Egy videó bizonyítja, hogy már tavaly nyáron beígérte a lengyel ellenzék hátországának kampányfinanszírozását Korányi Dávid Varsóban. A magyar baloldal 2022-es kampánypénztárnoka mindezt ráadásul Karácsony Gergely különmegbízottjaként is felszólalva vállalta. Mindemellett nem kizárt, hogy Korányi városdiplomáciainak nevezett tevékenysége mögött közpénz is lehet, ugyanis a főváros hivatalos honlapján is feltűnik a Szabad Városok Szövetsége nevű, erős globalista kapcsolatokkal rendelkező szervezet.
Budapest, Prága, Pozsony és Varsó főpolgármesterei még 2019-ben hozták létre a Szabad Városok Szövetsége nevű globalista, progresszív szerveződést. 2022 decemberében, amikor Karácsony Gergely a kampányfinanszírozási botrányban érintett Korányi Dávidot leváltotta a főtanácsadói posztjáról, arról írt, hogy
Dávid a Szabad Városok Szövetségének különmegbízottjaként, díjazás nélküli pozícióban fogja segíteni Budapest nemzetközi munkáját Európában és világszerte.
Tavalya Political Capital és a főváros már együtt szervezte meg a Budapest Forum nevű rendezvényt, amely bevallottan a Szabad Városok Szövetségének ötletéből származó kezdeményezés. Mindemellett azonban utóbbi szervezet is tartott konferenciát, 2023 júniusában Varsóban.
Ezen a rendezvényen szólalt fel moderátorként Korányi Dávid, aki arról beszélt, hogy
A nevem Korányi Dávid, és két szerepkörben vagyok itt, a hatékonyság kedvéért. Egyrészt a Szabad Városok Szövetségének budapesti különmegbízottjaként, és az a megtiszteltetés ért, hogy a Szövetségnek a kezdetek óta része lehetek. Másrészt pedig az általunk Action for Democracy-nak nevezett amerikai alapítvány elnökeként, amely adományozó szervezet aktívan vizsgálja annak lehetőségét, hogy támogassa a demokratikus ökoszisztémát itt, Lengyelországban.
Amint látható tehát, Korányi Budapest nevében is beszélve szólalt fel, amikor megígérte a lengyel balliberális oldal támogatását. A tudatosan hangoztatott kettős szerepvállalás azért is furcsa, mert a magyar fővárosnak papíron semmi köze a lengyel választók döntéséhez, illetve az ottani „demokratikus ökoszisztéma” működéséhez. Amint azt a Magyar Nemzet megírta, Korányiék tavaly ősszel aztán be is avatkoztak a magyar után a lengyel választásokba is, és 15 szervezetet pénzeltek, amelyek a legkülönbözőbb módszerekkel mozgósítottak a nemzeti konzervatív kormány ellen.
Logikus
2024-01-18 at 18:39
El kell ítélni és börtönbe zárni!
Orientál
2024-01-18 at 14:06
Mint balliberális zöld sunyi alak ez a Korányi USA-ból avatkozik bele az európai országok belügyeibe rengeteg milliárd dollárral holott az USA törvényei az ilyeneket tiltják.
Theo
2024-01-18 at 13:09
Szóval ide ment a mi fővárosunk pénze. Erre nem lett volna jó Tarlós.
Tudom, hogy sok külföldi szavazott Karácsonyra (nekik aztán mindegy, legfeljebb lelepnek), de volt sok magyar hülye is. Remélem már eszbekaptak.
Sarolta
2024-01-18 at 12:18
Budapest 214 milliárdjából finanszirozták a lengyel választásokat elvégre egy az anya cég
2 ÉNAKI
2024-01-18 at 11:38
Megélhetési politikus.Aki külf⁸ldi adomanyokból létezik.Élj munkából Korànyi Dávud.