Pesti Srácok

Találós kérdés: Önök szerint a „körmös Bauer” fia ki mellé állt az ukrán–magyar-vitában?

null

A magyar nemzet régi, nagy barátja, Bauer Tamás is megszólalt az ukrán–magyar-vitában. Bár a jogi környezet alapszintű ismeretében, illetve 20-as IQ fölött mindenki számára egyértelmű, hogy Magyarországnak van igaza, Bauer Tamás természetesen az ukránok pártjára állt. Persze, igazából az lenne meglepő, ha nem így tett volna, hiszen feketeöves magyargyűlölőről van szó, aki monomániásan gyűlöli a magyarságot.

Az ukránok igazsága címmel követett el bejegyzést a Facebookon Bauer Tamás egykori SZDSZ-es, jelenlegi DK-s politikus. Már a címből is sejthető, mire számíthat, aki botor módon megnyitja a fogalmazást. És nem is fog csalatkozni. Már a cikk eleje is erős. Bauer alapállása mi is lehetne más, mint hogy egyből a Magyarországgal vitában álló fél pártjára áll:

Tehát 2018-ban, a haladás mintakontinensén, Európában teljesen rendjén való a kettős állampolgárság betiltása – még egy olyan „haladó” államban is, mint Ausztria. Bauer szerint tehát nem a tiltó jogszabályok jogsértőek, hanem azok, akik állampolgárságot adnak saját véreiknek... Európában ma a következő a helyzet: ha egy anyagyilkosnak a börtönben nem elég nagy a cellája, akkor több milliós kártérítést kap a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságától. Ha viszont megfosztják állampolgárságától, mert fölvette egy másik államét (miként történt az a felvidéki Tamás Ilonka nénivel és másokkal), akkor Strasbourg elzavarja őket, mondván, nem történt semmi jogsérelem. Ha innen nézzük, Bauer nagyjából a strasbourgi elmebajos emberjogászok szintjén tanyázik. De nézzük tovább a cikkét:

PestiSracok facebook image

Bauer alávaló, hitvány módon hazudik. Bármilyen nemzetiségű ember kérheti a magyar állampolgárságot, akinek felmenői itt éltek a Kárpát-medencében. Magyarnak lenni a történelem során soha nem származási kérdés volt, hanem vállalás.

De kifogásolható, ugyanis a szlovák alkotmány rögzíti, hogy akarata ellenére senki sem fosztható meg állampolgárságától. A Lomnici Zoltán volt főbíró vezette Emberi Méltóság Tanácsa évekkel ezelőtt éppen erre hivatkozva fordult a strasbourgi bírósághoz, miután több felvidéki magyart megfosztottak szlovák állampolgárságától – az más kérdés, hogy Strasbourg lesöpörte az ügyet.

Nem, Ukrajnának sincs, és nem is lehet igaza, hiszen az ukrán alkotmányban is benne van, hogy akarata ellenére senki sem fosztható meg ukrán állampolgárságától. Mint azt a pénteki Magyar Idők megírta, Leonyid Kozsara korábbi ukrán külügyminiszter, aki maga is részt vett az 1996-os ukrán alkotmányozási folyamatban, kijelentette: az alapdokumentumban megfogalmazott egységes állampolgárság azt jelenti, Ukrajnában egyetlen állampolgárság van, és nem létezhet régiónkénti más állampolgárság. Ugyanakkor akarata ellenére senkitől sem vehetik el ukrán állampolgárságát, és ha valaki egy másik ország állampolgára is, ettől függetlenül Ukrajnában őt minden esetben kizárólag ukrán állampolgárként kezelik. Ennyi.

Magyargyűlölők egymás közt; Fotó: MTI/Illyés Tibor

– írja Bauer, aki ezzel nem kevesebbet állít, mint hogy az a több tucat állam, amely világszerte állampolgárságot ad a más országokban élő nemzettársainak, nemzetközi jogot sért. Őrült beszéd!

Szerinte Trianon igazságos volt

Persze, Bauer Tamás ámokfutásán nincs mit csodálkozni. Egyrészt nála családi hagyományai vannak a patológiás magyargyűlöletnek. Apja egy ÁVH-s őrnagy, Bauer Miklós volt, aki szadista vallatási módszerei miatt a „körmös Bauer” gúnynevet érdemelte ki magának. Ő verte halálra például Ries István volt igazságügyminisztert 1950-ben, akinek az volt a bűne, hogy a kékcédulás választások elleni tiltakozásul lemondott posztjáról. (Egy másik SZDSZ-es, Kuncze Gábor pedig belügyminiszterként igazolást állíttatott ki arról, hogy az ÁVH-n nem volt bevett gyakorlat a foglyok kínzása...) Döbbenet, de Bauer Miklóst senki sem számoltatta el a rendszerváltás után, és 2005-ben ágyban, párnák között lehelte ki sötét lelkét. Fia pedig a Magyar Nemzet korabeli megkeresésére nem volt hajlandó megerősíteni apja halálhírét...

Apja bűneiről senki sem tehet, arról viszont igen, amit saját maga elkövet. Márpedig a kis Bauer szívósan igyekszik apja nyomdokaiba érni a kínzás terén. Igaz, ő nem a fizikai, hanem a lelki kínzás mestere. 2011-ben például ezt írta a Galamus nevű magyargyűlölő szennyportálra:

Nem nagyon szükséges ide kommentár. Aki kicsit is szereti Magyarországot, a hazáját, az ilyen gyalázatos sorokat soha nem írna le. Ilyesmire csak a patológiás magyargyűlölők képesek, vagy azok, akik megbízást teljesítenek.

Ajánljuk még