A magyar kulturális élet Stockholm-szindrómás foglya a belpesti elit néhány tucat gazemberének!
Néhány tucat Aczél György irányítja a magyar kultúra nagy részét. Kicsit gonoszabbak, kicsit műveletlenebbek, kicsit butábbak, mint a „nagy előd” és persze szexuálisan kicsit nagyobb étvágyúak is, de legalább a liberalizmus elkötelezett hívei. Ne legyenek kétségeink, ezeket a figurákat még Aczél György is szégyellné. Jogot formálnak a teljes magyar kulturális költségvetéstől az első éjszaka jogáig mindenre. A magyar nemzeti kultúra halálos ellenségei. Liberálisok.
Ha van „közösség” a világon, amelyben van bocsánat a legförtelmesebb bűnökre is, az a magyar liberálisok budapesti közege. Már a kommunisták sem védték meg ilyen vehemenciával a sajátjaikat a hatvanas évektől, mint ezek, hiába volt valaki jó elvtárs, volt, amit nem néztek el neki, már akkor sem, ha „önkritikát” gyakorolt.
Van néhány ezer ember, aki a magyar kultúra kifosztásával hihetetlenül jól él.
Olyan emberekről beszélünk, akik „művészeti” „alkotómunka” címén milliós fizetéseket húznak egész életükben, és a kultúrára szánt pénzek feletti uralom megszerzésével eldöntik, hogy ki kereshet még rajtuk kívül. Élet és halál urai, a náci, a kommunista párt, vagy akár a maffia legbelsőbb köreiben nem volt soha olyan összetartás, mint ezek között az emberek között. Szó sincs itt semmiféle művészetről, tehetségről, csak a pénzről és a hatalomról, arról, hogy a velük együtt nagypolgári életet élő, betűszóval SZDSZ-es elit hatalmát megtámogassák, előidézzék. Nagyon magas szinten űzik a propagandát, de annyira aljasul, hogy egyszerre szentségtelenítik meg a művészetet és a propagandát is.
Aczél György hagyta ránk őket, mert rájuk cserélte le a tehetséges művészeket, a magyar kultúra és az urbánus elit legjobbjait.
Ezek a senkiháziak, sehonnai bitang emberek maradtak itt nekünk a korszakunk Karinthy Frigyesei, Kosztolányi Dezsői, Fekete Istvánjai, Pilinszky Jánosai helyett. Nem győzöm hangsúlyozni, ezektől még Aczél György is hányna, annyira senkik. Még ő is bánná a tettét, ha látná a mai produkciót.
Persze a főbűnösöket leszámítva szinte mindenki áldozat is közülük. Ebbe a közegbe csak a teljes hasonulással lehet bekerülni. Ha sikeres budapesti színész, író, költő szobrász, festő, vagy bármi hasonló akarsz lenni, akkor teljes hűséget kell fogadnod és el kell tűrnöd azt, hogy teljes mértékben kihasználjanak. Ráadásul a liberális budapesti művészvilág jól érzékelhetően az úriemberségtől teljesen mentes primitív férfisovinizmus melegágya is.
Amit a színpadon meg mernek tenni a színésznőkkel, azt teszik velük az életben is.
Az emberi lélek már csak ilyen, a bántalmazott ember már csak ilyen, elfogadja a világ rendjének a megalázást, a bántalmazást, a zaklatást, a kínzást, a kiszolgáltatottságot a világ rendjének és elkezdi szeretetnek hívni. Minden rohadt szexuális bántalmazó ezt csinálja, azt mondja, hogy azért csinálom, mert szeretlek, mert így fejezem ki a szeretetemet, a tiszteletemet. Jelen esetben ez még kiegészül azzal, nagy művész vagyok és belőled is nagy művészt akarok csinálni, és ez egy alkotási folyamat, amikor kitaposom belőled, és az csak mellékes, hogy ez a folyamat pont megfelel az aktuális perverziómnak is.
Ha van ocsmány patriarchátus, akkor ez a liberális világ az, olyan „dísznőkkel”, akik a saját közegükben megélt elnyomatásuk kínjaiból nyert energiával támadják a külvilágot és a normalitást, mert azt hiszik, hogy mindenhol, minden ember úgy viselkedik a másikkal, ahogy az a liberálisok között szokás.
Az, hogy a mai tüntetők jelentős része áldozat is, nem menti őket persze az általuk elkövetett, továbbadott bűnök terhe alól. Nem menti őket, mert nem csak szörnyű helynek ábrázolják Magyarországot, hanem mindent meg is tesznek azért, hogy tényleg szörnyű hely legyen. Mert minden bűnnél hallgatnak, akkor is, amikor az áldozatok szenvedésében magukra ismernek. A világot nem néhány félimpotens, szexuális és lelki szadista irányítja, legfeljebb csak az élheti meg ezt, aki maga ragaszkodik a rabságához. Mert főállásban rombolják a magyar emberek, a budapestiek hangulatát, hogy primitív „művészeti alkotásaik” prekoncepciói megfeleljenek a becsapott nézők és befogadók életérzéseinek.
A rendszerváltás előtt és után nem csak a nemzeti vagyont lopták el, hanem a nemzeti kultúránkat is idegenek kezére adták.
Az elmúlt kilenc évben a nemzeti vagyon jelentős részét sikerült az államnak visszaszerezni. De a „kulturális vagyonból” szinte semmi sem került vissza a nemzethez, a jogos tulajdonoshoz. A liberális kultúrelit azon dolgozik, teljes szívvel és lélekkel, pedig egyik sincs neki, hogy ha már kicsiben, tíz-száz milliárdonként nem lehet rabolni, akkor nagyban lehessen, az egész országot akarják újra lelkileg és persze tulajdonjogilag, „telekkönyvileg” megszerezni maguknak.
Ne feledjük, hogy a világ legvastagabb pofabőrű embereivel van dolgunk! Velünk akarják kifizettetni azt, hogy királyi életszínvonalon élve gyűlölhessenek bennünket. Talán ideje lenne megtudnia azoknak, akik ma tüntetni mennek a saját fogvatartóik mellett, hogy azok sokszor két nullával hosszabb fizetésből élnek, mint az a színésznő, aki életre-halára, karrierre ki van nekik szolgáltatva. Ahogy az MTA társadalomtudományi intézetei esetében is, itt is sok száz, ezer semmirevaló tehetségtelen gazember élősködik a valódi teljesítményen.
Elég volt, kártevő-mentesítés kell!
Mindenki szégyellje magát, aki kimegy tüntetni a hatalmával visszaélő magyar Harvey Weinstein-ek mögé! És ne feledjük, ezeknek a gazembereknek az áldozatai és a bűntársai együtt lesznek ott a mai tüntetésükön. Ennél nincs undorítóbb.
