Pesti Srácok

Kilencven ország és szervezet jelezte részvételét a svájci csúcsra

Kilencven ország és szervezet jelezte részvételét a svájci csúcsra

Mindeddig kilencven ország és szervezet jelezte részvételét a svájci Ukrajna-konferenciára, amely megnyithatja az utat a béke megteremtése előtt - jelentette be hétfőn a svájci kormány.

Oroszországot nem hívták meg a rendezvényre, de Moszkva azt bejelentette, hogy nem is akar részt venni a csúcstalálkozón, mert fölösleges időpocsékolásnak tartja. A svájci kormány ugyanakkor leszögezte, hogy álláspontja szerint Oroszországnak is részt kell vennie a békefolyamatban. A közlemény szerint a június 15-ra és 16-re tervezett Ukrajna-konferenciának az a célja, hogy a résztvevők "közösen határozzanak meg útmutatást" arra vonatkozóan, hogy hogyan vonják be Ukrajnát és Oroszországot egy jövőbeli békefolyamatba.

Svájc januárban vállalta el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kérésére, hogy a csúcstalálkozó házigazdája lesz. A csúcstalálkozón Kína sem vesz részt. A trágyalásokon a nukleáris biztonság, az élelmezésbiztonság, a hajózás szabadsága, valamint humanitárius témák, köztük a hadifoglyok kérdése is szóba kerül a tervek szerint - mondta el Ignazio Cassis svájci külügyminiszter.

Viola Amherd svájci államfő a napokban kijelentette, hogy a csúcstalálkozóval elsősorban platformot akarnak teremteni a párbeszédnek, és ebben az első lépés, hogy megvitatják, hogyan lehetne békét teremteni Ukrajnában, és a jövőben Oroszországgal is szeretnének tárgyalóasztalhoz ülni.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.