Pesti Srácok

Kövér László: A bukott posztkommunisták helyébe egy tehetségtelen Károlyi Mihályt küldtek

Kövér László: A bukott posztkommunisták helyébe egy tehetségtelen Károlyi Mihályt küldtek

„A bukott posztkommunisták helyébe – idegen megbízói utasítás szerint –egy harsány hazudozó, a régihez hasonlóan tehetségtelen, de személyes ambícióit kordában tartani nem tudó új Károlyi Mihály lépett, akinek mindössze annyi a feladata, hogy miután elárulta korábbi politikai közösségét, csapja be a teljes magyar nemzetet is, annak érdekében, hogy előkészítse a terepet a magyargyűlölet új kunbéláinak a színrelépéséhez” – fogalmazott Bonyhádon egy a Wass Albert életmű előtt tisztelgő rendezvényen Kövér László, nevének említése nélkül, de egyértelműen Magyar Péterre utalva.

Wass Albert életművét 1990-ig szigorúan elzárták a nyilvánosság elől, majd azóta napjainkig rágalmakkal illetik, tehetségét becsmérlik, és fintorogva megtagadják tőle az irodalmi kanonizációt – mondta az Országgyűlés elnöke szerdán Bonyhádon, Wass Albert születésének 117. évfordulója alkalmából az MTI beszámolója szerint.

Kövér László szerint a magyarság szereti, míg a magyarság ellenségei és árulói gyűlölik az írót. Ez az úgynevezett megosztás, amely által Wass Albert nemcsak a kortársait segítette a tisztánlátásban, hanem halála után az utókort is segíti.

Mint mondta, Wass Albert megélhette, hogy 1990-ben Magyarország békésen és demokratikusan lezárta a kommunizmus időszakát, de azt már nem, amikor 2010-ben a magyar választópolgárok elsöprő többsége a posztkommunizmust is lezárta, és a történelem szemétdombjára hajította a diktatúra örökségét. Ám figyelmeztetett, hogy a hazugság és gyűlölet hirdetői ma is itt vannak közöttünk.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.