Pesti Srácok

Gréczy szerint nem is volt nálunk kommunizmus, de rendszerváltás sem

null

Egészen szürreális fejtegetésbe kezdett az ATV műsorában Gréczy Zsolt. A DK jobbkeze ugyanis elmagyarázta, hogy igazi kommunizmus soha nem is volt Magyarországon, de rendszerváltás sem, Soros György egy jó ember, mert rendszerváltást akart, ma pedig nincsen demokrácia. Ha kedves olvasóink ez alapján meg tudják fejteni, hogy mire gondolt a költő, akkor szerkesztőségünk egy Gréczy-szelfivel jutalmazza Önöket!

Megnéztük az ATV Aktuál című műsorát, és agyszifiliszt kaptunk. Gréczy Zsolt olyan szintű komcsimosdatásba kezdett, hogy megijedtünk, a végén elkopik a tenyere. A DK jobbkeze ugyanis egy szinte teljesen összefüggéstelen gondolatáradatban magyarázta meg, hogy miért nem volt soha Magyarországon kommunizmus (tudniillik ez a baloldal kedvenc dumája, "az igazi kommunizmust még nem próbálták ki", ja a maoizmus is jobb, mint a sztálinizmus, mi?).

Az aranymarkú politikus ezután megeszmézte azt, hogy Soros György nem lehet kommunista, hiszen ő azért dolgozott, hogy rendszerváltás legyen Magyarországon és elkergesse a kommunistákat. Akik ugye itt se voltak. Ennek a gondolatmenetnek a mentén még hozzátette, hogy Károlyi sem volt kommunista. Nem, vörös grófnak is biztosan csak a vérnyomása miatt nevezték.

De az eszmetörténet itt nem ért véget, hiszen Zsoltunk megfejtette, hogy bár nem volt kommunizmus, de eljött a rendszerváltás, ami nem történt meg, és onnan kezdve Magyarországon 2010-ig volt demokrácia. Azóta nincs. Gréczy ül a parlamentben és nem látja, hogy őt valaki megválasztotta volna, mert ő csak úgy ott van.

PestiSracok facebook image

Gyönyörű fejtegetést hallgathattunk tehát végig, ezenkívül volt még némi Magyar Péter, meg Wass Albert és Kövér László a témák között, de sokkal többet ezekről sem tudtunk meg, mert a gréczyzmus olyan szintű kognitív disszonanciát okozott, hogy a műsor felénél a macskám ugatni kezdett, tehát kénytelen voltam kikapcsolni.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok