Pesti Srácok

Katonai és védelmi ipari együttműködési megállapodást írt alá Magyarország az Egyesült Arab Emírségekkel

Katonai és védelmi ipari együttműködési megállapodást írt alá Magyarország az Egyesült Arab Emírségekkel

Katonai és védelmi ipari együttműködési lehetőségekről tárgyalt a honvédelmi miniszter az Egyesült Arab Emírségekben az Öböl-menti állam védelmi ügyekért felelős államminiszterével.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az erről szóló megállapodás aláírásával hivatalosan is megkezdődhet a két ország közötti katonai együttműködés egyeztetése. A miniszter fontos lehetőségnek nevezte az országok közötti védelmi képességek megismerését, valamint a kutatás-fejlesztés és innovációs téren a közös területek azonosítását.

– mondta a miniszter, aki hangsúlyozta az Arab-öböl térségének egyik meghatározó gazdasági és katonai erejével rendelkező Egyesült Arab Emírségekkel való kapcsolat erősítése kiegészítheti a magyar haderőfejlesztési programot, legyen szó a hadicélú kutatásokról és innovációról vagy akár katonai eszközök gyártásáról. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagjaként a védelmi konnektivitás szélesítése jegyében azt az álláspontot képviseli, hogy szükséges fejleszteni a közel-keleti és észak-afrikai országokkal való együttműködést, a terrorizmus elleni küzdelemtől kezdve a határvédelemig.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a miniszter, rámutatva, hogy az Egyesült Arab Emírségek jelentős szerepet játszik a nemzetközi terrorizmus elleni fellépésben, a két térség stabilitásának erősítésében.

– mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.