Mit kezdjenek a normális vidéki emberek a budapesti liberális értelmiséggel?
Rákaptam a budapesti liberális értelmiség választási-kudarc elemző műsorainak hallgatására. Relaxációhoz, autóvezetéshez, kondizáshoz, mosogatáshoz mindegyik kiváló. Az egyikben Gulyás Marci a sztálini értelemben vett partizán beszélgetett három muciológussal. Muciológusnak nevezzük azokat a szociológusokat, akik elbírlalták a szociológus megnevezést az igazi szociológusoktól. Többek között onnan lehet megismerni őket, hogy bármilyen általuk tetszőlegesen létrehozott képzetes társadalmi csoportot "osztálynak" neveznek.
A Fideszre szavazó vidéki "szegényeket" meg "osztályárulónak".
A beszélgetés fő témája az volt, hogy a vidékiek miért gondolják a saját érdekeiknek a saját érdekeiket és miért szavaznak egy olyan pártra, amelynek jelentős életszínvonal növekedést, közbiztonságot és egyéb, a nagyvárosi szabadsággal nem összeegyeztethető előnyöket köszönhetnek. És miért nem az ellenzékre, amelynek fő pártja 2010 előtt létbizonytalanságba és nyomorba taszította őket. Félreértések elkerülése érdekében kijelenthető, hogy teljesen pontos látleletet állítottak ki a múltról és jelenről, szinte minden mondatuk ténytartalmával egyet lehetett érteni kormánypárti szempontból.
A baj az volt, hogy szerintük ennek ellenére a vidékieknek a "szabadságot" kellene választaniuk a jólét és a biztonság helyett.
Az egész beszégetés alatt úgy tűnt, mintha a szabadság a bizonytalanság szinonímája lenne. Az a része is különösen kedves felütése volt a beszélgetésnek, ahogy a Marci meg a másik három okos ember összedugta fejét, milyen tanácsokat is adjon az ellenzéknek, mint budapesti csúcsértelmiségi, hogy az mi a fenét kezdjen azokkal a fránya vidéki emberekkel. Annak az ellenzéknek, azok az értelmiségiek, akiknek jó szavuk sem volt soha a vidéki emberekről. Magam exjuhászként, a mernyepölöskei takarmánykeverő üzem egykori udvarosaként, áramütést elkerülni képes betanított villanyszerelőként, beteghordóból előléptetett műtőssegédként a szocializmus végóráiban megszereztem azt az élettapasztalatot, ami a somogymámorosi kocsmában a túléléshez kell.
Így utólag visszagondolva akkor és ott követtük el a hibát, amikor nem vettünk tudomást országműködtető és fenntartó cimboráimmal a fővárosi és nagyvárosi értelmiség problémáiról. Pedig ha lett volna tervünk a budapesti, belpesti értelmiség felemelésére a fizikai munkások szellemi színvonalára, mennyivel előrébb tartana az ország!
A probléma felismerését SWOT analízis, majd közös kocsmázás követte, amelynek során négyen, az én moderálásom mellett megvitattuk a budapesti értelmiség helyzetét, illetve terveinket a sorsuk rendezése tárgyában, továbbá projekttervet fogadtunk el a "jó gyakorlatok" kialakítása és rögzítése érdekében.
Alapfeltevésünk az volt, hogy a budapesti értelmiségiek életmódját, értékválasztásait, tulajdonviszonyait, életterveit nem vesszük figyelembe semmilyen formában, mert az nem lenne méltó a társadalom-mérnökösködés nemes társadalomtudományához.Városkutató tábort is fogunk tervezni, különös tekintettel a belbudai kerületekre.
Közfelkiáltással kijelentettük továbbá, hogy mindannyian elég tájékozatlanok vagyunk a városiak bármely tetszőleges tulajdonságát tekintve, így a tények nem fogják megzavarni az ideológiánk kifejtését.
Taxonómiailag azt is bejelentettük, hogy a budapesti értelmiséget ezentúl "osztálynak" fogjuk tételezni, marxi értelemben, mely osztálynak az antagonistája az az embercsoport, amely nem érez ellenállhatatlan késztetést arra, hogy belepofázzon mindenki más életébe.
Deklaratíve a következő alant felsorolt tökéletes emberek fogják meghatározni a továbbiakban azt, hogy miként kell belbudán és belpesten élnie azoknak, akiket értelmiségiként határozunk meg.
