Ezek? Azok! – Emlékezés a kommunizmus áldozataira – I. rész
Régóta gondolkodom azon, mi visz valakit arra, hogy nekirontson a hazájának, sunyi módon elárulja a szülőföldjét, annak hagyományait, történelmi örökségét, értékeit, múltját, a magyar nyelvet. Hatalom, pénz, népe elleni gyűlölet, gyávaság, félelem, határtalan irigység, idegenség mindennel szemben, ami magyar? Azaz a marxizmustól, a leninizmustól átitatott balliberalistákat, a globalizmusba belesimult magyar internacionalista idegeneket születésük pillanatától végigkíséri a tagadás – tagadása mindennek, ami nemzeti, ami keresztény, ami európai?
Csak az elmúlt száz évre tekintek vissza, amikor a magyar kommunisták először mutatták meg igazi arcukat (KMP – Kommunisták Magyarországi Pártja, 1918. november 24.), amelyet a mai napig az erőszak, a gyilkosságok, a terror, a hazaárulások, idegen érdekek képviselete, Magyarország kirablása, gazdasági csődök kísérték végig. Azért azt is ki kell mondani, hogy az a néhány száz vörös, galileista, Leninéktől küldött szabadkőműves terrorista, bolsevistává vált magyar katona sohasem tudott volna hatalomra kerülni, ha nincs valamennyi nagyságú, az adott társadalomból kiábrándult tömegbázisuk. Mondjuk az első világháború utáni letargia, vagy éppen az 1945 utáni megszálló szovjet hadsereg, jelen esetben pedig a nyugatról érkező dollár- vagy eurómilliók. Saját erőből sohasem tudtak vagy tudnának hatalomra kerülni.
Ezek? Azok! Ugyanazok, akiknek köszönheti a magyar társadalom, a parasztság, az ipari munkásság, a polgárság, az alsó- és középosztály, a horthysta tisztikar, a magyar arisztokrácia azt a sok szenvedést, kínzást, üldöztetést, kiüldöztetést a világba vagy a halálba, menekülést el az országból – ők változatlan szellemiséggel, de más arccal, ezek ugyanazok? Igen, ők azok. Itt vannak körülöttünk most a DK, a Momentum, a Párbeszéd, az MSZP, a Jobbik képében, csak mindig más gúnyában jelennek meg: hol elegánsan, hol csapzottan, hol szigorúan és fegyveresen, hol körömletépőként, veseleverőként, szemkilövetőként, hol kereszténynek hirdetve magukat, szívükre tett kézzel éneklik a Himnuszt és hazafinak vallják magukat. Csak minden kornak megvolt a maga „bája”, a maga stílusa. Egyben azonban mindig is közösek voltak leszármazottként, haszonélvezőként, szellemi örökösként: vér tapadt, tapad a kezükhöz és rablott vagyonok hosszú sora.
Lapozom A vörös uralom áldozatai Magyarországon (1919) jelentését Dr. Váry Albert koronaügyész-helyettes tollából, ami máig a leghitelesebb és legtényszerűbb feltárása a véres kommün, a 133 napig dúló Tanácsköztársaság rémtetteinek. Az adatok szerint 590 embert gyilkoltak le teljesen ártatlanul. Szamuely Tibor egymaga száznál több védtelen polgárt ölt meg. Hiányoznak viszont az adatok azokról a területekről, amelyeket Trianon elszakított, és azok a nevek sem szerepelnek a felmérésben, akik kétségbeesésükben öngyilkosok lettek, akiket agyonvertek, avagy a kegyetlen fogvatartás miatt meghaltak. A koronaügyész-helyettes azoknak a nevét sem tudta számba venni, akiket egyes vörös parancsnokok a harctéren, a vörös hadseregen belül kivégeztek. Tehát ezernél is több lehet azoknak a száma, akiket a négy és fél hónap alatt elpusztítottak; több ezer magyar, akiket börtönbe vetettek, és százezrek, akiket kiraboltak, kifosztottak.
