Pesti Srácok

Kétgólos hátrányból ért el döntetlent Pintér Attila csapata a Fradi ellen – Mezőkövesd–FTC 2–2

Kétgólos hátrányból ért el döntetlent Pintér Attila csapata a Fradi ellen – Mezőkövesd–FTC 2–2

A kemény hideg ellenére hatalmas iramban zajlódott a Mezőkövesd–Fradi NB1-es labdarúgó mérkőzés. A vendég csapat kezdte jobban a találkozót, hiszen Somália és Boli lévén kétgólos előnybe is kerültek. Pintér Attila csapata azonban derekasan küzdött és több nagyszerű összjátékkal meglepte ellenfelét, és végül egyenlíteni is tudott, ami nem kis bravúr a BL-főtáblát megjárt Ferencváros ellen.

A mezőkövesdi gólokat Besirovic és Jurina szerezték, és meg kell hagyni, az egész csapat remekül futballozott. Az első félidőben voltak a mérkőzésnek holtpontjai, de a második játékrészben egy összeszedett Pintér-csapatot láthattunk, akik nem ijedtek meg attól, hogy hátrányba kerültek. Ennek köszönhették azt, hogy amikor remek labdamenetekkel eljutottak a Fradi kapuja elé, nagyon meglepték az ellenfelet és pontosan indították egymást a vendég védők között. Erre Rebrov csapatának mindenképpen oda kell figyelni a jövőben: úgy tűnik, bár fejlődött a védelme, azért még messze nem tökéletes. A döntetlen idegenben nem egy rossz eredmény persze, de a Fraditól szinte minden meccsen győzelmet várnak el a rajongók, azonban úgy látszik, az idei esztendő kicsit döcögősebb, mint azt sokan várták.

A ferencvárosi Botka Endre (j) és a mezőkövesdi Antonio Vutov a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában játszott Mezőkövesd Zsóry FC - Ferencvárosi TC mérkőzésen a mezőkövesdi városi stadionban 2021. február 14-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
PestiSracok facebook image

– nyilatkozta a mérkőzés után Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője.

A Ferencváros legközelebb újra rangadót játszik, mivel február 20-án a Honvéd együttesét fogadja az Üllői úton. A Fradi a döntetlen ellenére 14 ponttal vezeti a bajnokságot, míg a Mezőkövesd a hetedik helyről várhatja a következő fordulót.

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.