Az erdélyi magyar közösség a romániai parlamenti választásokon nagyon nehéz kampány végén, magas részvétel mellett bebizonyította, hogy erős, szolidáris, felelősséget vállal saját magáért és az ország további éveiért, évtizedeiért – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap este Kolozsváron.
A szövetségi elnök az RMDSZ eredményváró rendezvényén köszönetet mondott az erdélyi magyar választóknak, hogy „minden körülmények között, a legsötétebb időkben is” kitartottak az érdekvédelmi szervezet mellett, kiemelve a magyarlakta megyékben regisztrált magas részvételt.
Közölte: a szövetséget öt százalékon mérő exit poll-eredményeket nem kívánja kommentálni, az RMDSZ saját számításai szerint tíz milliós részvétel mellett 5,5-5,7 százalékos eredményre, 540-550 ezer szavazatra számít.
Kelemen Hunor rámutatott: vasárnap az a korosztály „mozdult meg” leginkább, amelynek van emléke az 1990-es és ’89 előtti évekről, és „tudja, mi a magyarellenesség”.
Az exit poll szerint a kormányon lévő szociáldemokraták nyerhették a parlamenti választást. Meggyengülve ugyan, de a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte a vasárnapi romániai parlamenti választásokat a szavazatok 26 százalékával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pedig 5 százalékos eredménnyel parlamenti képviselethez juthat a belföldi urnazáráskor közzétett exit poll szerint.
A szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések szerint második helyre a többi párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) került, míg a jelenlegi parlament két, magát jobbközép erőként meghatározó pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek Meg Romániát Szövetséget egyaránt 15,5 százalékon mérték.
Rajtuk kívül két új párt juthat parlamenti képviselethez: Diana Sosoaca EP-képviselő SOS Romania pártja és a Fiatal Emberek Pártja (POT), amely az elnökválasztás első fordulójában élen végzett, az egykori Vasgárdával nyíltan szimpatizáló Calin Georgescut támogatta.
De az elnökválasztás tapasztalatai alapján még semmi nem tekinthető biztosnak a végeredmény kihirdetéséig.
Forrás: MTI, Vezető kép: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke nyilatkozik a sajtónak a romániai parlamenti választások eredményváróján Kolozsváron, a szövetség székházában 2024. december 1-jén. Ezen a napon a kétkamarás parlament összetételérõl döntöttek a választópolgárok. MTI/Kiss Gábor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS