Bár a pandémia okozta recesszió az ázsiai országok gazdaságait is megtépázta, az indokínai térségben kimagasló teljesítményt nyújt Vietnam, amely 2,9 százalékos GDP-növekedésével felülmúlta immár az összes ázsiai riválisát, és évi hatszázalékos gazdasági növekedéssel számol. Vietnam kormánya április elején jelentősen átalakult, az új miniszterelnök, Pham Minh Chinh székfoglaló beszédében a korrupció, a pazarlás visszaszorításának folytatását jelölte meg egyebek mellett célként. Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít a kapcsolatok fejlesztésének Vietnammal, amely a magyar kötött segélyhitelezési program egyik kiemelt relációja Délkelet-Ázsiában. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a PestiSrácok.hu megkeresésére azt közölte: a magyar vállalatok számára kiemelkedő lehetőségeket a vízipar, az információs és kommunikációs technológiák, a vegyipar, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az egészségügy területe rejt, a cégek sikerén keresztül pedig Vietnam fejlődéséből hazánk is profitálhat.
Április elején alakult meg az új vietnami kormány, amelynek vezetője a hatvankét éves Pham Minh Chinh (k) lett, akit erre a tisztségre a Vietnami Kommunista Párt (VKP) kongresszusa jelölt. A kormány élén Nguyen Xuan Phuc távozó miniszterelnököt váltotta, aki az indokínai ország új elnöke lett. Pham Minh Chinh korábban a VKP Központi Szervező Bizottságának vezetőjeként dolgozott, ami a párt humán erőforrás stratégiáiban és új irányelveinek megalkotásában nagy szerepet jelent. Előtte a Közbiztonsági Minisztérium miniszterhelyettes pozíciójában dolgozott, illetve Quang Ninh tartomány titkára volt. Beiktatási beszédében Pham Minh Chinh ígéretet tett Hanoi korrupcióellenes erőfeszítéseinek folytatására, ami korábbi elődje, Nguyen Phu Trong kulcsfontosságú kezdeményezése volt.
A korrupció, a pazarlás, a rendszer negatív kihasználása elleni intézkedéseket meg kell erősíteni erősebb, hatékonyabb, és szigorúbb megoldásokkal, mechanizmusokkal, intézményekkel. Vietnam a társadalmi és politikai stabilitását meg akarja őrizni, hogy ezáltal a közeljövőben a tervezett hat százalékos éves gazdasági ütemet fenn tudja tartani
– hangsúlyozta székfoglaló beszédében az új kormányfő.
Felülmúlta ázsiai riválisait Vietnam
Vietnam 2,9 százalékos GDP-növekedéssel felülmúlta immár az összes ázsiai riválisát, ami figyelemre méltó teljesítmény ebben az időszakban, a szomszédos országok közül gazdasági eredményeket tekintve például Thaiföld GDP-je 6,1, Malajziáé pedig 5,6 százalékkal csökkent. Régiójában Vietnam az egyik legstabilabb és legfejlettebb országnak tekinthető. A kormány eredményesen tudta fenntartani a békés fejlődés politikáját, ezzel sikeresen megalapozva a semleges kapcsolatait a nagyobb hatalmakkal, mint az Egyesült Államok, Oroszország és Kína, így egy stratégiailag előnyös helyzetben tudta tartani magát.
Az indokínai térségben Kínával együtt Vietnam gazdasága mutatta az egyik legnagyobb fejlődést az utóbbi időszakban. Tavaly Vietnam aláírt két rendkívüli jelentőségű szabadkereskedelmi megállapodást, az egyiket az Európai Unióval (EVFTA), a másikat pedig Kínával és több más ázsiai országgal. Ez az ország fejlődésének új mozgatórugója, ráadásul a jelenlegi, Peking és Washington között kialakult kereskedelmi vita mellett még jobb helyzetbe is került ezzel Hanoi. A fentiek mellett számos multinacionális vállalat működik és folytatja termelését Vietnamban, ilyenek a Nike, az Adidas, vagy az olyan globális technológiai óriások mint a Microsoft, az Apple, és a Samsung.
Kétségtelen, hogy a következő évtizedben Vietnam gazdaságának további növekedése várható, amely nem csak képes lesz felvenni a versenyt a szomszédos országokkal, de akár felül is múlhatja őket. Az ország FDI Indexe hetvenöt százalékkal növekedett 2014 és 2019 között, ami hatalmas érdeklődést vonzott a nemzetközi befektetők körében. Az oktatási reformok és közigazgatás új irányelvei pedig még jobban alátámasztják és erősítik Vietnam gazdasági vonzerejét, az ország várhatóan egyre kedvezőbb befektetési célpont lesz a jövőben.
Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít a kapcsolatok fejlesztésének Vietnammal
Vietnam figyelemre méltó fejlődésének kapcsán a PestiSrácok.hu megkereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, a tárca válaszában azt írta: Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít a Vietnammal való kapcsolatok fejlesztésének, kiemelt figyelmet fordítva a befektetés-ösztönzésre, illetve azon befektetőkkel való sikeres együttműködésre, akik már jelen vannak hazánkban. Magyarország EU-tagsága és régiós pozíciója jó alapot teremt arra, hogy az európai piac iránt érdeklődő vietnami cégek itt alakítsák ki európai hídfőállásukat. Vietnam hasonló előnyöket kínál Magyarország számára az ASEAN piacai vonatkozásában.
A gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésének kiemelt fóruma a két ország részvételével rendszeresen ülésező gazdasági együttműködési kormányközi bizottság. Magyar részről a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency – HIPA) egyablakos ügyintézési tanácsadási szolgáltatásokat kínál ügyfelei – így a lehetséges magyarországi befektetések iránt érdeklődő vietnami befektetők – üzleti igényeinek kielégítésére. Ennek keretében személyre szabott támogatási ajánlatokat és információs csomagokat dolgoz ki az üzleti környezetről, a munkaerőpiacról, az adószabályozásról és egyebekről.
Kiemelkedő lehetőségek a magyar vállalatok számára
Vietnam kiemelkedő teljesítménye, hogy tavaly – a világjárvány ellenére is – 2,9 százalékos gazdasági növekedést ért el. A külkereskedelmi volumen országaink között évek óta emelkedik, a 2020-as év volt az első alkalom, hogy a kereskedelmi forgalmunk meghaladta az egymilliárd dollárt – hangsúlyozta a tárca. A hazánkból Vietnamba irányuló export 93,8 millió dollárt tett ki, amelyet feltett szándékunk az elkövetkezendő években jelentősen növelni. Kivitelünk nagy részét feldolgozott termékek teszik ki, főként gyógyszerek, vegyi anyagok és műanyag termékek. A jövőben mindkét ország biztosan számíthat az élénkülő befektetői érdeklődésre mind a magyar, mind a vietnami vállalatok részéről. A magyar vállalatok számára kiemelkedő lehetőségeket a vízipar, az információs és kommunikációs technológiák, a vegyipar, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az egészségügy területe rejt, a cégek sikerén keresztül pedig Vietnam fejlődéséből Magyarország is profitálhat.
Orbán Viktor és Szijjártó Péter Hanoiban
Hazánk politikai kapcsolata Vietnammal tradicionálisan baráti, aminek az elmúlt években Orbán Viktor miniszterelnök 2017. szeptemberi látogatása, majd pedig Nguyen Phu Trong pártfőtitkár 2018 szeptemberében Budapesten tett látogatása jelentős lendületet adott. Tavaly októberben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter látogatott Hanoiba, a találkozón vietnami partnereivel áttekintették a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének perspektíváit, különösen a gazdaság, a kultúra, az oktatás, a technológia és a sport terén – emelte ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
Vietnam a magyar kötött segélyhitelezési program egyik kiemelt relációja Délkelet-Ázsiában. A 2008-ban aláírt kötött segélyhitel keretmegállapodásnak köszönhetően Quang Binh tartományban megépült egy víztisztítómű, illetve megvalósult az elektronikus népességnyilvántartó rendszer fejlesztése, összesen húszmillió euró értékben. A 2016-ban aláírt, hatvanmillió euró értékű kormányközi megállapodás keretében 2019 decemberében megkezdődött egy ötszáz férőhelyes onkológiai kórház felépítése Cần Thơ városában. A magyar főkivitelező által vezetett projekt befejezése az idei esztendő végén várható. A 2017-ben aláírt, négyszáznegyvenmillió euró értékű, harmadik kötött segélyhitel megállapodás elsősorban vízügyi és egészségügyi területen megvalósuló beruházásokhoz nyújt finanszírozást. Jelenleg zajlik a konkrét projektek beazonosítása, amelyek esetében elvárt feltétel, hogy a projektek értékének legalább felét magyar termékek és szolgáltatások tegyék ki – részletezte a tárca.
Vezető kép: Vietnam Kormánya
Facebook
Twitter
YouTube
RSS