Pesti Srácok

Jászi Oszkárék megint csak jönnek és jönnek

null

"Abban az órában, midőn nagyobb szükség volt a magyarság katonai erényeire, mint a honfoglalás óta bármikor, Linder Béla, gróf Károlyi Mihály hadügyminisztere lefegyverezte Doberdo védőit, és az ország védelmét Diner Dénes, Jászi és Bédy-Schwimmer Róza diplomáciai tudására bízta az újdonsült köztársasági elnök" – írta Herczeg Ferenc 1919-ben.

Majd hozzátette:

Igen. Kétségtelen és bebizonyított tény, hogy a trianoni, szégyenletes, 103 éve aláírt békediktátum (1920. június 4.) fő okai közé tartozik Károlyi Mihályék, Kun Béláék, Szamuely Tiborék, Jászi Oszkárék, Lukács Györgyék és a többi elvetemült hazaáruló tevékenységének a következménye. Nem vesztettük volna el területünk és lakosságunk kétharmadát ilyen arányban, ha nem szerelik le a szociáldemokrata, szabadkőműves, Galilei-körös, bolsevista árulók a háború végén hazatérő magyar hadsereget, több mint egymillió-kétszázezer katonát. Így tették védtelenné Magyarországot.

PestiSracok facebook image
Budapest, 1918. november 7. A Károlyi-kormány tagjainak tablóképe: Jászi Oszkár nemzetiségi, Kunfi Zsigmond munkaügyi és népjóléti, Garami Ernő kereskedelmi, Lovászy Márton vallás- és közoktatásügyi miniszter, Gróf Károlyi Mihály miniszterelnök, Gróf Batthyány Tivadar belügyminiszter, Buza Barna földművelésügyi miniszter, Linder Béla hadügyminiszter, Nagy Ferenc közélelmezési miniszter és Szende Pál pénzügyminiszteri államtitkár. MTI Fotó: Reprodukció

Milyen ismerős ez a történet? A több mint kétszázezres magyar honvédség létszámát a rendszerváltás után a szocialista-szabaddemokrata Horn–Kuncze-kormányzat, majd Gyurcsányék jócskán húszezer fő körülire minimalizálták – mondván, majd megvéd minket a NATO. Ők sem akartak látni több katonát, mint a szerb beépített ügynök, Linder Béla. Hál' Isten, Magyarország további felszámolását akadályozta meg a magyar választók józansága 2010-ben, amikor egy konzervatív, nemzeti, keresztény kormány került hatalomra.

Elől Madzsarné és Szabó Ervin, hátul Jászi Oszkár és Lesznai Anna / Forrás: A cselekvés szerelmese
Elől Madzsarné és Szabó Ervin, hátul Jászi Oszkár és Lesznai Anna. Forrás: A cselekvés szerelmese

De ki is ez a Jászi-Jakubovics Oszkár szabadkőműves, később a Martinovics-páholy főmestere, Károlyi Mihály belső embere, aki egyik szellemi előkészítője volt az 1918-as őszirózsás forradalomnak, az 1919-es véres Tanácsköztársaságnak, a Kommünnek? Radikális baloldali szabadkőműves volt, aki gyűlölte a kereszténységet, a magyar nemességet, a magyarságot. Raffay Ernő Politizáló szabadkőművesség című könyvében idézi Jászi Oszkár államellenes tevékenységének írását, miszerint:

Tehát itt Jászi csak Tisza politikai hullájáról beszél, amitől egy lépésre van Tisza gróf meggyilkolása. Raffay megemlíti Dalos György A cselekvés szerelmese című könyvét, ahonnan megtudjuk, hogy a könyvtáros Szabó Ervin és Duczynska Ilona Tisza István miniszterelnök meggyilkolását tervezgette. Raffay még azt is hozzáteszi: Litván György Jászi-életrajzából tudjuk, hogy Szabó Ervin és Jászi Oszkár jóbarátok Tisza István kapcsán. Még annyit hozzátehetünk, hogy 1912-ben veszik fel a Martinovics-páholyba azt a Pogány Józsefet, aki 1918. október 31-én meggyilkolja Tisza István miniszterelnököt.

Tisza István

Díszes egy társaság. Jászi együttműködik Pogány-Schwartz Józseffel, a Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanács katonatanácsának népbiztosával, aki rámutat a hazájukat sirató székelyekre:

Tormay Cécile-től és Mályusz Elemér korabeli történésztől olvashatjuk, hogy a baloldali radikálisok vezérük, Jászi Oszkár tanácsát követték. Jászi azt vallotta:

Híveit arra biztatta, hogy szellemi és igazgatási munkával támogassák az új kommunista rendszert. Ha csak ennyi lett volna. A véres Kommün 133 napját gyilkosságok (590 embert gyilkoltak meg), ezrek bebörtönzése és százezerek kifosztása kísérte. A módszer azonos a későbbi kommunista rendszerek rémuralmával – Rákosi- és Kádár-korszak –, majd a rendszerváltás utáni balliberális hatalomgyakorlással, amelyet tulajdonfosztások tízezrei, tömeges munkanélküliség, az erőszak, a megfélemlítés és az ország eladósítása kísértek.

