Pesti Srácok

Tarjányi: egy miniszterelnök-jelölt keresése volt a feladatom

Tarjányi: egy miniszterelnök-jelölt keresése volt a feladatom

Lattmann Tamás lett volna az MSZP (és több ellenzéki párt) miniszterelnök-jelöltje, de aztán jött Botka László - ezt maga Lattmann mondta el az ATV-ben kedden. A hírt az MSZP azonnal cáfolta, majd a DK megerősítette, és végül Tarjányi Péter tette fel a pontot az i-re, amikor szintén az ATV-ben elmondta, hogy az MSZP őt bízta meg a miniszterelnök-jelölt kereséssel, melynek során végül Lattmannhoz jutott.

Lattmann Tamás nemzetközi jogász kedden elmondta, hogy decemberben tárgyalt az MSZP-vel arról, hogy miniszterelnök jelölt lesz, de aztán feltűnt a színen Botka László. "Az én miniszterelnök-jelöltségem egy olyan stratégia része volt, amelyben volt egy politikai megegyezés a szocialista párt, a DK, az Együtt és a Párbeszéd között" - mondta. Név szerint is elsorolta, hogy kik keresték meg ezzel: Molnár Gyula pártelnök, Tóth Bertalan frakcióvezető, Hiller István választmányi elnök és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő.

Az adást követően másnap, szerdán, az MSZP cáfolta Lattmann kijelentéseit: "Lattmann Tamás téved, mivel ő soha nem volt az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Ezt a tényt bárki ellenőrizheti: ugyanis a párt egyetlen testülete sem foglalkozott ezzel a kérdéssel, így ilyen tartalmú döntés nem született" - olvasható a párt közleményében. Az MSZP elnöke ezt ki is fejtette az ATV-nek, bár nem adásban: "Nincs szó Botka László lecseréléséről, nem is lesz, nincs szó Lattman Tamás jelöléséről sem közös miniszterelnök- jelöltnek a balliberális oldalon, ez az MSZP-ben fel sem merült. Súlyos félreértése a magyar nyelv szabályainak, ha valaki szakpolitikai kérdésekről beszélget egy pártelnökkel, és aztán azt ő felkérésnek értékeli".

A DK is megkereste a csatornát azzal, hogy igenis tárgyaltak Lattmannal, az MSZP értesítette őket erről ősszel, majd Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke személyesen is találkozott vele. Végül az MSZP fordult egyet, és Botkát jelölte.

PestiSracok facebook image

Az üggyel kapcsolatban megszólalt aztán Tarjányi Péter, aki elmesélte, hogy ez volt a feladata: "Miniszterelnök-jelöltet kerestem, és ezt Molnár Gyula is tudta" - jelentette ki. Először 2016-ban a szocialisták akkori elnökével, Tóbiás Józseffel beszélt arról, hogy civil jelöltje lehetne a pártnak. Ezután Amerikába utazott és tanulmányozta, hogyan lehet felépíteni egy politikai szereplőt, majd elkezdte keresni a megfelelő jelöltet. 2016 június 25-én, Molnár Gyula elnökké választásának éjszakáján az új elnököt is tájékoztatta erről a háttérmunkáról.

Augusztusban már csak négy jelölt volt a listán, ősszel pedig a párt Tarjányi elmondása szerint a párt Lattmann Tamás mellett döntött, ekkor látogatták meg Gyurcsány Ferencet is Molnár Gyulával közösen, és tájékoztatták a tervekről. A leendő jelölt közben találkozott az ellenzéki pártok vezetőivel, lassan elkészült a menetrend a bejelentésre. Tarjányi elmesélte, hogy Botka László tavaly decemberben tette világossá, hogy miniszterelnök-jelölt szeretne lenni, az MSZP vezetése pedig közölte vele és Lattmann Tamással is, hogy számukra a párt saját embere fontosabb.

atv.hu

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.