függetlenség
Az Egységes Diákfront annyira független, hogy kiáltványban rögzítették: ők igenis politizálnak, ráadásul baloldaliak
Mindig nagy dolgok születnek, amikor a "független" szélsőbaloldal takaréklángelméi összedugják a fejüket és hatalmas harsogás közepette leleplezésbe kezdenek. Általában az a vége, hogy saját magukról rántják le azt a bizonyos leplet, alatta pedig meztelen és vörös a király. Legutóbb a mértékadóan bolsevik Népszava dobta be a vörös labdát a baloldali térfél közepére, ahol közös erővel egyből ki is pukkasztották azt. Az Egységes Diákfront ugyanis reagált Rétvári Bence államtitkár üzenetére, miszerint az, hogy a béremeléseket követően is tüntetéseket szerveznek, az egyértelműen politikai állásfoglalás. A Diákfront pedig vette a lapot és bejelentette, hogy "mi az, hogy nagyon is". Tehát nem tagadták, nem tereltek: függetlenségük minden erejével kijelentették, hogy nemhogy nem függetlenek, hanem elfogultak, méghozzá a baloldal felé. A baj csak az, hogy erre büszkék is. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.