Yoram Hazony izraeli filozófus, akit 2019-ben Orbán Viktor is fogadott, fontos írást jelentetett meg a quilette.com oldalon a marxizmus és a liberalizmus viszonyáról. Mint a bevezetőben írja, a berlini fal 1989-es lebontásával azt hittük, hogy a marxizmust egyszer és mindenkorra sikerült legyőzni. 30 évvel később azt látjuk, hogy a marxizmus teljes fegyverzetben visszatért, maga alá próbálja gyűrni a legfontosabb amerikai médiavállalkozásokat, egyetemeket, a kormányzati bürokráciát és némelyik egyházat is.
Ezen intézmények egykori liberális őrzői már feladták a reményt, hogy visszaszerezhetik őket, ehelyett a behódolást választották, hátha őket nem söprik el. Hazony szerint ez ahhoz fog vezetni, hogy a bátrabb liberálisok harcot indítanak azon intézmények ellen, amelyeket egykor birtokoltak. Én ennek nem látom sok jelét.
Érdekes megfigyeléseket tesz a szerző a marxisták harcmodorának változásáról – már nem állnak össze egy párttá, hanem egy egyre növekvő szótárral írják le magukat: a baloldal, progresszívek, társadalmi igazságosság, antirasszizmus, antifasizmus, a Fekete Életek Számítanak (BLM), kritikai fajelmélet, identitáspolitika, politikai korrektség, woke-ság stb. Nem beszélnek viszont a burzsoáziáról, a proletariátusról, osztályharcról, a munka elidegenedéséről és árufetisizmusról, mint XIX. századi társaik.
Ami viszont megmaradt: a társadalmi viszonyokat elnyomók és elnyomottak harcaként írják le. Megtartották a hamis tudat fogalmát: eszerint a társadalom tagjai nem látják, mi a szerepük az igazságtalan viszonyok fenntartásában, még az elnyomottak sincsenek tudatában saját elnyomottságuknak, azt csak az élcsapat látja át.
A társadalmi rendet – akár erőszakkal – mindenestül el kell törölni, és mást kell a helyébe állítani. Akkor majd eltűnnek az osztályellentétek, megszűnik az elnyomás.
Ezeknek a gondolatoknak mi a vonzerejük, mitől sebezhető velük szemben a liberális demokrácia?
– teszi fel a kérdést Hazony. Szerinte az a válasz, hogy a marxizmus is megragadja az igazság egy szeletét. A marxizmus szerint az emberek elkerülhetetlenül osztályokba vagy csoportokba szerveződnek, amelyek elnyomják vagy kizsákmányolják egymást, és az állam az elnyomók eszköze. Sokan érezhetik megszólítva magukat ezen gondolatok által.
Az viszont már a marxizmus hazugsága, hogy minden hierarchia hasonlatos a fekete rabszolgák kizsákmányolásához az amerikai Délen. Igaz, hogy a munkaadók erősebbek a munkavállalóknál, de ez nem feltétlenül elnyomó és elnyomott viszonya. Kölcsönös előnyök is léteznek, illetve a társadalom irányítói is törekedhetnek az elnyomás elkerülésre – így jön létre a konzervatív társadalom. Ebben az „alul lévők” is érdekeltnek érezhetik magukat a társadalmi rend fenntartásában.
A marxizmus azt állítja, hogy ha sikerül eltörölni a társadalmi rendet, az elnyomottak képesek lesznek kialakítani az új, osztálymentes társadalmat. Ezt nem sikerült bizonyítani, csak az ellenkezőjét. A „szocialista” államokban csak elitcsere történt, az elnyomottak nevében az előzőnél sokkal elnyomóbb társadalmat vezettek be. Ezért a marxizmus ígérete üres beszéd.
A továbbiakban Hazony a liberalizmus és a neomarxizmus viszonyát taglalja. Erre már – bármennyire is érdekes – nem térek ki, inkább arra kérem az Olvasót, gondoljuk tovább az eddigieket. A marxisták mérhetetlen erőszakossága abból ered, hogy ellenfeleiket az elnyomás, a rasszizmus, az igazságtalanság híveinek látják. Ezért mindenfajta párbeszédre, az ellenérvek meghallgatására képtelenek, történelmi küldetéstudatuk ezt kizárja.
A liberális demokrácia veresége
A liberális demokrácia működésének lényege, hogy a társadalom különféle csoportjait képviselő erők és ideológiák felváltva jutnak hatalomhoz. Egymást korrigálják, a szélsőségek nem nyernek teret, minden csoport érdekei elégséges mértékben érvényesülhetnek. Így érte el a fénykorát a nyugati civilizáció a XX. század második felében. A marxisták ebben a váltógazdaságban nem akarnak részt venni, hiszen ha egyszer hatalomra jutnak, egyrészt a felismerhetetlenségig átalakítják a társadalmat, másrészt esetleges vereségüket a borzalmas igazságtalanságok visszatérésének élik meg.
Ez a működésmód megszűnt. A klasszikus liberalizmus értékei háttérbe szorultak. A középosztály elvékonyodott. Megszűnt a sok évtizedes tapasztalat, hogy minden generáció jobban élhet az előzőnél. Nőtt a munkaintenzitás, a diplomások és a fiatalok munkanélkülisége, a bevándorlás lenyomja a béreket. Szociális háló és gondoskodás helyett identitáspolitikával és klímahisztivel fizetik ki az embereket.
