károlyi mihály
Ezek? Azok! – Emlékezés a kommunizmus áldozataira – I. rész
Régóta gondolkodom azon, mi visz valakit arra, hogy nekirontson a hazájának, sunyi módon elárulja a szülőföldjét, annak hagyományait, történelmi örökségét, értékeit, múltját, a magyar nyelvet. Hatalom, pénz, népe elleni gyűlölet, gyávaság, félelem, határtalan irigység, idegenség mindennel szemben, ami magyar? Azaz a marxizmustól, a leninizmustól átitatott balliberalistákat, a globalizmusba belesimult magyar internacionalista idegeneket születésük pillanatától végigkíséri a tagadás – tagadása mindennek, ami nemzeti, ami keresztény, ami európai? Károlyi Mihálytól, Rákosi Mátyástól, Kádár Jánostól Aczél Györgyön és Hajdú Jánoson át Gyurcsány Ferencig
Egy tőről fakadnak. Na, nem származásilag, hanem ideológiailag, mert mind a hatan és környezetük, követőik liberális, marxista, nemzetközi, elkötelezett globalista, internacionalista elveket követ és tagadják mindazt, ami nemzeti, ami hagyomány, ami európai, ami keresztény. Mondjuk ki sommásan: hazaárulók. "A Lenin-fiúk ma is köztünk élnek" – Augusztus 25-én mutatják be Stefka István hiánypótló filmjét, A halál népbiztosát
Ki kell mondani végre az igazságot és leleplezni a hazugságot, amire a kommunisták a hőseiket építik. Szembesíteni kell a magyarságot a kommunisták valódi bűneivel, mert a fiatalok, még az egyetemeken a történelem szakos hallgatók sem hallják a teljes igazságot a vörösterrorról és arról, hogyan árulták el, játszották ki az ellenségnek már Trianon előtt az országot és nem lehet nem párhuzamot vonni akkori tetteik és a politikai utódok mostani tettei között. A Lenin-fiúk, egy Fekete-Győr vagy egy Szabó Tímea képében ma is köztünk élnek. A Lenin-fiúk örökösei azok, akik lejáratják, feljelentik és kijátsszák a saját hazájukat, mert a hatalom megszerzéséért bármire képesek - erről beszélt lapigazgatónk, Stefka István legújabb filmje, a Halál népbiztosa közelgő bemutatója apropóján a PestiSrácok.hu-nak. A tanácsköztársaság 133 napjának igaz történetét és Szamuely Tibor népbiztos gyilkoló géppé válásnak történetét feldolgozó, dramatizált jelenetekkel gazdagított dokumentumfilmet augusztus 25-én, 18 órakor mutatják be a József Attila Színházban. Százkét éve kaparintotta meg a hatalmat az országromboló Károlyi Mihály – alakulóban a francia kalifátus?
Rendkívül pörgős egy órát tölthet a Karanténvloggal az, aki a péntek esti műsort végignézni, hiszen Szabó Gergő és vendégei, Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő, Mengyán Albert, vajdasági orvostanhallgató, valamint Dezse Balázs a PestiTV műsorvezetője rengeteg témát dolgozott föl egy óra alatt. Természetesen szóba került a százkét éve kirobbant őszirózsás forradalom, amely megágyazott a Tanácsköztársaság vörös pribékjeinek, majd a trianoni békediktátumnak. Károlyi Mihályt valamiért mégis imádják a baloldaliak, talán pont ezért. A szélsőbalos gittegylet, a Párbeszéd igyekezett nagyot húzni, ám nagy felháborodás övezte ötletüket, miszerint az idősek ne használhassák a tömegközlekedést, valamint az országot is be akarták zárni két hétre. Ebből végül kihátráltak, de a srácok ezt természetesen nem hagyták szó nélkül. Georg Spöttle tökéletesen megrajzolta a mai Franciaország siralmas helyzetét, ahol a muzulmánok egyre agresszívabbak és dühöng a terror, ehhez képest Korózs Lajos szánalmas magyarázkodásra inkább mosolyra fakasztotta a Karantén legénységét. Végül szóba került Őrsi Gergely, a II. kerület Facebook-lovag polgármestere, aki a sok szívhez szóló akció mellett arról kevesebbet beszél, hogy 54 százalékkal megemelte a saját fizetését és a nézők tanúi lehetnek Varga Mihály pénzügyminiszter kiakadásának is, aki ugyancsak egy közösségi oldalon cáfolta tényszerűen a baloldal hazugságait. Tartsatok ma is velünk, izgalmas, szókimondó és pörgős egy óra vár rátok! Százkét éve kaparintotta meg a hatalmat az országromboló Károlyi Mihály (Karantén-vlog)
1918. október végén nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarság a vesztes oldalon fejezi be az I. világháborút. Nyitva volt az út Trianonig, azonban belülről is olyan sírásók segítették a nyugati bosszúállók munkáját, mint Károlyi Mihály, a baloldal ünnepelt hőse, akinek sem politikai érzéke nem volt, de esze sem sok. Az antant legyőzte a központi hatalmakat, Károlyi pedig amondó volt, hogy ha antantbarátnak mutatkozik, akkor nem lesz itt semmi baj. Lett. A rövid, ám dicstelen tündöklést a Tanácsköztársaság vérzivatara, majd a trianoni békediktátum követte, Károlyinak viszont később sem esett le, hogy utópikus és esztelen politikája mennyi segítséget nyújtott a magyarság megalázásában. A sírt megásták, az elítélt azonban nem dőlt bele a gödörbe; Magyarország életben maradt, a marxista tanokon felbuzdult Károlyi viszont sosem értette meg, hogy miben vett részt, és később is a kommunisták szekerét tolta. A Karantén az őszirózsás forradalmon kívül nem hagyta ki a Párbeszéd országbezáró hakniját, akik a nyugdíjasoktól meg akarták tagadni a tömegközlekedést, de a magyarázkodó Korózs Lajos is terítékre kerül műsorunkban. A saját fizetését 54 százalékkal emelni kívánó, de pénztelenség miatt sírdogáló Őrsi Gergely ugyancsak méltán kap néhány csípős gondolatot a Karanténtól, ahogy a soviniszta, magyargyűlölő ukrán politika is megihlette a vlogot. Tartsatok ma is velünk, nézzétek meg videónkat! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.