Pesti Srácok

Kocsis Máté: alkotmányos kötelezettségünk a nemzeti szuverenitás védelme

Kocsis Máté: alkotmányos kötelezettségünk a nemzeti szuverenitás védelme

A nemzeti szuverenitás védelme alkotmányos kötelezettségünk, ezért bármilyen vitát vállalni kell – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány hétfői tanácskozásán, egy kerekasztal-beszélgetésen.

A politikus hangsúlyozta, hogy a szuverenitás védelmére intézményt kell létrehozni Magyarországon, amely vizsgálja a külföldi beavatkozásokra utaló folyamatokat. Hozzátette: az alaptörvényben is szükséges kiegészíteni az alkotmányos önazonosság védelmét, valamint a keresztény kultúra védelmét érintő részt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szuverenitásunkat nem az alaptörvény hozza létre, azt csak elismeri.

– állapította meg. Az ország belügyeibe való külföldi beavatkozás megállításáért Kocsis Máté szerint a választási eljárási törvényben is világossá kell tenni, hogy a civil szervezetekre, jelöltjeikre és a politikai pártokra azonos szabályok érvényesek.

PestiSracok facebook image

– mondta. A frakcióvezető emlékeztetett: 1990 óta politikai konszenzus volt abban, hogy külföldről nem finanszíroznak választási kampányt, de az európai uniós tagsággal és a politika globalizálódásával egyre inkább megjelentek a külföldi források.

– közölte a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté álláspontja szerint a választói akarat tiltott befolyásolásával összefüggésben szükség van a büntető törvénykönyv kiegészítésére is.

– részletezte a javaslatot. A Fidesz frakcióvezetője kitért arra is, hogy amikor a nemzeti szuverenista oldal vitát kezdeményez, akkor a vitáit nem a politikusi baloldallal, hanem a médiabaloldallal vívja. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy bár a média külföldi finanszírozása is aggályos, a "komoly, választásra fordítható pénz az NGO-kon keresztül érkezik", ezért a szuverenitásvédelmi javaslatcsomag nem tér ki a média szabályozására. Kocsis Máté úgy vélekedett: alapvető félreértés van a nyugati és a magyar kormány demokráciafelfogása között.

– mondta, hozzátéve: nyugaton demokráciaellenesnek számít, hogy már negyedszer választja meg a nép ugyanazt a kormányt.

– folytatta, kiemelve:

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.