Pesti Srácok

Korábban már gyilkolhatott a francia rendőrre támadó férfi

Korábban már gyilkolhatott a francia rendőrre támadó férfi

Egy, a francia főváros külterületén elkövetett gyilkossággal is gyanúsítják azt a férfit, aki csütörtök este Párizsban késsel súlyosan megsebesített egy rendőrt.

A rendőrség pénteki közlése szerint a híres Champs-Élysées sugárúton egy Louis Vuitton üzlet magán biztonsági őre hívta ki a hatóságiakat, bejelentve, hogy az üzletben egy késsel fenyegetőző férfi tartózkodik. A férfi elmenekült, de közben a késsel megsebesített egy rendőrt a tarkóján a csigolyák közelében. A támadót később, még aznap este egy másik rendőr lelőtte. Mint kiderült, a késelő egy órával a rendőrök elleni támadás előtt megölt egy 16 éves fiatalt Courbevoie párizsi elővárosban.

A rendőrség pénteken terrorizmus vádjával letartóztatott egy férfit, akit azzal vádolnak, késsel próbált megölni egy taxisofőrt, miközben támogatását fejezte ki a Hamász palesztin militáns csoportnak. A férfi, akit a hatóságok már radikalizálódott emberként ismertek, kedd este Le Mans városában fegyverrel hadonászva megállított egy taxit, és azt követelte, hogy egy több mint 35 kilométerre lévő, Ferte-Bernard település melletti félreeső területre vigyék. Ezt követően erőszakkal kiszorította a sofőrt a kocsiból, megkötözte, és a nyakára támadt a pengével. A sofőrnek sikerült bemenekülni egy helyi lakos házába, ahol végül a mentőszolgálat munkatársai ellátták. A támadót pénteken kora reggel őrizetbe vették a Párizstól nyugatra fekvő Yvelines-ben. Terrorizmus, gyilkossági kísérlet és emberrablás vádjával nyomoznak ellene - közölte az ügyészség.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Teresa Suárez

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.