Milyen érzés liberális férfinek lenni?
Ha ránézünk bármelyik liberális örömtelen, feszült, jóindulat nélküli arcára, ha halljuk gyűlölködő rikácsolásukat, ha olvassuk a gyűlöletből „tudományos elméletet” kreáló szövegeiket, nem igazán jut eszünkbe, hogy indulat nélkül, tudományos vizsgálatnak vessük alá a személyiségüket. Pedig a valódi tudomány és a valódi művészet is arra szolgál, hogy a lehető legnagyobb láttató és magyarázó erővel mutassa meg a világban munkálkodó gonoszságot és ostobaságot.
Reméljük, az alábbiakban tudományos alapossággal és irodalmi mélységgel sikerül megmutatnunk egy liberális érzéseit a mai Magyarországon.
Kakaskukorékolásra ébredt. Pontosabban azt álmodta, hogy kakas kukorékol, és erre dühösen felébredt. Gyermekkorában gyakran nyaralt vidéki származású anyja szüleinél. Hajnalban mindig felébredt a kakaskukorékolásra, akkor gyűlölte meg azt az állatot végleg és visszavonhatatlanul. Nem szeretett korán kelni, de nem ez volt a fő baj, hanem az, ahogy a kakas peckesen járkált a baromfiudvarban és ahogy korlátlanul uralkodott a tyúkok felett. Rá akarta beszélni a nagyanyját, hogy egyék meg ebédre a kakast, de nagyanyja szerette a kétségtelenül gyönyörű példányt.
A nagyanyját sem szerette, az öreg parasztasszony állandóan olyan feladatokat adott neki, amelyet a korabeli parasztfiúk már gond nélkül meg tudtak csinálni. Ezek a munkák sokszor nehezek és piszkosak voltak, és félelmetes állatok között zajlottak, legyek, darazsak, kecskék, birkák, egy morcos gúnár és egy gyerekutáló anyamacska között kellett kivinni a vödröt, vagy bevinni a zöldséget. Már felnőtt volt, amikor egyszer eszébe villant, csak rövid időre, hogy mindig úgy gondol az állatokra, ahogy azok a rajzfilmekben megjelentek, a valódiak az eszébe sem jutnak.
Lelkesen támogatta az esőerdők megmentését, egy darabig vegán is volt, de a csirkemell iránti rajongása győzött. Otthon persze nem ettek húst, se tojást, a felesége csak a tejtermékekre nem hirdetett tilalmat, mert rajongott a sajtokért. Hét közben, amikor a városban ebédelt, mindig készpénzzel fizetett, amióta lebukott egy rántott csirkemelles számlával, amit a felesége megtalált a zsebében.
Éhes volt, halkan kibotorkált a konyhába, belenézett a hűtőbe, de csak néhány kóbor joghurt tűnt ehetőnek, a padlizsános tofukrémnek meg a zabcsírás valaminek a látványától kavarogni kezdett a gyomra. Arra gondolt, hogy lesurran a szemközti reformpékségbe egy kiflire, de hirtelen megjelent a felesége és rámordult, hogy csináljon reggelit.
A felesége már a kapcsolatuk elején is mindig harapósan ébredt, ha nem esik teherbe, el se vette volna feleségül. A második lány is baleset következménye volt, egy gyermekük sem lenne, ha a felesége nem félt volna jobban az abortusztól, mint a szüléstől. A felesége személyiségében, a tudatalattijában még ott dolgozott valami konzervatív, valamelyik bigott katolikus nagymama, de felül már egy olyan önmegvalósító városi nő volt, akiben a második gyermeke után tudatosult, hogy a férje és a két lánya elveszi tőle az önmegvalósító élet lehetőségét. A bigott nagyi stílusát vette fel, úgy tett, mintha a szex célja a gyerekcsinálás lenne egyedül, és miután már nem akart több gyereket, ez a tevékenység kikerült a feladatlistából.
A kényszeresen megtartott vasárnapi ebédek olyan szeánsszá váltak, ahol a felesége, rituálészerűen felsorolta azokat az érveket, amelyek az abortusz mellett szóltak volna egykor, valamint azokat is, amelyek a válás mellett aktuálisan. Minden hallgató számára világos volt, hogy a legszívesebben az apjukra hagyná a két gyereket és elhúzna valahová külföldre, valamelyik igazi „nagyvárosba”, Londonba vagy New Yorkba. Ahol szabadság van, ahol senki nem akarja neki megmondani, hogy kell jó anyának és jó feleségnek lenni. Ahol nem kell annak lenni. Nem mintha itt az lett volna, de legalább nem derült ki.
