
Három kínai vadászgép lépte át kedden a Tajvani-szoros középvonalát – közölte a tajpeji védelmi minisztérium. A középvonal nem hivatalos határnak számít Kína és Tajvan között.
Előzőleg a védelmi tárca arról adott hírt, hogy egy BZK-007 típusú kínai felderítő drón nyolc kínai katonai repülőgéppel együtt hétfőn a sziget délnyugati részén behatolt a tajvani légvédelmi azonosítási övezetbe (Air Defense Identification Zone – ADIZ). Egy ország légvédelmi azonosítási övezete azt a célt szolgálja, hogy azonosítsák az ott áthaladó repülőgépeket. A tajvani ADIZ lényegesen nagyobb, mint a tajvani légtér, és helyenként egybeesik a kínaival. Peking az utóbbi időszakban fokozta aktivitását Tajvan légvédelmi azonosítási övezetében, de katonai drónokat ritkán vet be ott. Múlt héten tajvani katonák egy közeli sziget fölött lelőttek egy azonosítatlan kereskedelmi drónt.
A feszültség jelentősen megnőtt a régióban, miután Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház elnöke látogatást tett Tajvanon, amelyet Kína saját területének tekint. Pelosi után több más amerikai küldöttség is Tajvanra látogatott, köztük képviselők és Arizona állam kormányzója. A kínai hadsereg válaszul eddigi legnagyobb hadgyakorlatát rendezte meg a sziget körüli vizeken, és ezek során rakétákat is kilőtt. Tajvan a manőverekben egy kínai invázió előkészületeit gyanította.
A tajvani külügyminisztérium kedden bejelentette, hogy a hét folyamán öt francia parlamenti képviselő érkezik a szigetre. A tárca közlése szerint a képviselők szerdától hétfőig fognak Tajvanon tartózkodni. A többpárti delegációt Cyril Pellevat szenátor vezeti.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Johnson Lai
Kakukk
2022-09-07 at 09:22
Logikus
Na tehát. Az, hogy belépett az ADIZ-ba, jogilag lószart sem jelent. Az bőven kívül esik Tajvan légterén, nem sérti szuverenitását. Tajvan légtere addig tart, amíg a felségvizei, azaz a partoktól 12 tengeri mérföld. A Tajvani szoros legkisebb szélessége 130 km. Ha átlépik a felezővonalat (erről majd később), akkor is bőven a felségvizek határain kívül vannak. Az ADIZ egyoldalúan megállapított, jogilag nem hivatalos, jelen esetben a sziget légterén kívül eső terület ahol az ADIZ “tulajdonosa” elvárja, hogy bekapcsolt transzponderrel, repülési tervvel és rádión történő bejelentkezésekkel repüljön aki berepül. Max vadászt emelhetnek rá, felvehetik a kapcsolatot, kikísérhetik az ADIZ-ból, ha nagyon nagy a gáz, max gépágyúból figyelmeztető lövést adhatnak le. Nem lőheti le addig, míg egyértelmű ellenséges fellépéssel át nem lépi a valódi hivatalos légtér vonalát. Magyarán benyalhat neki, akármennyire is erős és USA támogatja.
Felező vonal. Egy nem hivatalos határ, amit 1955-ben egy USA tábornok talált ki az első formosai válság idején, amikor elég rendesen támadták volna (támadták is) egymást Kína és Tajvan. Legfőképp Tajvan akarta Kínát lerohanni😂. Ezt megakadályozandó találta ki a jóember, közben ugye katonai szerződés is volt USA és Tajvan közt, amit a ’80-as évek elején (vagy tán pont ’80-ban) felmondtak.
Tehát nem létezik se a szerződés, a felezővonal sem hivatalos, semmiféle nemzetközi, jogi megerősítése, elfogadottsága nincs. Nem is lehet, hisz senkinek a felségvize, ahol húzódik. Ezért a szoros jogilag bárki által szabadon hajózható, nemzetközi terület, ahogy a felette lévő légtér is szabadon repülhető. (Természetesen a felségvizek és afölötti légterek érintése nélkül.)
A környéken Kína, Japán, Tajvan, mindkét Korea, meg még mások is alkalmaznak ADIZ-t, amik átfedik egymást, így átröpködnek rendszeresen egymás zónájába. Így megy ez már jó ideje, beröpködnek, kizavarják, néha lőnek egyet a levegőbe, aztán kész.
Csak most kicsit intenzívebben, meg van ok, amiért a sajtó jobban felkaphatja és minden kutyafingból elefántszart gyárthat. Eddig meg szinte le se szarták.
Szép napot!
Logikus
2022-09-07 at 08:45
Kakukk
Tehát, nem nemzetközi vizek felett történt a dolog, pláne nem nemzetközi légtérben.
Még jó, hogy halkan jegyezted meg, és nem járatod le magad 🙂
Logikus
2022-09-07 at 08:44
Kakukk
Szerintem te nem olvastad el a cikket 🙂
Ebben ugyanis egyértelműen Tajvan légteréről van szó. Pontosabban: Tajvan légvédelmi azonosítási övezetéről van szó.
Szerintem ez elég világos.
Kakukk
2022-09-06 at 23:08
Logikus
Ki repült be Tajvan légerébe?
Halkan hegyzem meg, nemzetközi vizek felett, nemzetközi légtérben történt a dolog.
Logikus
2022-09-06 at 22:51
Kakukk
Miért ne?
Amerika nem habozna lelőni azt, ami a légterébe férkőzik…Márpedig Tajvan durván erős ráadásul az USA is támogatja. Tehát szinte bármit megtehet.
Kakukk
2022-09-06 at 18:17
Logikus
Miért is?
Logikus
2022-09-06 at 18:01
A tajvani légierő le kellett volna lője!