Körmös Bauer fia szerint ÁVH-s papája jogilag teljesen ártatlan volt, egy ujjal sem ért soha senkihez
Meg kell a szívnek szakadnia! Dehogy tépkedte le senki körmét néhai Bauer (Körmös) Miklós ÁVH-alezredes, sőt valójában ellene készült koncepciós kémper, s nem sok híja volt, hogy a bolsevik elvtársak eltegyék őt láb alól – írta érzelmektől párás Facebook-bejegyzésében fia, a Tamás. A „kis körmös” szerint akárki akármit mond, apja jogilag tökéletesen ártatlan volt, és csupán a körülmények szerencsétlen összjátéka miatt lett Péter Gábor jobbkeze...
Tegnap lett volna százesztendős a Miklós bácsi, ennek apropóján ragadott billentyűzetet Bauer Tamás. Az egykori SZDSZ-es majd Gyurcsány-párti politikus szívhez szóló kis megemlékezésnek szánta dolgozatát, ám az nagyjából olyanra sikeredett, mintha Mengele leánya elmélkedne apja humánus természetéről. Aki esetleg lemaradt róla, annak íme, néhány idézet a műből:
Január 20-a van, 2021-ben. Számomra fontos nap: ma lenne százéves apám, dr. Bauer Miklós jogász, akiről a magyar közéletben azt szokás tudni, hogy az ÁVH alezredese volt. Úgy szokták emlegetni, és ezt időnként nekem is odasziszegik ma is az utcán, hogy „a körmös Bauer”. Ez a bélyeg őt is elkísérte élete végéig, és engem is elkísér. Mint annyi minden, ez is féligazság. Az igaz belőle, hogy az ÁVH alezredese volt, az intézmény egyik vezetője 1953 január 3-ig, amikor – ugyanakkor, mint Péter Gábort, az ÁVH vezetőjét – őt is letartóztatták, novemberig letartóztatásban volt, és ha nem hal meg márciusban Sztálin, és nem váltják le Rákosit, talán ki sem jött volna élve.
A vak is láthatja tehát, hogy Bauer Miklós valójában áldozat volt, hiszen letartóztatták, és akár ki is végezhették volna, ha nem hal meg idejekorán Sztálin elvtárs. És a fia is áldozat, hiszen – kimondani is szörnyű – rá szoktak sziszegni az utcán...
De Sztálin meghalt, a Szovjetunióban kezdetét vette az a folyamat, amit akkoriban olvadásnak hívtak, és ahogy akkoriban mindenkinek a szovjet példát kellett követnie, a Szovjetunióban megállt a zsidó orvosok elleni eljárás, Magyarországon pedig az, amit az ÁVH zsidó vezetői ellen készítettek elő.
Zseniális, ahogyan a történetbe hirtelen belekeveredik a papa származása. Ez gyaníthatóan azt a dramaturgiai célt szolgálja, hogy a manikűrös vallatótiszt egy huszárvágással egy faji alapú pogrom ártatlan áldozatává nemesedjék. Még ragyogóbb, ahogyan az ÁVH gyilkos különítményeseinek tétova számonkérését egy lapon említi a szovjetunióbeli zsidó orvosok tömeges kivégzésével. Így kell összemosni elkövetőt és sértettet, gyilkost és áldozatot. Hiába, no, nemcsak a papa, hanem valamennyi ÁVH-s csupán áldozat volt...
Amikor letartóztatták, még koncepciós kémper készült ellenük is, azután azt kezdték vizsgálni, hogy másokkal együtt ő mennyiben felelős a korábbi koncepciós eljárásokért, ahogy akkoriban a hivatalos pártzsargonban mondták, a „törvénytelenségekért”. Őt büntetőjogi értelemben nem találták felelősnek, és míg másokat, mint Péter Gábort, Farkas Vladimirt és többeket börtönbüntetésre ítéltek, vele szemben ejtették a vádakat.
Márpedig ha az igazságosságáról messze földön híres kommunista vérbíróság egy kommunista szörnyetegnek megkegyelmez, az biztosan azért van, mert az illető tök ártatlan, s véletlenül sem azért, mert a rendszert működtető szörnyetegek egymást is sakkban tartották... A „kis körmös” láthatóan el is hiszi ezt a baromságot. A vér nem válik vízzé.
Nován voz sot, nován voz torcsörd!
De figyeljenek csak, most jön a kis Bauer lényegi mondandója:
Nem tartozott azok közé a vezetők közé, akik utasításokat adtak a törvénysértésekre, kínzásokra, és nem tartozott azok közé a vizsgálótisztek és verőemberek közé sem, akik azokat végrehajtották. Senkinek a körmét nem tépte le, és Ries István egykori igazságügy-miniszter haláláért sem volt felelős, akinek kihallgatását csak elkezdte (nyelvismerete miatt bízták rá, aki nem volt vizsgálótiszt, mert Ries idegennyelvű levelezése is a „bűnjelek” között volt), de át kellett adnia másnak, és amikor Ries belehalt súlyos betegségébe, nem is volt Magyarországon.
Írd és mond: senkihez soha egy kisujjal sem nyúlt, soha ilyen utasítást nem adott... Azok a foglyok tehát, akik szenvedő alanyai voltak Bauer elvtárs körömtépkedős vallatásainak, nyilván hazudoznak. (Emlékeznek még? A kis körmös SZDSZ-es párttársa, Kuncze Gábor belügyminiszterként igazolást állíttatott ki arról, hogy az ÁVH-n nem volt bevett gyakorlat a foglyok kínzása...)
