Pesti Srácok

Kiugrott DK-s politikussal és a Magyar Szolidaritás Mozgalommal próbál erősíteni Karácsony

Kiugrott DK-s politikussal és a Magyar Szolidaritás Mozgalommal próbál erősíteni Karácsony

Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt hétfőn együttműködési megállapodást írt alá Székely Sándorral, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnökével.

Közös fővárosi sajtótájékoztatójukon Karácsony Gergely úgy méltatta a Magyar Szolidaritás Mozgalmat, hogy az egyfajta hidat képez a szakszervezetek, a civil társadalom és a változást akaró pártok között. A politikus a megállapodásról azt mondta, hogy egy szabad, szolidáris és zöld Budapest létrehozására szövetkeztek. A hétvégén bemutatott főpolgármester-jelölti programjának egyes pontjaira visszautalva emlékeztetett, hogy a fűtési szezon idejére legalább húszezer forintos támogatást ígért a nyugdíjasoknak és a rászoruló kisgyermekes családoknak. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ingyenes tömegközlekedést ígért a 14 éven aluli gyermekek, valamint a regisztrált álláskeresők számára. Egyúttal felidézte, hogy főpolgármesterként tovább akarja folytatni a panelházak felújítását.

Székely Sándor hangsúlyozta, hogy a két ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztáson is Karácsony Gergelyt támogatták. Szavai szerint bizonyos szempontból azok a választások nehezebbek voltak, mert ott "érdemi és komoly ellenfelek voltak, akiknek valamilyen elképzelésük volt a városról".

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a független országgyűlési képviselő.

Karácsony Gergelyt kérdezték arról, hogy vasárnapi programbemutatóját egy letakart lajstromszámú csónakról bejátszott cirkuszi zenével zavarták meg ismeretlenek. A főpolgármester-jelölt annyiban pontosított, hogy próbálták megzavarni, de nem sikerült nekik.

– mondta.

- jelentette ki. Elmondta, hogy az ügyben nem ők, hanem Tokody Marcell, a Jobbik politikusa tett feljelentést. Karácsony Gergely hozzátette: az ismeretlenek nyilvánvalóan jogszabályt sértettek, amikor letakarták a lajstromszámot.

A főpolgármester-jelöltet kérdezték arról, hogy Tarlós István szerint betarthatatlanok a választási ígéretei. Az ellenzéki politikus válaszában állította, hogy a programjában foglalt ígéretek mind megvalósíthatóak. Hangsúlyozta: néhányhoz, például a 14 év alattiak tömegközlekedési kedvezményéhez azonban jogalkotói támogatásra is szüksége van. Felhívta a figyelmet, hogy a rezsitámogatás 2012-ig működött Budapesten, a csepeli parkerdő terve pedig a főváros által hivatalosan elfogadott dokumentumokban is szerepel. Megjegyezte: a kórházakkal kapcsolatban csak annyi vállalást tett, hogy a főváros megpróbálja visszakapni ezeket az intézményeket.

Újabb kérdésre leszögezte, bár főpolgármester-jelöltként nem szakértője a menekültek betelepítésének, de magánemberként sem a betelepítési kvótákkal, sem a befogadást elutasító országok megbüntetésével nem ért egyet.

– tette hozzá.

Kérdezték Fekete-Győr Andrásnak, a Momentum vezetőjének javaslatáról, amelynek alapján ha uniós döntés születik a betelepítésről, akkor az azt elutasító államok eladhatnák más országoknak a kvótájukat. Karácsony Gergely azzal tért ki a válasz elől, hogy nem ismeri pontosan az elképzelést.

Faggatták arról is, hogy a szeptember eleji 51 millió forintról hogyan nőhetett mostanra mintegy kétmilliárd forintra Zugló számlaegyenlege. A XIV. kerületi polgármester azt mondta, az önkormányzatok a helyi adókból időnként jelentős összegekhez jutnak. Megjegyezte, hogy október 10-én például mintegy ötmilliárd forintnyi, az iparűzési adóból származó bevételt várnak a fővárostól.

Szembesítették azzal, hogy a közelmúltban a szocialista Horváth Csabával együtt bírálták az Örs vezér téren elmaradt fejlesztéseket, de – a kérdező szerint – ezek a területek a zuglói önkormányzathoz tartoznak. Karácsony Gergely azt felelte, hogy az aluljáró akadálymentesítéséről volt szó, ami fővárosi terület, illetve említették az egyik nagyáruház előtti térséget is, ami szintén budapesti kezelésben van.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport 2025 február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Félelemben élni a harcoktól távol is – Kárpátalján járt Böjte Csaba ferences szerzetes

‎PS Riport 2024 március 26.
Az ukrán határ túloldalán, legyen valaki ukrán, magyar, vagy épp ruszin, most érti igazán, mekkora kincs a béke. A kárpátaljai katonatemetőben, ahol egymás mellett fekszik ukrán és magyar, a fejfák üzennek. A huszonéves fiúk és édesapák sírjai között, amelyekre árván maradt gyermekeik a kedvenc plüssmacijukat fektették, mindenki némán és könnyes szemmel imádkozik. És a friss sírok száma egyre nő. Még csak néhány közöttük a magyar. Kárpátalján nem szólnak fegyverek, de a végét se látni a háborúnak – erről beszélt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a PestiSrácok.hu-nak, azt követően, hogy hazaérkezett kárpátaljai látogatásáról, amelynek a Matthias Corvinus Collegium meghívására tett eleget. Az atya útját a magyar konzulátus szervezte és vezette fel.