járatja le az erdélyi, kárpátaljai, szlovákiai és délvidéki magyarokat, sőt egész Magyarországot. A közmondás is megerősíti ahogyan a kutyából nem lesz szalonna, úgy a komcsi internacionalistából sem lesz soha nemzeti, keresztény.
Hajdú János felszólal az országos agitációs, propaganda és mûvelõdéspolitikai tanácskozáson a XIII. kerületi Pártbizottság székházában / Fotó: MTI
Csak tanulságul ide kívánkozik, hogy a magyar lélekkel és szellemiséggel gondolkodó emberek mindig is kiálltak a hazájukért, nemzetükért, egymásért a legnehezebb kommunista diktatúra idejében is. Illyés Gyula látnoki cikke a Magyar Nemzetben jelent meg 1977. évi karácsonyi és szilveszteri számában Válasz Herdernek és Adynak címmel, aminek következtetései sajnos máig érvényesek:
,…A nemzeti kisebbségek jogait semmiféle nemzetközi megállapodás nem védi… Hiteles adatok, ellenőrizhető panaszok szerint több százezer, sőt millió lelket számláló kisebbségi lakosságnak nincs saját nyelvű egyeteme, illetve ha volt, azt megszüntették…nemzeti kisebbségi ifjú a maga nyelvén ipart sem tanulhat…ki ne vonná ki gyermekét, ha csak egy rá a mód, a már-már apertheidsorból? Hatalmas tájegységeken tűnik el a kisebbségi értelmiség…ez már nemcsak a kisebbségi és nemzeti, hanem elemi emberi jogok sérelmével jár…
Illyés Gyula le se írja Erdély nevét vagy Felvidékét, Bácskát, Kárpátalját, de az olvasók akkor tudták, hogy miről van szó. Illyés egy darabig nem jelent meg a Magyar Nemzetben. A kádári, Aczél György-féle pártadminisztráció sorban kapcsolta ki, szilenciumra ítélte azokat az írókat, mint Csurka Istvánt, Csoóri Sándort és másokat, akik kritizálták, szembeszálltak a pártállammal.
Manapság nem a kormánnyal kell megküzdeni a magyarságunkért, hanem saját, balliberális ellenzékünkkel. De hát nincs új a nap alatt. A magyar kommunista örökség 1918 óta ugyanazt a reakciókat váltja ki politikusaiból, híveikből: gyilkosságok, erőszak, rendőri terror, a magyar identitástudat lábbal tiprása, ígérethazugságok, külföldi pénzekkel, megszálló csapatokkal a hatalom megszerzése és a hazaárulás. Persze ez korszakonként változik, változott. Azt hittük, hogy az Európai Unióba való belépésünk, az ígért széles demokrácia, a szabadság biztosítja majd a kisebbségek jogait. Nem ez történt, hiszen a nyugat-európai kisebbségek – katalánok, baszkok, bretonok, walesiek….- máig küzdenek a teljes jogaikért. Miért lenne érdekes, hogy mi történik, Európa egyik legnagyobb kisebbségi sorsban élő magyarokkal négy különböző államban? Ezért volt fontos és jelenleg is az, hogy legyenek elkötelezett Tőkés Lászlók, Duray Miklósok, akik kiállnak népükért.
A kérdés az, hogy lesz-e valaki, aki átveszi Duray Miklóstól a stafétabotot?
Facebook
Twitter
YouTube
RSS