Az igekötők is megfordításra kerülnek, ebben a kontextusban Budapest van lent és minden más fent, beleértve a trágyatavakat és a dögkutakat is.
A projekt résztvevőinek élet és személyiségvázlata: Kovács Dezső traktoros. Alsódabason született, Felsődabasra nősült, kedvenc traktorja a Zetor.
Szeret szántani.
Kedvenc söre a Borsodi, de nosztalgikus emlékek kötik a Kőbányaihoz, amelyet budapesti P. Mobil koncerteken ismert meg a nyolcvanas években.
Kedvenc száma a "Kőművesfütty" Suhajda Palitól.
Fidesz szavazó, mert 11 éve nem törtek be a pincéjükbe a szőlőhegyen. Mindig is szerencsés embernek tartotta magát. Stencer Matild háztartásbeli, egykori közmunkás. Lánykorában nagyon szép lábai voltak, ezt megjegyzik errefelé. Tulajdonképpen "gyüttment", hiszen az egyik nagyapja a szomszéd faluból, Torgyánbesenyőből való, ahol köztudomásúlag nagyon különös emberek laknak. Hat kihasználatlan OKJ-s tanfolyama van, remekül főz, a süteményei isteniek. Gyermekei minden héten hazajárnak.
Több teljesen elfelejtett paradicsomfajtát termeszt a kertjében.
Sokak szerint neki köszönheti a polgármester a megválasztását, mert ő csinálta a falugyűlésekre a süteményt. Budapestet szemetes helynek tartja, nem is érti egyébként sem, hogy lehet ott élni? Iszonyúan bírja az italt, a közvélekedés szerint minden férfinél jobban, több helyi alkoholistának vette el a kedvét az ivástól, mint az Antialkoholista Liga.
A férje büszke rá.
Floscsák Rezső disznótenyésztő.
Munkásruha, svájci sapka, gumicsizma, hetven hízó.
Valahogy mindig megoldja, hogy jól jöjjön ki az ingadozó árakból, rendszeresen vág, a kolbásza egy költemény. Több mint kétszáz könyve van otthon, az összes Szilvási és Berkesi, valamint a Hód-sorozat.
A háza előtt áll meg a könyvtárbusz, 27 idegen szót használ helyesen.
A felesége 29 év után is szereti. Két unokájuk van helyben, akiket az életük értelmének tartanak. Vigyáznak magukra, szeretnék megélni a dédszülőséget is, ha már így kitolódott az átlagéletkor. Orsós Vendel magánzó, önálló vasmunkás, nagycsaládos, napszámos, de a monotónia tűrése is kiváló, hiszen egyszer fiatalabb korában két évet dolgozott szalag mellett. Annyira sötét a bőre, hogy elmehetne négernek, de mégse tartja senki cigánynak, ugyanis az életmódja alapján nem nagyon lehet megkülönböztetni a falu többi lakójától.
Sőt, a gyerekei tisztelik az iskolában a tanárokat, ami a jelenlegi véleményklímában kifejezetten értelmezhetetlen.
Azért is szeretik a helyiek, mert ő szokta elintézni az unokatestvéreivel, hogy a távolabbi unokatestvérei nehogy valahogy a faluba költözzenek. A hivatkozott unokatestvérei sem jöhetnek, ők is a torgyánbesenyőieket boldogítják.
Régebben a Jobbik tagja volt, de mióta a pártból kiveszett a gárdaszellem, nem látja értelmét.
Moderált beszélgetésünk részleteivel nem untatnám a kedves olvasót, csak a konklúziót osztanám meg egyfajta előzetes jelentésként.
A budapesti értelmiségieknek sokkal több fizikai munkát kellene végezniük, inkább ösztönből kellene szexelniük, mint önmegvalósításból (és láthatólag sokkal többet is), és nem kellene belepofázniuk olyan dolgokba, amihez rohadtul nem értenek.
Amúgy szívesen látjuk itt őket a tanyaközpontban, munka mindig van, a friss szénakazlak a rekreáció minden formájára csábítanak, és tegnap este a kocsmában kilenc felé a relativitáselmélet egy helyi társadalomtudományos értelmezésével veszkődtünk. Feltettük ugyanis magunknak azt a kérdést:
Az okos emberek miért annyira ostobák? Mi relatív? Az okosság vagy az ostobaság?
