kormányátalakítás
Tusk meg sem várja az EP-választásokat, máris átalakítja pár hónapos kormányát
Május 10-én hajtják végre a lengyel kormány átalakítását – jelentette be Donald Tusk lengyel miniszterelnök csütörtökön, az X-en.Egy komolyabb kormányátalakításra készülhet Orbán Viktor
Az Index információi szerint hétfőn délután kezdtek bele egy nagy közvélemény-kutatásba, hogy szondázzák az államfőjelöltek ismertségét és népszerűségét. A több ezer fős mintán végzett felmérésben közéleti és gazdasági kérdéseket is érintenek. Az Index úgy tudja, hogy a jövő hét közepére már meglesznek az eredmények, így a február 21-i frakcióülésen akár dönthetnek is az államfőjelölt személyéről.Karácsonyi meglepetés: átalakul a kormány
Az év vége előtt jelentős miniszteri hatáskör-átrendezésekre került sor, derül ki a péntek éjjel közzétett Magyar Közlönyből, amely 11 oldalon keresztül részletezi az egyes minisztériumok feladatait–számolt be a Mandiner.Komoly befektetési lehetőség a magyar vállalatok számára Vietnam, az indokínai térség gazdasági éllovasa
Bár a pandémia okozta recesszió az ázsiai országok gazdaságait is megtépázta, az indokínai térségben kimagasló teljesítményt nyújt Vietnam, amely 2,9 százalékos GDP-növekedésével felülmúlta immár az összes ázsiai riválisát, és évi hatszázalékos gazdasági növekedéssel számol. Vietnam kormánya április elején jelentősen átalakult, az új miniszterelnök, Pham Minh Chinh székfoglaló beszédében a korrupció, a pazarlás visszaszorításának folytatását jelölte meg egyebek mellett célként. Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít a kapcsolatok fejlesztésének Vietnammal, amely a magyar kötött segélyhitelezési program egyik kiemelt relációja Délkelet-Ázsiában. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a PestiSrácok.hu megkeresésére azt közölte: a magyar vállalatok számára kiemelkedő lehetőségeket a vízipar, az információs és kommunikációs technológiák, a vegyipar, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az egészségügy területe rejt, a cégek sikerén keresztül pedig Vietnam fejlődéséből hazánk is profitálhat.Nemi erőszak és parlamenti orgiák miatt leváltottak több ausztrál kormánytagot
Az ausztrál kormányt és parlamentet megrengető szexbotrányok hatására átalakította kabinetjét hétfőn Scott Morrison miniszterelnök, és létrehozott egy bizottságot a nemek közötti egyenlőség biztosítására, a nők nagyobb támogatására. Morrison leváltotta Christian Porter igazságügyi minisztert, aki elismerte, hogy 33 éve, még tizenévesként megerőszakolt egy 16 éves lányt. A lány feljelentette Portert, de azóta meghalt, és a rendőrség nem indítványozott vádemelést Porter ellen. A kormányfő leváltotta Linda Reynolds védelmi minisztert is, akit azzal vádoltak meg, hogy nem segítette kellőképpen azt a fiatal kormányzati alkalmazottat, aki nemi erőszakkal vádolt meg egy idősebb kollégát. Állítása szerint az eset a miniszter dolgozószobájában történt két éve. Reynolds hazugsággal vádolta a fiatal alkalmazottat, de miután ez nyilvánosságra került, kénytelen volt bocsánatot kérni és kártérítést fizetni. A nemi erőszak vádján kívül kipattant egy további, az ország vezető köreit érintő szexbotrány is: a helyi médiában megjelentek olyan videofelvételek, amelyek tanúsága szerint a kormánypárt több alkalmazottja a parlament irodáit használta intim együttlétekre, orgiákra.A Jog és Igazságosság és két kisebb lengyel kormánypárt megerősítették koalíciójukat
Új koalíciós szerződés aláírásával erősítették meg szövetségüket a Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett lengyel kormánykoalíció pártjai. Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke ez alkalomból megígérte, hogy a parlamenti választásig hátramaradó három évben mindent megtesznek az ország megerősítéséért.A lengyel egészségügyi és a külügyi tárca új vezetőinek kinevezését jelentette be Mateusz Morawiecki
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtöki, rendkívüli sajtóértekezletén bejelentette az egészségügyi és a külügyi tárca új vezetőit Adam Niedzielski, illetve Zbigniew Rau személyében.Lemondott a lengyel külügyminiszter
Távozik a lengyel külügyminiszteri posztról Jacek Czaputowicz, lemondását már benyújtotta a miniszterelnöknek – a lépésről csütörtökön a lengyel külügyi szóvivő tájékoztatott.Kaczynski: nagyszabású kormányátalakítás várható Lengyelországban
Nagyszabású kormányátalakítás várható Lengyelországban röviddel a nyári szünet után, de Mateusz Morawiecki kormányfő nem távozik a posztjáról - jelentette be Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke vasárnap egy rádióinterjúban. Kaczynski elmondta, hogy személycserékre készülnek, és felülvizsgálják a miniszterek szakterületei közötti esetleges átfedéseket is. Hozzátette, nemcsak a kormányon, hanem a kormánypárton belül is lesznek átszervezések.Ajánljuk még