Ki ennek a haszonélvezője? Azt nem gondolhatjuk komolyan, hogy a média és az egyetemek, a szórakoztatóipar marxista megszállása, amivel átformálták az emberek tudatát, véletlenül ment végbe. A szabadon lebegő, osztályhoz, nemzethez nem kötődő, a napi munka és munkaszervezet kényszereitől nem zavartatott értelmiség termelte újra a régi-új marxista fogalmi keretet a társadalom teljes átalakításához. Ettől azonban még maradhattak volna mindenki által megvetett, gyökértelen kisebbség, mint a kommunisták az ’50-es évek Amerikájában.
Hasznos idiótaként fellázítják az ifjúságot meg a többi, általuk a társadalomról lehasított és a többséggel szembeállított számtalan kisebbséget. Az lenne a cél, hogy Amerikát ezentúl az „LMBTQI-emberek”, a feketék, a latinók irányítsák? Nem: másnak csinálnak helyet, anélkül, hogy ennek a tudatában lennének. Marx bonmot-ja – nem tudják, de teszik – most ironikus módon a marxistákra igaz.
Sokáig még csak ötletem sem volt, mi lehet az oka annak, hogy történelmileg nagyon rövid idő alatt visszatért a marxizmus, és éppen a legfejlettebb országokban győzni látszik. Milyen erők segítettek abban, hogy nyilvánvaló őrületek (tömeges nemátalakítás, a nemi irányultság, mint az ember leglényege, gyerekek szexualizálása nőimitátorok által, az ipar tönkretétele a tudományosan alátámaszthatatlan klímahisztivel, a történelem átírása, a térdelés kötelezővé tétele stb.) új normalitásnak adják el magukat, miközben a normális embereket hallgatásra kényszerítik!? Pokol Béla jogtudós, politológus, egyetemi tanár, a szociológiai doktora, jelenleg alkotmánybíró egy gondolata vezetett nyomra. Ő nagyon fontosnak tartja a termelő tőke és a pénztőke ellentétét, harcát.
A pénztőke győzelme
Ez a harc a pénztőke teljes győzelmével ért véget. A termelő tőkés még rá van utalva a munkásaira, érdekelt képességeik fenntartásában és növelésében. Egy országban él velük; bármennyire nagy köztük a társadalmi távolság, nagyon sok a közös nemzeti és kulturális kód. Közismert, hogy Henry Ford vagy Richter Gedeon mennyire gondoskodott a munkásairól.
Mára nyoma sincs ennek a közösségnek. A nagyvállalatok a pénztőke tulajdonában állnak. A termelést a pénztőke oda szervezi ki, ahol a legolcsóbb a munkaerő. Felelősség a munkaerőért, közös kód nem létezik. A saját nemzetük munkásosztálya iránt teljes az érzéketlenség. Így jöttek létre az amerikai rozsdaövezetek. Az ipari termelésnél sokkal jövedelmezőbbnek bizonyultak a fizikai léttől elrugaszkodott, csak a kibertérben létező műveletek: a nagyfrekvenciás tőzsdézés, a származtatott ügyletek. A pénz termeli a profitot, költséges telephelyek, problémás munkaerő, ellátási lánc nélkül. A termelő tőke érdekei iránt tökéletesen érzéketlen a pénztőke. A tudatiparban birtokolt erőfölényükkel kiütik pozícióikból a termelő óriásvállalatokat a klímaváltozás rémével, a szén-dioxid-csökkentés erőltetésével. Teljes iparágakat – autógyártás, műanyagipar, energetika – leértékelnek, átalakításra kényszerítenek. Ennek hatalmas társadalmi veszteségét persze nem a pénztőke viseli, hanem az adófizetők. A pénztőke az ipar átalakításán fog majd nyerni. Hiszen az ipari termelést nem lehet megszüntetni, fizikailag létező árukra továbbra is szükség lesz. De ezt olyan ipar fogja előállítani, aminek sem földrajzi, sem kulturális kötődése nincs. A német autóipar évszázados termelési tapasztalatát a kínai elektromosautó-gyártás néhány éves tapasztalata fogja helyettesíteni.
A munkájukat elvesztő, a vagyonuk leértékelését elszenvedő embereket a nyilvánosság uralásával hallgatásra ítélik, lázongásukat a „cancel culture”, a megtorló megszégyenítés alkalmazásával törik le.
Az új termelőtőke már csak a pénztőke egyik leágazása lesz, amihez megteremtik a sem földrajzi helyhez – nemzetek már rég nem lesznek –, sem valamilyen egyedi kultúrához nem kötődő munkaerőt. Ez a munkaerő a Föld bármely pontján hasonló tulajdonságú lesz, így nem lesz gátja a tőke szabad mozgásának. Különben mi értelme volna a különböző etnikumok erőltetett összekeverésének, az egyedi kultúrák felszámolásának?
Amit írok, nyilván csak egy gondolatkísérlet a folyamatok megértésére. Holnap azzal folytatom, hogyan segít Biden Kubának, és miért akarják Németországban bevezetni a kínai szociális bónuszrendszert.
Vezető kép: Éljen a marxizmus-leninizmus! – szovjet plakát
Facebook
Twitter
YouTube
RSS