Pesti Srácok

Kocsis Máté: fordítva sült el az oroszok ellen hozott szankciós fegyver, ezért azt ki kell javítani

Kocsis Máté: fordítva sült el az oroszok ellen hozott szankciós fegyver, ezért azt ki kell javítani

Az Oroszország ellen meghozott energiaszankciók olyan fegyverek, amelyek fordítva „sültek el”, ezt a hibát pedig ki kell javítania az Európai Bizottságnak – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hétfőn, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogáton.

Kocsis Máté a Mondjunk nemet a szankciókra! elnevezésű országjáró sorozat helyi rendezvényét megelőzően az MTI-nek azt mondta, a háború miatt az Oroszországgal szemben életbe léptetett 11 ezer szankció helyes döntés, hiszen valamilyen ellenlépést tenni kell egy agresszor országgal szemben, az viszont nem helyes, hogy az energiaszankciókon a korlátozásokkal sújtott ország „nyerészkedik és gazdagodik”, az európai polgárok viszont tönkremennek.

– fogalmazott Kocsis Máté. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője úgy vélekedett, mindenki látja, mi zajlik a rezsiszámlákon, mindenki látja az inflációt és minden olyan hatást, ami ebből következik.

– hangsúlyozta. Kocsis Máté a nemzeti konzultáció kapcsán azt mondta, mindegyik fórum lehetőség arra, hogy biztassanak mindenkit, vegyenek részt az ívek kitöltésében.

– vélekedett Kocsis Máté.

– mondta a Fidesz frakcióvezetője.

A fórumon részt vett Simon Miklós, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője is.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.