Pesti Srácok

Kissinger szerint ideje tárgyalni Putyinnal

Kissinger szerint ideje tárgyalni Putyinnal

A nyugati politikai életben a józanság hangját lassan már csak azok használják, akik nem vesznek aktívan részt egyik ország vezetésében sem. Nem véletlen, hogy Henry Kissinger nem is olyan régen felkerült az ukrán nacionalisták halállistájára, a volt amerikai külügyminiszter ugyanis a háborús pszichózis helyett újra a béketárgyalások folytatására szólította fel a feleket.

Az ukrajnai háborúnak biztosan vége lesz, nagyon valószínű, hogy Oroszország ezután is nagyhatalom marad, ezért fontos lenne folytatni a dialógust Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai békéről – idézte a Portfolio Henry Kissinger volt amerikai külügyminisztert, aki úgy véli, hogy nem szabad, hogy a háború csak azért folytatódjon, mert a nyugati hatalmak ezzel úgy vélik, meg lehet dönteni Vlagyimir Putyin elnök kormányát, szerinte ennek ugyanis Putyin népszerűtlensége ellenére nincs támogatottsága. Kissinger szerint „megkönnyítené a tárgyalásokat,” ha Putyin megbukna, de nem szabad, hogy ez legyen a cél.

Kissinger szerint annak sem szabad drukkolni, hogy Oroszország destabilizálódjon, szétessen, ennek ugyanis kaotikus következményei lennének a Közel-Kelet és Közép-Ázsia stabilitására nézve.

PestiSracok facebook image

– mondta Kissinger a német lapnak. Kissinger arról is beszélt, hogy nem szabad engedni Oroszország nukleáris fegyverekkel való zsarolásának.

– mondta Kissinger. A volt külügyminiszter úgy véli, nem fogja Putyin átlépni azt a nukleáris status quot, ami fennáll a második világháború óta, de nem is szabad Oroszországgal olyan megállapodást kötni, amit csak a nukleáris fegyvereivel való zsarolással ér el Moszkva.

Forrás: Portfolio; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."