Pesti Srácok

Kaczynski: nagyszabású kormányátalakítás várható Lengyelországban

null

Nagyszabású kormányátalakítás várható Lengyelországban röviddel a nyári szünet után, de Mateusz Morawiecki kormányfő nem távozik a posztjáról - jelentette be Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke vasárnap egy rádióinterjúban. Kaczynski elmondta, hogy személycserékre készülnek, és felülvizsgálják a miniszterek szakterületei közötti esetleges átfedéseket is. Hozzátette, nemcsak a kormányon, hanem a kormánypárton belül is lesznek átszervezések.

A rádióinterjúban a kormánypárt elnöke arra is kitért, hogy továbbra is szorgalmazni fogja a sajtó visszalengyelesítését, utalva arra, hogy korlátozná a külföldiek részvételét a lengyel sajtótermékek tulajdonlásában. Az elnökválasztási kampány idején a lengyel kormány többször is panaszkodott arra, hogy a sajtó, különösen a német tulajdonban levő médiumok, elfogultan tudósítottak a kormányzati kérdésekről. Elemzők szerint a minisztercserékre a PiS elnökjelöltjének, a hivatalban levő Andrzej Duda államfőnek az elnökválasztáson aratott csekély arányú győzelme következtében kerül sor, ez ugyanis annak lehet a jele, hogy a választók jó része nem elégedett a kormány politikájával.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.