
Első kereskedelmi repülésére vasárnap felszállt Kína első saját fejlesztésű nagy, 170-190 férőhelyes utasszállító repülőgépe, a Comac C919-es, amely már több mint ezer megrendelést kapott. Az esemény fordulópontot jelent a kínai légiközlekedési ágazatban, amely már régóta versenyezni akar a nyugati versenytársakkal.
A CCTV állami televíziós csatorna által sugárzott felvételek szerint a China Eastern Airlines által üzemeltetett MU9191-es járat helyi idő szerint 10 óra 30 perckor szállt fel az ország keleti részén lévő Sanghaj repülőteréről. A pekingi nemzetközi repülőtérre tartó gép fedélzetén 130 utas tartózkodott.
Az állami média által sugárzott képeken az látszott, hogy utasok tucatjai gyűltek össze a sanghaji repülőtéren, hogy megcsodálják az elegáns fehér repülőgépet. Minden utas piros beszállókártyát kapott, és az esemény alkalmából “pazar étrendet” fogyaszthatnak el a fedélzeten
– jelentette a CCTV.
Kína, amely önellátásra törekszik a technológiai szektorban, nagy összegeket fektetett be ennek az első kínai tervezésű utasszállító repülőgépnek a gyártásába.
Peking azt reméli, hogy a C919-es képes lesz felvenni a versenyt a népszerű külföldi repülőgépekkel, mint például a Boeing 737 MAX és az Airbus A320-as.
A repülőgépet az állami tulajdonú Comac (Commercial Aircraft Corporation of China, Ltd.) gyártja, de számos alkatrészét más országokból szerzik be.
A C919-es hétfőtől a China Eastern Airlines Sanghaj és a déli Csengtu között fog rendszeresen közlekedni – jelentette a CCTV.
A 164 utas szállítására alkalmas keskeny törzsű repülőgép első példányát hivatalosan 2022 decemberében adták át a kínai légitársaságnak. A gyártó öt éven belül 150 modellre tervezi növelni éves gyártási kapacitását. A sanghaji tudományos és technológiai bizottság januárban arról számolt be, hogy erre a típusra 1035 megrendelést kaptak 32 ügyféltől.
Ázsia és különösen Kína kiemelt célpont az európai Airbus és az amerikai Boeing számára, amelyek igyekeznek tőkét kovácsolni a jelentős középosztály növekvő igényéből a repülőjáratok iránt.
Áprilisban az Airbus bejelentette, hogy megduplázza kínai gyártókapacitását, és megállapodást írt alá egy második A320-as összeszerelősor építéséről az északkelet-kínai Tiencsinben. Ugyanitt 2008-ban nyílt meg az első összeszerelő üzem, ahol havonta négy A320-ast gyártanak. Az Airbus azt reméli, hogy 2023 végére ezt az arányt havi hatra tudja növelni.
MTI; Fotó: Wikipedia
csakafidesz
2023-05-29 at 00:13
János 2023-05-28 at 10:46
Kína nem kapta meg a dokkolót a nemzetközi űrállomáshoz. Alig várom, hogy bajba kerüljenek és elrohanjanak Kínához, hogy hozzák le az ott rekedt embereket. (Az oroszokat kitiltották..) Majd nézni fognak, hogy Kína akinek állítólag nincsen erre alkalmas űrhajója, mert elvileg nincsen dokkoló, mégis lehozza őket, mert titokban mégiscsak van nekik dokkolójuk..
csakafidesz
2023-05-29 at 00:08
Orientál 2023-05-28 at 17:21
Kína 2018-ben bejelentette, hogy negyedikként a világon már ő is tud golyóstollhoz golyót gyártani. Eddig csak a svéd SKF, az amerikai Parker és a japán Uniball tudott golyót gyártani. Kína milliószámra ontotta a golyóstollakat és importálta hozzájuk a lényeget, a golyót. A nyugat válasza, hogy ezentúl tüntessék fel a csomagoláson milyen golyó van a tollban. Hát.. Szóval itt van a kutya elásva. Mihelyt egyedül is elő tudja állítani az egész tollat, nos már húzzák az orrukat. Ráadásul a világ golyóstollainak legalább 70%-a Kínában lett eddig gyártva, elég komoly gyomros, hogy már a golyót is ők gyártják.
Orientál
2023-05-28 at 17:21
Ami ipari termékeket megvásárolunk az nagy többségében MADE IN CHINA. Aki látta és meg is figyelte a kínaiakat munka közben dolgozni az jól tudja hogy nekik nem a pofájuk jár ,mint a balliberális zöld USA-mak briteknek ausztráloknak a többi nyugatiakkal együtt.
csakafidesz
2023-05-28 at 13:09
Méretét tekintve ez a szovjet TU-134 gépnek felel meg amelyeket a hatvanas évek végén kezdtek gyártani. Vagy egy kicsit nagyobb, akkor a TU-154 gépnek felel meg, ezek is ötvenöt évvel korábbiak. Vagyis Kína ebben kb. ötven évvel van hátrányban. Ami a Boeinget illeti egy ideig az oroszok készítették a gépeket, a belül üres géppel átrepültek Seattlee-be, és ott GE motort kapott, amerikai műszereket és belső berendezést.
A kínaiak ezzel már kezdik beérni azt ahol az amerikaiak, oroszok, nyugat-európai Airbus tart.
János
2023-05-28 at 10:46
Márko !
Ami az innovációt illeti, az újonnan bejelentett találmányok számában már régen megelőzte.
De az űripar tekintetében is hamarosan paiban vannak.
Bizony… ?
márko
2023-05-28 at 09:30
a cikk folytatásban hozzáfűzném , HOGY INNOVATÍVAN KELL hozzáfogni :
Oroszország és Kína nagyon okosan és tervszerűen kell hogy dolgozzon
és átvegye az USÁ-tól azokat a területeket , melyeket az USA használ hogy GAZDASÁGILAG ÉS TECHNOLÓGIÁVAL fékezi Oroszországot és Kínát :
. gondolom hogy mindent amit az USA kijelölt az “USA biztonsági stratégia – október 2022” mint stratégiát és célokat , EZEKET mind átvegye ÉS így kivegye az USA erejét
. természetesen a SAJÁT OKTATÁST ÉS TUDÓSOKAT KELL TÁMOGATNI minden INNOVATÍV TÉREN
. minden elektronikai technológiát kisajátítani és függetlenné tenni minden “nyugati tudástól”
/
az EU-nak a jelentősége az csak piac , mindenben az USA KARMÁBAN ÉS SZOLGÁJA (gondolom én )
. minden VÖRÖSVONALAT az USÁ-val szemben átlépni ( ha lehet ne fegyverrel
Ungarn über alles !
2023-05-28 at 09:05
bőing megdöglesz…
bl
2023-05-28 at 08:55
Kínában még dolgoznak, máshol pedig papírokat gyártanak/köldököt nézegetnek/fejletthaladó genderbölcsészkedést végeznek. Az EU polgárai ma már egy cipőt se tudnának miegtalpalni, a mindent is Kínában gyártják. Mert ők még dolgoznak, mi meg nem. Ora et labora. Az európai ember először imádkozni felejtett el, majd a munkát is megutálta. Így teszi a liberalizmus vesztes térséggé, Amerikát is.