Az egyébként még kommunista mércével is kiemelkedően buta Marosán György 1962-ben egy nyilvános beszédében maga is „körömtépő ávósként” emlegette Miklós bácsit. Beszámolójának hitelességét gyengíti, hogy maga is kommunista volt, így okkal vélelmezhető, hogy akkor is hazudik, amikor kérdez. Ám ez esetben mégiscsak lehet igazságmagva az előadásának, tudniillik: Marosán és jó néhány egykori szocdem társa is az Andrássy út 60. vendégszeretetét élvezte. Így személyesen élvezhették néhai Bauer Miklós kihallgatási rituáléit.
Hogy a kis Bauer elhiszi, amit a papa mesélt neki („Csak aktákat tologattam az ÁVH-n, fiacskám, de nem bántottam senkit”), lényegtelen. Hiszen a gyerek szinte mindent elhisz az apjának. Ráadásul tapasztaltuk: őt ugyanez a fanatikus gyűlölet-hit vezérli olyankor is, amikor például Trianon igazságosságáról értekezik, vagy amikor a náci ukrán nemzetiségi politika mellett tör lándzsát a hazájával szemben.
Hab a tortán, amikor azt írja, Ries a „súlyos betegségébe” halt bele. Pedig úgy hírlik, agyonverték. És tudják, ki mondta, hogy Ries agyon lett verve? Képzeljék: maga Bauer Miklós. Hoppá! Ugyanis bevallotta. 1950. július 22-én például ezt írta Ries kínvallatásáról Rákosi elvtársnak:
Beismerés előtt a sírás, a piszkosság okozta megalázottságot leszidással, leköpéssel és néhány pofonnal igyekeztem fokozni.
Egy ujjal sem nyúlt hozzá, ugye? És képzeljék: valami furcsa okból Bauer Miklós neve szerepelt azon a listán, amelyet az MDP vezetői számára készítettek 1955-ben a legszadistább ávósokról. Ez hogy lehet? A Párt elárulta szegényt? Ne már!
Pechje volt
Azután így folytatja a mesedélutánt Bauer Tamás:
A jogász végzettség mellett a másik balszerencséjük az volt, hogy az illegális mozgalomban Péter Gábor volt a „felső kapcsolatuk”, és amikor 1945-ben a kommunista pártvezetés felügyeletével jött létre az új magyar állam politikai rendőrsége, Péterre bízták ennek vezetését, aki odahívta a jogász végzettségű, nyelveket tudó Bauer Miklóst és feleségét, a németül anyanyelvi szinten beszélő Jutkát. Magától értetődő lehetett számukra, hogy ezt közvetlenül a felszabadulás után elvállalják.
Tehát csak balszerencséje volt apunak, hogy Péter Gábor haverja lett. A többi csak úgy jött magától. Nyilván ennek a pechszériának a része volt, hogy Bauer Miklós dolgozott az ÁVO III. alosztályán, amely az egyházak felmorzsolásával foglalkozott. Az ő furmányos ötlete volt, hogy a fejére csöpögtetett vízzel kínozzák Páter Kiss Szaléz ferences szerzetest, hátha megőrül. Meg az is, hogy a fejére vödröt húztak, és azt ütötték. Bauer a kínzási módszereit állítólag ókori kínai leírásokból merítette. Több szemtanú szerint betegesen szadista volt. Amúgy a Rajk-perben is szerepet kapott a Miklós: saját bevallása szerint összefoglaló jelentéseket írogatott. Gondolom, a békaemberekről...
Zárójelben: Bauernek van képe a „felszabadulást” idézőjel nélkül írni. Hiszen két-háromszázezer magyar ember halálba dolgoztatása (málenkij robot) mi más, mint „felszabadulás”? Több százezer magyar leány és asszony meggyalázása, az ország több évtizedes megszállása, kirablása és tönkretétele, a tömeggyilkosságok, szadista kínvallatások a sortüzek, a polgárok és a parasztok kifosztása - ezek is mind-mind a „felszabadulást” jelentik, ugye?
Élethazugság
A politikai felelőssége az ÁVH egyik vezetőjeként vitathatatlan volt, részese volt a terror mechanizmusának. Ezért is zárták ki 1962-ben, az MSZMP VIII. kongresszusa idején másodszor is a kommunista pártból. De, ismétlem, büntetőjogi felelősséget nem találtak az esetében, holott kerestek, amikor a párt élén olyanok álltak, akiket az ötvenes években meghurcolt az ÁVH.
– írja végül a kis Bauer. Ez minden, csak nem szembenézés. Talán ezt nevezik úgy: élethazugság.
A fiúk nem felelősek fölmenőik bűneiért, ám ha takargatják, elhazudják azokat, akkor igen. Azt hiszem, kétféle módon nézhet szembe az ember apja bűneivel. Egyrészt így, ahogy Bauer: önmagának és a külvilágnak is hazudozva, tehát sehogy. És lehet úgy is, ahogyan Kun Miklós történész tette. Sosem felejtem el, amikor a 2006-os Kossuth téri Fidesz-nagygyűlésen azt mondta: „Azért vagyok itt, hogy a múlt ne ismétlődhessen meg.” Egy ilyen mondathoz emberi nagyság, lélek kell. Többek között ez az, ami a kis Bauerből tökéletesen hiányzik. Emlékszem, 2005-ben a Magyar Nemzet kérdésére nem volt hajlandó megerősíteni apja halálhírét... Atyaég, milyen ciki!
Ha lett volna valódi rendszerváltás (nem csupán egy aláaknázott módszerváltás), akkor Bauer Miklós, Péter Gábor vagy Biszku Béla nem ágyban, párnák közt, hanem fegyházban, nehéz vasban költözött volna át az enyészetbe. Sajnos, nem így történt.
Mint minden kommunistára, úgy a Bauer családra is tökéletesen illik Szolzsenyicin örökérvényű jellemzése. Legyen ez a zárszó:
A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.