
Hiába esküdöztek az SZFE farizeus vezetői az egyetem politikai semlegességéről, a felhergelt hallgatók közül többen is blokád alá vették az intézményt – írja az atv.hu. Emlékezetes: a CEU állítólagos üldöztetése miatt is hasonlóképpen kezdődött 2017 tavaszán egy tüntetéssorozat, a demonstrációk pedig szinte mindig kormánybuktatási próbálkozásba csaptak át. A mostani mizéria lehet a CEU2.0, avagy a neokommunista tanárok diákjaik által készülnek újraélni a ’68-as diáklázadás nosztalgiáját. Akárhogy is, egy senki által meg nem választott törpe kisebbség újra totális ellenőrzése alá kívánja vonni mindazt, ahova eddig betette a lábát. A PestiSrácok.hu élőben jelentkezik hamarosan a helyszínről.
Az ATV Start című műsorában jelentette be Németh Gábor lemondott rektori tanácsadó és egy Szurdi Panni nevű SZFE-s hallgató, hogy az egyetemi vezetés puccsszerű lemondása után egy hallgatói csoport szállta meg az egyetem épületét. A fiatal hölgy groteszk magabiztossággal jelentette ki, hogy ezek a hallgatók fogják ellenőrizni a továbbiakban, hogy kik tehetik be a lábukat az intézménybe.
A közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető!
Élő adásunk okostévéken ezt a cikket behívva, illetve az Itt.OTT TV alkalmazást letöltve és mobiltelefonon is látható! Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak!
Forrás: atv.hu; Fotó: Facebook
Facebook hozzászólás
Lajtai János György
2020-09-02 at 06:33
A mocsok és a szenny mindig felszinre kerül ebben alibsi “világrendben” …
Zzzz
2020-09-01 at 22:48
Kedves Alcapi!
LATOD? EGYETEMRE KELLETT VOLNA NENNI.
Nem mondták, hogy a két főiskola nem “ér” egy egyetemet sem?
Nem baj.
ori
2020-09-01 at 18:58
Akadályozzák csak az iskola működését! Ki a francot érdekel meddig ülnek ott! A finanszírozást le kell állítani. Egy nem működő intézménynek nem jár állami támogatás, nincs tanítás, nem kell a tanárokat fizetni, stb. Senkinek nem fognak hiányozni ezek. Nélkülük nagyon jól működik az ország. Különben is sokan vannak a színművész világban, kell egy kis képzési szünet! Hajrá diákok, az állam úgy sem merne egy -egy évfolyami képzést szüneteltetni!
oshon
2020-09-01 at 18:00
Dániel Irén Viola – Pontosan !!!
Namond
2020-09-01 at 17:09
Mi a francért egyetem ez a darázsfészek, ha már van miért nem szakiskola?
Az itt végzettek iparosok, művész legfeljebb a 1,5-2%-uk lesz évek, évtizedek múlva.
Namond
2020-09-01 at 17:06
Pintér úr!
Ez nem sért törvényt?
Nem kellene a résztvevők hallgatói jogviszonyát, a felbújtok foglalkoztatását megszüntetni?
Nem kellene az összes érintettet kitiltani Budapestről?
Dániel Irén Viola
2020-09-01 at 16:40
A tüntetők felvilágosítására informálom őket hogy a kárpátaljai Vidnyászki Attila a honfoglalók leszármazottja miközben a tüntetők 99%-a a magyarok által befogadott kazár. Ezek pedig bármikor elárulják a befogadó honfoglalókat mint ahogyan elárulták a befogadó német nemzetet az első világháborúban és kiszolgáltatták ôket az amerikaiaknak. Amennyiben nem tetszik az új vezetőség ( mellesleg azt nem merik kimondani hogy miért nem tetszik a Vidnyánszki???? Mert magyar és nem izraelita???? Mondják ki nyíltan ne kamuzzanak.)úgy el lehet menni más orsxágba például Ukrajnába ahol imádják a kazárokat.A Soros ott rendezte a híres Majdant.