Valamikor nem volt csúnya nő, amikor még megpróbált kedves lenni, szerethetőnek is tűnt, de ha meg nem is hízott a szülések után, elformátlanodott, mert sportolni nem volt hajlandó, igazából már eszébe sem jutott. Egyszer bepróbálkozott, de a fűevéssel hiába tudta a súlyát kordában tartani, az alakformáláshoz semmiféle kitartása nem volt. Férjét megdöbbentette, hogy amikor egyszer elment érte a konditeremhez, hogyan riszálja be magát az egyik jól izmolt pasinak, akinek az arcán látszott, hogy testileg 7-8 kategóriával feljebb szokott csajozni. Tehát a feleségének is voltak szexuális vágyai, csak ezek is, mint ahogy minden más gondolata is, kivezettek a házassága és a családja köréből.
A családot, a tehetetlenségen kívül, a politikai nézeteik azonossága tartotta össze. Mindketten fontosnak tartották a szabadságot. Emlékeztek rá, hogy amikor a Gyurcsány volt a miniszterelnök, egyetemista korukban, mennyire szabadok voltak. Gyűlölték azt a nyomást, amit a rendszer helyezett rájuk, hogy gondoskodniuk kell a gyerekeikről. Mindketten utálták a saját és egymás szüleit, mert a nagyszülők nem akarták túl gyakran látni az unokáikat, legfeljebb egy-egy hétre vitték el a gyerekeket nyáron. Gyerekeik elköltözése után a nagyszülők, úgy tűnt, visszatértek a fiatalkori énjükhöz, minden pénzüket utazásra költötték, bulikba jártak, majd gyorsan elváltak, mert egymás idegeire mentek és akadályozták egymás önmegvalósítását. Mind a négyen azt fogalmazták meg, hogy egész eddigi életükben nem voltak azok, akik akartak lenni. De arra nem mondtak semmit, hogy mik is akarnak lenni valójában.
Mostanában már csak egy hétvégére vitték el őket évente, mert a két telefonjára fixált lányra külön kellett volna főzni, mert semmi hagyományos kaját nem voltak hajlandók már megenni, a nagyi egykor kedvenc tortáját sem, amióta megtudták, hogy a piskótában tojás van. Érezte, hogy agresszív lesz a gondolattól, hogy neki kell a lányokkal lenni a hétvégén. A felesége valami tanfolyamra vagy rendezvényre megy két napra, aminek a témáját nem tudta igazából identifikálni, ha jól értette, lelkileg bántalmazott nőkről lesz szó.
A rohadt Orbán, jutott eszébe, amikor az FB a vécében feldobott neki egy menekültes videót, mert odamenekült a reggeli csinálás elől. Habár ennek tudta, hogy nem sok értelme van, a felesége úgy is addig ül majd az asztalnál a lányokkal, amíg eléjük nem hordja a hűtőből az „ennivalókat”.
Furcsa volt a felvétel, a fekete és arab férfiakat európai önkéntesek, nők fogadták a parton, először nem is értette, hogy mitől borzong meg. Olyan furcsán viselkedtek ezek a nők, kereste a szót, ami leírja, de nem jutott eszébe semmi.
Aztán hirtelen bevillant neki, olyan erővel, hogy úgy érezte, ennyire erősen gyerekkora óta nem gondolt még semmire. Ezek a nők várakozásteljesen néztek a bevándorlókra, úgy, ahogy rá még sohasem nézett nő. Illetve dehogy, hirtelen eszébe villant, hogy talán 12 évesen lehozta egy lány kismacskáját egy fa alsó ágáról, tulajdonképpen csak fel kellett nyúlnia érte. Egészen beleborzongott az érzésbe, hogy mennyire jól esett neki az, ahogy a „mentőakció”után az a vele egykorú lány nézte őt. A pillanat elmúlt, elszégyellte magát, hogy a testi erejével és a férfiasságával kérkedik itt, amikor azok a menekülttáborok zsúfoltak és senki sem szabad. Szegény menekültek.
Felrántotta nadrágját és elindult gyümölcsteát főzni. Habár, amióta édesítővel kell innia a teát, mert a cukor egészségtelen, a mézet meg az emberek elrabolják a rabszolgaként tartott méhektől, egyszer sem teázott egy jót reggel otthon.
A lányai nem néztek fel a telefonról, amikor a konyhába ért, a felesége pedig csak azért, hogy megjegyezze, mindjárt indulnia kell, nem ér rá a reggelire várni. Gyorsan elkezdte Orbánt szidni, hogy mennyi menekült rekedt miatta a görög szigeteken, de ennek sem volt most sok hatása. A felesége csak annyit mondott, az is csak egy haszontalan férfi, mint te.
A lányok viszont erre már legalább helyeseltek.
