lattmann tamás
Újabb német parancs: Orbán egyenlő Putyin – Politikai Hobbista Hardcore
Orbán = Putyin. Ezt a nem túl bonyolult egyenletet írták fel a Frankfurter Rundschaun Julius Streicher szellemi örökösei. Így erre reagálva rögtön németeztünk is egy hatalmasat. Majd ennek folytatásaként elkezdtünk Daniel Freund zsebében is turkálni, hogy vajon egy pótolhatatlan és elképesztően hasznos munkát végző EP-képviselő vajon havonta pontosan hány euróért is állapítja meg Orbán Magyarországáról, hogy már nem jogállam. És vajon mi ihlette őt arra, hogy a német tulajdonban lévő kiskereskedelmi láncok magyarországi termelékenységéért aggódva a magyar üzleti környezetről is hazugságokat kezdjen terjeszteni. Csak nem a Brüsszelben szokásos gurulós bőröndök állnak e mögött?A Genfi Egyezmény értelmében jogosan kerültek ukrán hadifoglyok Magyarországra
Az Orosz Ortodox Egyház tegnap este közleményben jelentette be, hogy az Oroszország által elfogott, Ukrajna oldalán harcoló katonák közül néhányat Magyarországra szállítottak. A közlemény szerint a magyar fél kérésére az ellenségeskedésekben részt vett, kárpátaljai származású ukrán hadifoglyok egy csoportját juttatták Magyarországra. Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint a Genfi Egyezmény értelmében harmadik országba lehet szállítani hadifoglyot "megőrzésre".Jogerősen elítélték Lattmann Tamást (videó)
Jogerősen elítélték rágalmazásért Lattmann Tamást, amiért a nemzetközi jogász – egyben baloldali közszereplő – a 2006 őszi, Gyurcsány-féle rendőrterror utolsó károsulti csoportjának két évvel ezelőtti kárrendezése kapcsán ügyvédmaffiának nevezte a Gaudi-Nagy Tamás vezette Nemzeti Jogvédő Szolgálatot – számolt be cikkében a Magyar Nemzet.Álhírt terjesztett az ellenzék: nem pályázhatnak uniós pénzekre az önkormányzatok
A baloldal álhírt terjesztett és a teljes ellenzéki sajtó felült neki. A momentumos politikus azt állította, hogy az Európai Parlament elfogadott egy jelentést, így már közvetlenül a városok is pályázhatnak uniós pénzre, azon ez a valóságnak nem felel meg. Persze a ballib médiát a valóság nem érdekli.Kirúgták Lattmann Tamást, miután szexista üzenettel alázta meg az Alapjogokért Központ munkatársait
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen lezárult a vizsgálat, amelynek végén kirúgták Lattmann Tamást, aki szexista és megalázó üzenetet posztolt Párkányi Eszterről, az Alapjogokért Központ munkatársáról – írja az Index. A vizsgálat az intézmény oktatójának, Lattmann Tamásnak a közelmúltban a közösségi médiában tett és nagy sajtónyilvánosságot kapott bejegyzéseivel kapcsolatban indult – olvasható az egyetem közleményében. Ennek lett az eredménye az elbocsátás.Lattmann Tamás: Gyurcsány kinyírna, ha miniszterelnök lennék (PS-interjú!)
Ma a Magyar Szocialista Párthoz (MSZP) tartozni nem annyira izgató és nem annyira szexi - így jellemezte a párt elmúlt egy-másfél évét a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Lattmann Tamás. Az MSZP-vel is összeboronált szakember szerint a párt túlélése mostanában megint kezd kérdésessé válni, a megmaradásra pedig nem biztos, hogy Karácsony Gergely személye a garancia. A nemzetközi jogász portálunk kérdésére elmondta, több szocialista képviselőhöz hasonlóan ő sem zárja ki, hogy vannak árulók az MSZP-ben, a Jobbikkal viszont semmiképp sem fogna össze, a pártban ugyanis nincs meg az, amit sokan „a Simicska-féle varázsbalzsamtól” várnak. Lattmann Tamás az interjúban arról is beszélt, ha esetleg kormányfőnek választanák, Gyurcsány biztosan hátba támadná.Tarjányi: egy miniszterelnök-jelölt keresése volt a feladatom
Lattmann Tamás lett volna az MSZP (és több ellenzéki párt) miniszterelnök-jelöltje, de aztán jött Botka László - ezt maga Lattmann mondta el az ATV-ben kedden. A hírt az MSZP azonnal cáfolta, majd a DK megerősítette, és végül Tarjányi Péter tette fel a pontot az i-re, amikor szintén az ATV-ben elmondta, hogy az MSZP őt bízta meg a miniszterelnök-jelölt kereséssel, melynek során végül Lattmannhoz jutott.Érvénytelen lehet a CEU működését megalapozó törvény
Nincs pontos dátum és helyszín azon a megállapodáson, amelyet Medgyessy Péter és George E. Pataki kötött még 2004-ben a CEU hazai működésének megalapozására. Lattmann Tamás alkotmányjogász logikáját követve így a megállapodás érvénytelen, s így az erre hivatkozó hazai CEU-törvény is az lehet – olvasható a Tűzfalcsoport blogbejegyzésében.Lattmann Tamás a saját szakértőit hozná a pártokéi helyett
A baloldal miniszterelnök-jelölése eddig sokkal inkább a segítő szándékkal felbukkanó kisdobosokról szól, semmint a közösségi akaratról. Ez persze nem független a baloldali ellenzék romos állapotától. Előbb Botka László szabott határozott feltételeket, és az MSZP így is felsorakozott mögé, majd nem sokkal később a kívülről érkező Lattmann Tamás jelezte a baloldali ellenzék felé: hajlandó meghozni azt az áldozatot, hogy a közös miniszterelnök-jelöltjük legyen.Ajánljuk még