
A Guardian értesülései szerint valószínűleg kokain nyomait találták egy brit kormányzati ingatlanban, ahol előzőleg Liz Truss politikai szövetségesei partiztak. Írja a Mandiner.
Nem kímélik a botrányok a brit konzervatív pártot, mióta Boris Johnson lemondott a covid-lezárások alatt tartott privát bulik nyomán kipattant felháborodás miatt. Pénteken arról zengett a sajtó, hogy szexturizmusra használhatták fel a brit parlamenti képviselők a külföldi utazásaikat, ma a kokain került fel a menüre.
A Guardian értesülései szerint ugyanis „A osztályú kábítószer” nyomait találták egy brit kormányzati ingatlanban, ahol előzőleg Liz Truss politikai szövetségesei partiztak. A források szerint a fehér port tavaly nyáron fedezték fel a Chevening birtokon, néhány nappal azelőtt, hogy Truss megnyerte a tory előválasztást és miniszterelnök lett, az elvégzett tesztek alapján pedig kokainról van szó.
Bár arra nincs bizonyíték, hogy például Liz Truss fogyasztott-e a szerből, mindenesetre a kérdéses épületben, a Cheveningben dolgozó alkalmazottak azt állítják, hogy két alkalommal is fehér por nyomaira bukkantak a biliárdasztallal felszerelt játékterem egyik asztalán, miután Truss a külügyminiszterek menedékhelyéül szolgáló kenti vidéki házban fogadott vendégeket augusztusban és szeptember elején, amikor javában zajlott miniszterelnök-jelölti kampánya.
(Forrás: mandiner.hu)
bl
2022-12-17 at 16:49
Amikor meglátok egy modern dizájnos autót mindig az jut eszembe: na ezt is két csík között tervezte valami elmebajos. (Süt belőlük a tervezőjük irracionális, ijesztő, diszharmonikus, perverz gondolkodása.)
Patriot
2022-12-17 at 12:51
A biden kölke laptopján talált drogos porno orgiákról mikor olvashatunk a Guardianban? Tényfeltárni sem kell ,saját magát filmezte az agyalágyult bűnöző gazember.
Naprózsa
2022-12-17 at 11:09
Azt a leborult szivarvégét! Hogy mik vannak! Ezt aztán sose gondoltuk volna róluk…!
Bár ahogy elnéztük azt a lemondásrekorder sárgafejű tojótyúkot, annak a fejében már egy agysejtet se lehetett volna kábszerben áztatni.
Pista bácsi
2022-12-17 at 10:49
Vigyorgó fejjel kikerekedett szemekkel mondott le ,aztán elintézték a vezeték robbantást is .
Azt hittem csak piások!
Theo
2022-12-17 at 10:31
Ez a nő fel lett volna valaha dobva? Milyen lenne anélkül?
Ja, a vicc: nem halott, csak angol?
Egyébként az egész európai ‘elit’ lejtőn van, kokain, szexbulik, pedofília, homoszexualitás. Nem csoda, hogy Európa pusztul.
Kakukk
2022-12-17 at 10:31
Anno a parlamentben találták kábszer nyomait. Most egy szaros kormányzati ingatlanban már nem is olyan nagy ügy. Elképzelem a jövő brit választásokat, hogy a leendő képviselőknek drogteszten kell átesniük. Akié negatív, nem indulhat a válsztáson.
Ungarn über alles !
2022-12-17 at 10:06
ami-ami, az-az !
a fasiszta nőstény minisztereken sokkal jobban meglátszik hogy fel vannak dobva