Pesti Srácok

A Genfi Egyezmény értelmében jogosan kerültek ukrán hadifoglyok Magyarországra

A Genfi Egyezmény értelmében jogosan kerültek ukrán hadifoglyok Magyarországra

Az Orosz Ortodox Egyház tegnap este közleményben jelentette be, hogy az Oroszország által elfogott, Ukrajna oldalán harcoló katonák közül néhányat Magyarországra szállítottak. A közlemény szerint a magyar fél kérésére az ellenségeskedésekben részt vett, kárpátaljai származású ukrán hadifoglyok egy csoportját juttatták Magyarországra. Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint a Genfi Egyezmény értelmében harmadik országba lehet szállítani hadifoglyot "megőrzésre".

Az atv.hu megtudta, hogy a program koordinációját Semjén Zsolt mint egyházügyekért felelős miniszterelnök-helyettes látta el, és az eset összefüggésben van Ferenc pápa fogolyszabadítási missziójával is, tehát az akció egyházi keretek közt zajlott le. Az esettel kapcsolatban Semjén Zsolt nyilatkozott röviden az ATV-nek, és azt mondta: az Orosz Ortodox Egyház gesztusa Magyarország iránt az, hogy ezeket az embereket Magyarországra szállították.

Az Index az üggyel kapcsolatban megkérdezte Lattmann Tamás nemzetközi jogászt, aki a Genfi Egyezményre hivatkozott. Az 1949-ben aláírt harmadik Genfi Egyezmény 12. cikke lehetővé teszi, hogy úgymond "megőrzésre átszállítsanak" hadifoglyokat harmadik ország területére. Ez csak akkor jogszerű, ha mindhárom állam aláírta az 1949-es egyezményt. Esetünkben – magyarázza a nemzetközi jogász – Magyarország és az akkori Szovjetunió aláírta. Abban az időben ugyan Ukrajna még nem létezett önálló államként, de a Szovjetunió 1991-es széthullása után létrejött ukrán állam jogutódként viselkedik, és a korábban aláírt nemzetközi szerződésekben vállaltakat magára nézve továbbra is kötelezőnek tartja. Lattmann ugyanakkor hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

Más szakértők a Genfi Konvenció egy másik cikkére hivatkozva állították, hogy egy ilyen lépéshez szükséges Ukrajna hozzájárulása. Lattmann szerint a rövid polémia végül is az ő álláspontjának elfogadásával járult, mert az idézett 111. cikk a hadifoglyok elengedéséről a szolgálatból, hazaszállításukról szól, viszont ebben az esetben arról van szó, hogy Magyarország úgymond besegít a fogvatartó államnak őrizni a hadifoglyokat, méghozzá a Genfi Konvencióban foglaltak alapján.

Nem tisztázott az egyházak szerepe

Az eddig napvilágra került értesülések szerint egyházi keretek között zajlott tehát az akció. Megkeresésünkre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csak az alábbi szűkszavú közleményt adta ki:

Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.