Alcapi
2020-09-01 at 15:52
Zzzz
2020-09-01 at 13:08
“AZ EGYETEMI POLGAR “BELEPOFAZHAT” mi menjen az egyetemen.” Nem tudom, hogy te jártál-e egyetemre, vagy egyáltalán valamilyen iskolába, mert ha igen, te nem sok mindenbe “POFÁZTÁL” bele, hogy mit akarsz tanulni, mert a kommented alapján leginkább semmit. Két főiskolát is elvégeztem, de valahogy egyikben sem határozhattam én meg, hogy nekem ki, és mit oktasson, melyik tantárgyra van, vagy éppen nincs szükség. Hülyeségeket beszélsz!
AntiLib
2020-09-01 at 15:39
Infantilis hülyegyerekek, akik azt gondolják magukról, hogy ők a világ és a társadalom mozgatórugói. Pedig éppenhogy nem, semennyire se járulnak hozzá az emberiség fejlődéséhez. Öncélú, életképtelen ingyenélők. Egymás szórakoztatásából akarnak megélni, munka nélkül.
Micsoda nagy forradalom ez! Boruljatok össze sírva, áhitatba esve sajátmagatoktól! Ja, hogy épp ezt csináljátok…
Tallérosi Zebulon
2020-09-01 at 14:51
Ilyenek ők,az általuk szentírásként hangoztatott toleranciát
csak tőlünk,irányukban követelik meg….végtéreis,mert miért
is ne….
charissime
2020-09-01 at 14:42
FLETÓ A FELBUJTÓ ! BIRÓSÁG ELÉ ! MEDDIG VÁR A HATÓSÁG ????
HAHÓ
2020-09-01 at 13:58
Zzz: rövid a memóriád! vagy talán ..
Zzzz
2020-09-01 at 13:46
A KORMÁNYT OCSAROLTA NEM A HAZÁJÁT.
A PENZ A HAZAJA PENZE VOLT, NEM A KORMANYE.
mirti
2020-09-01 at 13:25
akik részt vettek ebben az akcióban holnaptól “visz lát” lehet más pályát kezdeni
Új felvételi kiirni, újra kezdeni az egészet…. nincs szükség ennyi szinészre.
Zzzz
2020-09-01 at 13:12
Én Alföldit nem szerettem.
DE MEGIS ÉRDEKES, HOGY VIDNYANSZKI ALATT FELE ANNYIAN JARNAK A NEMZETIBE.
Dániel Irén Viola
2020-09-01 at 13:02
Ezek a tüntetők akik a kárpátaljai és a határontúli magyarok ellenségeinek kiáltották ki magukat mocsok rasszisták és nácik. Ezért kérjük az új vezetőséget hogy közöljék a tüntetők névsorát hogy tudjuk a jövőben kiket nem nézünk meg a színházakban és a filmekben. Aki a Vidnyánszki ellensége az a magyarok ellensége. Jól jegyezzétek meg mocskos nácik. Takarodjatok a színművészetiről ahol a magyar színház tradicióit kellene elsajátítani.
saghy rozalia
2020-09-01 at 12:57
Ne csak Tényi István lépjen.
oshon
2020-09-01 at 12:56
Sajat penzen mindenki , es sajat epuleteben … “oszt” forro vizet a ‘kopaszra’ !!! Menjen mindenki dolgozni , szegyentelen gyalazatos banda , ide jojjenek azok akik akarnak kepzodni , tanulni es a Magyar Nemzetet szolgalni vagyok !!! A Magyar Nemzet ellensegeit hadd ne mi tartsuk el … hamar , remelem nem sokaig , ELTURJUK !!! Keressetek hazat magatoknak , ruhes tetves kutyak !
Vízöntő
2020-09-01 at 12:47
Ki az a Németh Gábor és ki az a Szurdi Panni?
Az az intézmény a tulajdonuk? Nem? Akkor takarodó!
Ja, hogy a képességeikkel nem tudnak nevet szerezni maguknak, … de Szurdi Panni akkor mit keres ott? Ki vette fel?
Németh Gábort meg most ki alkalmazza ha egyszer lemondott?
jobb-ágy
2020-09-01 at 12:25
Véletlenül sem Kiss, Kovács, esetleg Nagy. Csak így: Szurdi. Valami ősi magyar név lehet, csak még nem hallottam róla.
