Két, orosz katonai raktárakhoz közelítő drón zuhant le az orosz légelhárítás beavatkozásának eredményeként szerda hajnalban Moszkva megyében – közölte Andrej Vorobjov, a régió kormányzója a Telegram-csatornáján.
Vorobjov szerint a két drónt a naro-fominszki járás Kalinyinyec községénél, közép-európai idő szerint fél 5 után kényszerítették földre a katonák. A szerkezetek roncsait megtalálták, személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett – közölte a kormányzó. A helyszínt a biztonsági szolgálatok vizsgálják, a területet lezárták. A kormányzó bejelentését megelőzően a TASZSZ hírügynökség a rendvédelmi szervekre hivatkozva szerda reggel arról számolt be, hogy három pilóta nélküli légi járművet kényszerítettek földre az elektronikus hadviselés eszközeivel Új-Moszkvában és Moszkva megyében. Ukrajna legutóbb május 30-án indított dróntámadást Moszkva ellen. Az orosz védelmi minisztérium szerint a nyolc, repülőgép típusú szerkezetből ötöt az orosz főváros körzetének légvédelmi rendszere lőtt le, hármat pedig a rádióelektronikai harc eszközeivel kényszerítettek leszállásra.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij
Yoggi
2023-06-21 at 13:33
@DörrögZuldán
Olvass utána a fidesz médiában, hogy miért.
Ja, bocs, az nem fog menni…
Tények
2023-06-21 at 13:14
MINDEN DRÓNÉRT 1 RAKÉTA KIEVRE!
Kakukk
2023-06-21 at 12:46
@ DörrögZuldán2023
Volt köztük, kiknek neve magyar volt, de nem vallották magukat magyarnak. Feltételezem, ők lehettek.
DörrögZuldán
2023-06-21 at 11:49
Miért ment vissza 3 kimentett az ukránokhoz (ha igaz)? A családjukkal zsarolták meg Őket? Ki árulta el az adataikat az ukrán megszálló hatóságoknak?
Papamaci
2023-06-21 at 11:34
Apa! Kezdődik.