Pesti Srácok

KDNP: Válságkezelésben az Orbán-kormány a legjobb

KDNP: Válságkezelésben az Orbán-kormány a legjobb

A kormányra számíthattak az emberek a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben, eközben a baloldal passzív, ellenálló magatartása veszélyeztette a védekezést – értékelt a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Harrach Péter úgy fogalmazott: válságkezelésben az Orbán-kormány a legjobb, demokratikus viszonyok mellett hatékony eszközöket képes alkalmazni, a baloldal viszont nincs jóban a demokráciával. Harrach Péter felidézte, hogy a parlament előző nap fogadta el a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt. Az Országgyűlés döntése számukra azt bizonyította, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbítása indokolt és demokratikus volt – mutatott rá a KDNP frakcióvezetője, aki kitért arra is: az ellenzék ellenállása a veszélyhelyzet meghosszabbításakor a demokráciával szembeni ellenérzésük megnyilvánulásaként értékelhető. Megjegyezte: a világban, így Amerikában és több nyugat-európai fővárosban is, azt látják, mostanában a baloldal nincs jóban a demokráciával. Nálunk is kétségbe vonták "a demokráciának és a hatékonyságnak az együttes működését", hiteltelenné téve magukat.

– összegzett Harrach Péter.

PestiSracok facebook image

Simicskó István, a kisebbik kormánypárt országgyűlési képviselője kiemelte: a járvány elleni védekezés során a legfontosabb az emberi élet és a családok védelme volt, és a kormány mindent meg is tett ennek érdekében. Rámutatott: annyi már most megállapítható, hogy az idő meghatározó tényező, a mai felgyorsult világban a bajok, veszélyek is gyorsabban jelennek meg. A kormány a leggyorsabbak között hozta meg a szükséges védelmi intézkedéseket, és így Magyarország eredményesen tudott védekezni. Kitért arra is: 2010 óta folyamatosan jelennek meg külső és belső veszélyek, de a kormány védte és védi az embereket, példaértékűen járva el. A KDNP-s politikus köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a védekezést, az állami szerveknek, az állampolgárokat tájékoztatóknak, a járványügyi szakembereknek, egészségügyi dolgozóknak, és az egész társadalomnak fegyelmezett magatartásáért.

– idézte fel.

Harrach Péter kérdésre válaszolva a közelmúltban megjelent "mentős videóról" azt mondta: az beleillik az MSZP eddigi kommunikációs tevékenységbe, a valóság elferdítésével, megtévesztéssel kívántak pártpolitikai érdekeket szolgálni.

– rögzítette.

A Lánchíd felújításáról szólva Simicskó István azt mondta: ha Tarlós István korábbi főpolgármester maradt volna Budapest élén, már régen elindultak volna a munkálatok. Sajnálatát fejezte ki, hogy Karácsony Gergely főpolgármester nem ura ennek a helyzetnek sem, ahogy a járvány elleni védekezésnek sem volt. A tűzijáték megrendezéséről Harrach Péter azt mondta: fontosak az ünnepeink, minden nemzet és család számára nélkülözhetetlenek, és az államalapítás egy olyan esemény, amit meg kell ünnepelni a társadalom egészének élményt adó módon. Simicskó István hozzátette: járványügyi és egyéb, biztonsági szempontok figyelembevételével fog a kormány bölcs döntést hozni. Bíznak benne, hogy az ellenzék is megérti és elfogadja majd ezt – fűzte hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.