Nézzük_magát_a_dolgot
2020-09-01 at 12:22
Tisztelt Tuti! Ahhoz előbb meg kellene tanulniuk számolni az ujjacskáikon, mert oda nem elég az a tudomány, hogy roppant gerinces módon akkor tudjak könnyezni, amikor csak akarok.
Gudnar É Johanson
2020-09-01 at 11:57
Tüntetni, iskolát elfoglalni ez igen ehhez kell a bátorság. Ugyan ezt nem felvállalni a riporter előtt már a bátorság ne továbbja. Az iskolában nem a diák határozza meg mit és kitől akar tanulni, azt az iskola határozza meg, hogy mit tanít. Akinek nem tetszik az nyúljon a zsebébe és menjen magán tanárhoz.Ne mindannyiunk pénzét lopja. Az a baj, hogy ezen provokátor hülye gyerekek közül lesznek néhányan akik így vagy úgy de le is fognak diplomázni.
Gedeon Szánti
2020-09-01 at 11:57
…..BE KELL ZÁRNI EZT A JANICSÁR-képzőt…AZ ÉN ADÓMMAL NE SZÓRAKOZZANAK…én már 3 éve nem teszem be a lábamat a 11 zsidó színházba..különösen a kis büdösökbe nem..LIBSI FASISZTÁK…Hitler alatt is így kezdtétek…pfuj
Benkő László
2020-09-01 at 11:49
Na legalább tiszta sor, hogy mire képezték ezeket az elmúlt 10-20-30 évben, komcsikeltetőként működött, kormányellenes uszítás folyt, színészképzés helyett.
Tudományos libsizmus
2020-09-01 at 11:47
Önkényesen lezárnak egy közpénzből fenntartott intézményt, egy darab rendőrt nem látsz a környéken, minden további nélkül ott bohóckodhatnak, majd közli, hogy ő nem szabad országban él. Futóbolondok. Agymosott zombik.
Vélemény
2020-09-01 at 11:14
Na, jól kiképezték ezeket a diákokat, szép munkát végzett a volt vezetőségi kar! Csak az a kérdés mire tanították?… a szakmai alázatra, a művészetben rejlő értékekre, netalán az élet tiszteletére…a nemzet és a haza szeretetére, …a szülők,- az emberek,- a társadalom megbecsülésére,..higgadtságra, ..megfontoltságra,…az életben rejlő szépségekre???? Sok itt a kérdés, ami válaszra vár!
Az eddig bizonyítottak alapján, hát úgy tűnik, hogy mindezeket a volt vezetőségi kar messze elkerülte, egyelőre a tanoncok megnyilvánulásaiból egyáltalán nem ez tükröződik, eddig mást igazolnak. Hogy mire tudnék tippelni?..??? ..?
Tuti
2020-09-01 at 10:51
akkor penz sincs gyerekek…
MEHET MINDEN A MERNOKKEPZESBE!
Namond
2020-09-01 at 10:44
Na ugye, hogy nem a művész képzés, hanem a káderek saját szemétdombon elhelyezése és szájuk megfizetése volt az egyetem/főiskola célja?
Ha oda a korlátlan hatalom és az áttekinthetetlen jövedelemszerzés akkor nem is kell nekik!
Jó ez a soros záptojását keltető, balhé gödör?
Kell nekünk – soha meg nem térülő közpénzből – egyetemnek titulált szakmunkás képző?
regőrejtő
2020-09-01 at 10:43
Néhány dolgot világossá kellene tenni:
1 – ez az intézmény a magyar adófizetők pénzéből működik
2 – erre az egyetemre nem kötelező járni
3 – akinek ez nem tetszik, az elmehet. Ahogy a példaképük, a talpig demokrata SZEMKILÖVETŐ mondta – ” el lehet menni, kérem…”
Tudományos libsizmus
2020-09-01 at 10:43
Szerintem nem rendszeresített gumilövedékekkel és lovasrohammal kéne szétverni a bagázst. Utána bevinni a társaságot a Rádió udvarára, ott szépen laposra verni mindegyiket. Ezután jöhetnek a 10 perces statáriális tárgyalások.