Szabó Ervin könyvtáros, szociológus, 1877. augusztus 23-án született Szlanicán. Meghalt 1918. szeptember 30-án Budapesten. MTI Fotó/IN

Jászik voltak, vannak és sajnos lesznek. Amíg 1918-ban, 1919-ben az új proletárhatalom urai a magyar polgári társadalom szétverésével, a hadsereg leépítésével, a zabrálással voltak elfoglalva, amíg Jászi Oszkár nemzetiségi miniszterként Aradon tárgyal erdélyi románokkal, felfegyverzik a román nemzeti gárdát, addig Magyarország határát román, szerb csapatok és cseh légiók lépték át zavartalanul. Mi ez, ha nem hazaárulás?

Ma mi a helyzet? Száz évvel később Jászi Oszkárék, Kun Béláék szellemi örökösei, a hazai balliberális ellenzék, a Demokratikus Koalíció Gyurcsánnyal, feleségével, Dobrev Klárával, a momentumos Cseh Katalinnal, Donáth Annával, a volt szocialista (magától független) Ujhelyi Istvánnal az élen azon dolgoznak, hogy Magyarországot lejárassák, hazugságokat terjesszenek rólunk, ne kapjuk meg a nekünk járó európai uniós pénzügyi támogatást és kirekesszenek bennünket az EU-ból. Mi ez, ha nem hazaárulás? Mi a különbség Károlyi Mihályék, Jászi Oszkárék, a trianoni katasztrófa fő előidézői és Gyurcsányék között, akik külföldről kapott dollármilliókért a globalizmus oltárán feláldoznák az ezeréves államisággal rendelkező keresztény Magyarországot, hazánkat?

De miért is írok erről? Nemcsak a százharmadik gyászos évforduló miatt, nemcsak amiatt, hogy időről időre újratermelődnek a Jászi-Jakubovics Oszkárok, és csak jönnek és jönnek és jönnek, hanem azért is, mert felvetődött bennem a kérdés, hogy ennek a "fejlett" Nyugatnak – egyszer a kommunista Szovjetuniónak – miért csak ezek kellenek, miért csak ezeket a korrupt, elvtelen Quislingeket fogadják el?

Tormay Cécile

A napokban döbbentem rá, amikor a PestiSrácok.hu-val, a PSTV-s kollégáimmal Brüsszelben jártunk, hogy többről van szó, mint magyargyűlöletről, politikai nézetkülönbségekről, vagy Európa mint történelmileg, nyelvileg idegen testének a kivetéséről. Munkánk során elmentünk az Európai Unió Parlamentárium látogatóközpontjába és ott sok-sok név között rábukkantunk egy számunkra nem igen fényes, megbecsült névre, Jászi Oszkáréra egy idézettel, amit 1914. december 13-án a Világ című szabadkőműves újságban írt:

A szöveg progresszív, nem is ez vele a baj. Egy hazug ember írta, aki amikor megcsinálta a bajt, proletár szövetségesei elől gyáván elmenekült az Egyesült Államokba. Akárcsak Károlyi Mihály, aki először Benešhez menekült elárulni jó pénzért hazáját, majd Svájcba, hogy onnan uszítsanak Magyarország ellen. Ezt tették Kun Béláék, Pogány Józsefék, teli bőrönd ékszerekkel, pénzzel, különvonattal, repülővel menekültek Ausztriába és onnan a szélrózsa irányába, például a Szovjetunióba, ahonnan folytatták romboló tevékenységüket. Ez volt a balliberális, kommunista emigráció – a kominternesek, a moszkoviták, a spanyolosok, az internacionalisták.

Úgy látszik, az Európai Unió legfelsőbb vezetésének, háttérirányítóinak fontosabb egy Jászi Oszkár-idézet, vagy az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik leverője, a véres megtorlás résztvevője, Horn Gyula tiszteletére elnevezett terem, mint Kossuth Lajosról, Széchenyi Ferencről, Tisza Istvánról, Bethlen Istvánról, Teleki Pálról, Mindszenty Józsefről, Kéthly Annáról, Kovács Béláról, Bibó Istvánról, Pongrátz Gergelyről, Wittner Máriáról, egyáltalán nagy magyarjainkról elnevezni bárkit is, akik a megbékélésért, a szabad Magyarországért, többen a kommunizmus ellen, az egységes, demokratikus keresztény Európáért harcoltak, dolgoztak.

Bár Antall Józsefről, az első szabadon választott jobboldali miniszterelnökről van elnevezve egy külön épületrész Brüsszelben, de nem gondolhatta életében, hogy ez a megváltozott Európai Unió egykor Magyarország nemzeti önállóságának felszámolásán fog dolgozni. Sajnos tudomásul kell venni, hogy jelenleg ez az Európa csak Magyarország elárulóit tudja befogadni, velük ért egyet. Nem mondanám – mint annyiszor –, hogy megint magunkra maradtunk, de tisztességes politizálásunk előbb-utóbb ki fogja vívni az elismerést Európa nemzeteinek, sőt, a világ államainak józan többségénél. Addig meg? Járnunk kell a már kikövezett utat.

Vezető kép: Károlyi Mihály beszél a köztársaság kikiáltása után 1918. november 16-án

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.