Pesti Srácok

Kirúgták Lattmann Tamást, miután szexista üzenettel alázta meg az Alapjogokért Központ munkatársait

null

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen lezárult a vizsgálat, amelynek végén kirúgták Lattmann Tamást, aki szexista és megalázó üzenetet posztolt Párkányi Eszterről, az Alapjogokért Központ munkatársáról – írja az Index. A vizsgálat az intézmény oktatójának, Lattmann Tamásnak a közelmúltban a közösségi médiában tett és nagy sajtónyilvánosságot kapott bejegyzéseivel kapcsolatban indult – olvasható az egyetem közleményében. Ennek lett az eredménye az elbocsátás.

Lattmann még korábban Pikó András VIII. kerületi polgármester egy Facebook-bejegyzése alá írta felháborító és megalázó gondolatait:

Az ügyet portálunk robbantotta, a hír végül bejárta a magyar sajtót: az egyetem vizsgálatot indított az ügyben, Lattmannt pedig elbocsátották ennek eredményeképp.

PestiSracok facebook image

– írja a Közszolgálati Egyetem közleménye.

– fogalmaz a közlemény.

Lattmann Tamás jogász, részt vett annak a 19 kérdéses sikertelen népszavazásnak a szervezésében, amely a szervezők definíciója szerint az Orbán-rendszer lebontását célozta. Lattmann saját bevallása szerint felmerült, mint lehetséges miniszterelnök-jelölt 2016 végén az MSZP, DK, Együtt és PM színeiben, azonban az érintett pártok később cáfolták, hogy szóba került volna Lattmann jelölése.

Forrás: Index, PS; Fotó: MTI