(b-j) Jászi Oszkár nemzetiségi, Kunfi Zsigmond munkaügyi és népjóléti, Garami Ernõ kereskedelmi, Lovászy Márton vallás- és közoktatásügyi miniszter, Gróf Károlyi Mihály miniszterelnök, Gróf Batthyány Tivadar belügyminiszter Buza Barna földmûvelésügyi miniszter, Linder Béla hadügyminiszter, Nagy Ferenc közélelmezési miniszter és Szende Pál pénzügyminiszteri államtitkár. MTI Fotó: Reprodukció
Na, ez volt a kommunizmus igazi arca, a bemutatkozás, hogy mi várható, ha hatalomra kerülnek. A kommün bukása után a borzalmakat elkövetőkkel szemben az elszámoltatás mérsékelt és törvényes volt dr. Váry Albert szerint. A bűnvádi eljárás szabályai szerint és az érvényes büntető törvénykönyv alapján ítélkeztek a bírók. Így történhetett meg, hogy csak 15 ezer ember került előzetes letartóztatásba, 6000 kommunistát ítéltek el, de azokból 2500-an kegyelmet kaptak, az orosz–magyar fogolycsere alapján háromszáznál többen a Szovjetunióba távozhattak, és a legfőbb gyilkosok közül mindössze ötven bolsevistát végeztek ki, többet azok közül, akik páncélvonattal, Lenin-fiúkként tartották rettegésben a vidék népét. Váry megállapította, hogy a proletárdiktatúra feltételeit az 1918. október 31-iki fölfordulás („őszirózsás forradalom”) teremtette meg. Iszonyú felelősség terheli azokat, akik a magyar katona kezéből a fegyvert kiverték – jegyezte meg.
Végül is az áruló arisztokratára, gróf Károlyi Mihályra gondolt, aki nemcsak leszereltette Közép-Európa egyik legerősebb hadseregét, de átadta a hatalmat a kommunistáknak, Kun Béláéknak. Szeretem Herczeg Ferenc nagy magyar írót idézni, amikor Károlyi Mihályról, a köztársasági elnökről ír:
Utolsó kormányzói aktusa egy pusztuló ország tűzfényében mutatja a pirománt. Károlyi március 22-ei kiáltvánnyal a nemzetet összekötözött kezekkel kiszolgáltatta a bolsevizmusnak. Egyszerűen kivégezte Magyarországot, amelyet nem tudott tovább a hatalmában tartani. Úgy bánt el az országgal, mint a huszár, ki agyonlövi kedves paripáját, hogy ne kerüljön az ellenség kezére... Magyarország életének legtragikusabb órájában, midőn szükség lett volna a nagy elődök minden hitére, hazaszeretetére, bölcsességére, bátorságára és ékesszólására, egy politikai szövetkezet (háttérhatalom – a szerk.) cinizmusa ezt a démoni dilettánst taszította ki a világtörténelem színpadára. Szereplésével kiszámíthatatlan kárt okozott az országnak, és oly mérhetetlen gyalázatot hozott a nemzetre, amit a vér és a könnyek óceánja tudna csak lemosni.
Mindenesetre keveset tudunk arról, hogy közvetlenül kik voltak a felelősök a vörös rémuralomért, és kik járultak hozzá, hogy Magyarország ilyen mértékben elveszítse területének és lakosságának kétharmadát. Megérdemlik, hogy névről ismerjük őket, az erőszakos és véres eszközök alkalmazásának fő bűnöseit, szellemi és gyakorlati szószólóit, vezetőit: Kun Béla, Szamuely Tibor, Vágó Béla, Lukács György, Pogány József, Szántó Béla, Vántus Károly, Bokányi Dezső, Landler Jenő és Alpári Gyula népbiztosok.
Egyet nem szabad elfelejteni és nem árt újra emlékeztetni mindenkit, hogy mai kártevőink, az új neomarxisták, neoleninisták hasonlóan 1919-hez, most is külföldi pénzekből – dollárbaloldal –, vagy az USA-ból felkészítve és ide átdobva mindent elkövetnek Magyarország szuverenitásának megrendítéséért. Ezek az emberek soha nem juthattak volna ekkora hatalomhoz az I. világháború után – még ha időlegesen is –, ha a gyűlöletre nevelt, nem tanult, nem tájékozott munkástömegek, vagy a Szovjet-Oroszországból importált, bolsevistává átképzett magyar katonák nem álltak volna mögöttük.
Vezető kép: Katonai felvonulás a Ferenc József téren, a Gresham-palota előtt a Tanácsköztársaság idején, 1919-ben. A háttérben a Magyar Tudományos Akadémia épülete - reprodukció a Magyar Munkásmozgalmi Intézet anyagából. MTI Fotó/Magyar Fotó: Reprodukció