Feher Zsolt
2020-09-01 at 10:38
Ha esetleg ebben az evben nem lesz libsikepzes eben az iskoläban senki nem fog jajgatni kiveve öket.Ha a tanärok elmentek akkor az ugyn diäkok is huzzanak el melegebb eghajlatra. Ebben a beteg vilägban ezek a senkik akarjäk megmondani mit akarnak tanulni es hogyan esetleg a penzt is zsaroläsal fogjäk követelni? Simän elvan ez az orszäg enyi szineszel ezeket ki kell rugni aztän lehet az uj garniturät toborozni!!!!Ja ezek ugyis Bp akarnak maradni hät maradjanak.
khm
2020-09-01 at 10:27
Hívni kell a francia rendfenntartókat! Vagy a németeket.
A MAGYAR RENDŐR,nem üthet!
Havrilla István
2020-09-01 at 10:20
Ki akarják provokálni a rendőri beatvatkozást, hogy sírhassanak a liberális tévékben.
Nem kell csinálni semmit. Majd megunják ők is és az emberek is.
Egy hétig nem lesz tanítás? Na és.
Aztán jön a jog. Ez bizony kimerít néhány §-t. Önbíráskodás, kényszerítés pl.
Mindenesetre most nem kell mártírt csinálni senkiből.
Azért gyanus, hogy nincsenek kint a riporterek, operatőrök hada. Néhány felbújtott és megfizetett hőzöngő lehet csupán. Valószínüleg egyrészük nem is ottani diák.
Hagyni kell bohóckodni őket. Majd megunják.
jani
2020-09-01 at 10:16
szükség van egyáltalán erre az egyetemre?
Vannak nagyon jó magán színészképzők, járjanak oda!
Szabó László
2020-09-01 at 10:11
A kozmofasiszták nem csak hányingert keltőek, hanem unalmasan egyformák is.
szemcsi
2020-09-01 at 10:10
Amerikában is a hollywoodi színészecskék, celebek a leghisztériásabb kisebbség mind közül. Nem véleten, hiszen ők tudnak a leghatásosabban (mű)hisztériázni, (mű)sirdogálni, nem létező üldöztetést szenvedni, hiszen EZT TANULJÁK, színészkednek.
A színészi szakma mindig is a nemzetközi baloldal játékszere volt, hiszen mesterien el tudnak játszani minden szerepet, amit kitalálnak nekik. Teljes önéllentmondás, meghasonlás közepette is játszák a szerepüket és mivel színészek, elhiszi a néző, hogy ők aztán tényleg nagyon 1.dühösek 2.üldözik őket 3.erkölcsileg felsőbbrendűek 4.függetlenek.
Az esetleges színészi gyengeségület pedig káromkodással próbálják palástolni majd. Kezdődik az előadás.
Klára Bocskor
2020-09-01 at 10:08
Na ne, nehogy már egy maroknyi hülyegyerek – akiket eddigi tanáraik átprogramoztak – megtehesse ezt a gyalázatot, és ezt megengedjék nekik..!!!
Igazmagyar
2020-09-01 at 09:58
Azonnal ki a rohamrendőrökkel és szetcsapni, bevinni őket! Továbbá feketelista, hogy soha ne mehessenek egy egyetemre sem!!!
Ha Pintér megint csak ül és nem tesz semmit, mit várunk 2022-ben?
Királytigris
2020-09-01 at 09:56
Butuska hölgyike, szegényke hatalmas értéktévesztésben szenved. Teljesen félrevezették sorosi sameszes mentorai. Nem veszi észre, hogy ő csak egy eszköz ebben a nemtelen játszmában, amiben beáldozzák. Saját karrierjének a sírját ássa.
Tényi István! Tegye a dolgát!
2020-09-01 at 09:52
Ha valakit erőszakkal nem engednek be olyan helyre, ahová be szeretne menni mert oda be kellene mennie, az nem merít ki egyetlen büntetőjogi tényállást sem?