Pesti Srácok

Katalónia végre megtalálta elnökét

Katalónia végre megtalálta elnökét

A függetlenségpárti Quim Torrát választotta Katalónia elnökévé a barcelonai parlament hétfőn.

Az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) párt jelöltjére 66 képviselő szavazott igennel, 65 nemmel, és négyen tartózkodtak a név szerinti nyilvános voksolásnál. Az 55 éves politikus a szavazás második körében, egyszerű többséggel nyerte el az elnökséget, miután a szombati első szavazáson nem kapta meg a 135 tagú parlament abszolút többségének, azaz 68 képviselőnek a támogatását. Quim Torra a szavazás előtt elmondott beszédében kinyilvánította, hogy Carles Puigdemont leváltott vezetőt tartja Katalónia legitim elnökének. Hangsúlyozta, hogy célja az október 1-i függetlenségi népszavazáson kapott felhatalmazás alapján az önálló katalán köztársaság építése, amely szavai szerint az Európa és a világ felé tekintést, a haladást jelenti.

Torra megválasztását saját pártja mellett a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) támogatta, míg a katalán parlament legkisebb függetlenségi ereje, a baloldali Népi Egység (CUP) tartózkodott, mivel ők a spanyol állammal szembeni nyílt ellenállást és a köztársaság egyoldalú kinyilvánítását szorgalmazzák. Quim Torra ellen voksoltak a spanyol egységet támogató pártok, amelyek vezérszónokai közül többen is felidézték, hogy Torra az elmúlt években spanyolellenes újságcikkeket és Twitter-bejegyzéseket tett közzé.

A spanyol parlament felsőháza, a szenátus tavaly október 27-én adott felhatalmazást a spanyol kormánynak, hogy ideiglenesen átvegye az irányítást Katalónia felett a tavaly október 1-jén alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezését és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadását követően. Ez alapján a spanyol miniszterelnök menesztette az előző katalán kormányt, feloszlatta a katalán parlamentet és kiírta az előrehozott választásokat Katalóniában.

PestiSracok facebook image

Quim Torra négy hónappal az új katalán parlament megalakulása után lett elnök. Első feladata kormányának kinevezése lesz, ami egyben azt is jelenti, hogy megszűnik a 155-ös cikk érvényessége. Elnökjelölti programbeszédében a 155-ös cikk előtti állapot visszaállítását ígérte, valamint egy bizottság létrehozását, amely felülvizsgálja, hogy mindez milyen "károkat" okozott Katalóniának.

Az új katalán elnök ügyvéd és író, a tavaly december 21-i katalán parlamenti választásokon szerzett képviselői parlamenti mandátumot, korábban az Ómnium Cultural politikai és kulturális civil mozgalom elnöke is volt. Carles Puigdemont közeli barátja, akinél jóval radikálisabb elszakadáspártinak tartják. Egyes ellenzéki vélemények szerint valójában a volt elnök bábja lesz, Puigdemont Berlinből irányítja majd, ahol kiadatási eljárásának végét várja.

Forrás: MTI; vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.