
A kedden ismertetett legfrissebb adatok szerint meghaladta a tízmilliót a koronavírus ellen beadott oltások száma Nagy-Britanniában. Az újonnan kiszűrt fertőzöttek, a kórházi kezelésre szorulók és a halálozások száma egyaránt jelentős ütemben csökken. Matt Hancock egészségügyi miniszter keddi alsóházi tájékoztatóján elmondta: a legveszélyeztetettebb lakossági csoportba tartozó 80 éven felüli korosztály tagjainak 90 százalékát, a 70 és 80 év közötti korcsoportba tartozóknak a felét már beoltották.
A brit egészségügyi minisztérium kedd esti ismertetése szerint a december 8-án indult oltási kampány kezdete óta 9 646 715-en kapták meg a koronavírus elleni oltóanyag első adagját, a második dózisban 496 796-an részesültek. Így az eddig beadott oltások száma az első és a második dózissal együtt 10 143 511. A brit kormány eddig 407 millió dózist rendelt hét gyártótól a koronavírus elleni vakcinából. Ez azt jelenti, hogy a 68 milliós brit lakosságot – fejenként két dózissal számolva – háromszor lehet teljesen átoltani a koronavírus elleni oltásokból London által eddig megrendelt mennyiséggel. A valós szorzó ennél is nagyobb, mivel a jelenlegi tervekben a felnőtt lakosság beoltása szerepel. A hivatalos célkitűzés az, hogy február 15-ig a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok mindegyik tagja – több mint 15 millió ember – megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát, őszre pedig a teljes felnőtt brit lakosság részesüljön a vakcinából.
Csökken a megbetegedések és a halálozások száma
A kedd este ismertetett adatsor szerint az elmúlt 24 órában 16 840 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte. Az év elején még szinte minden nap 60 ezret messze meghaladó, esetenként 70 ezerhez közeli napi új fertőzöttet szűrtek ki Nagy-Britanniában. A szaktárca adatai szerint a kedden zárult egy hétben 162 877 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak tesztekkel, 60 021-gyel, 26,9 százalékkal kevesebbet az egy héttel korábbi azonos időszakban kimutatott új fertőződések számánál. Az elmúlt egy hétben 20 923 pácienst kellett kórházba szállítani a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegség miatt, 5997-tel, 22,3 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban. A brit kormány számítási módszertana szerint – amely a koronavírus-fertőzés megállapításától számított 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe – a kedden zárult egy hétben 7851 páciens haláláról érkezett jelentés. Ez azt jelenti, hogy a Covid-19 betegség okozta nagy-britanniai halálozások heti száma 841-gyel, 9,7 százalékkal csökkent az előző héttel összevetve.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Jon Super
moliere
2021-02-02 at 23:11
Ahogy mondtam, bármely rutinos jobboldali már tavalyelőtt megmondta volna, ha egyszer oltás kell az emberiségnek valami ellen, az országok sorrendje:
1. Izrael
2. USA
3. NBr.
Ha mégsem így lesz a második-harmadik hely, az Trump hibája, bűne (amúgy tényleg), és nem is fogják elhallgatni a demokraták. De mindegy, akkor is előbb lesznek túl rajta, mint bárki.
A számomra a nagy kérdés, hogy olyan országok, mint Ausztrália, Új-Zéland vajon oltatnak-e, amikor már nincs náluk semmi. Ott mi van a “brit mutánssal”? Messze van, mi? 😀
Micsoda szemét hazug világban élünk!!!! Akkor már inkább vissza a jezsuita abszolutizmust és feudalizmust, inkvizíciót, egyházi uralmat! A firkászhatalmnál jobb.
Tuti
2021-02-02 at 21:33
De meg mindig be vagyunk zarva es ugy nez ki,h leszunk is es innen megyunk locsolkodni
(Legalabb van idom uj verset tanulni)
Na ez
2021-02-02 at 21:12
…. Az ilyen eu-s vezetők és bürokraták lebzselve kapják a milliókat közben a britek már 3 hónappal előbb leszerződtek az oltóanyagra. És van a képükön bőr milliós fizetést és juttatásokat felvenniük.
Na ez
2021-02-02 at 20:41
Börtönbe kell az ilyen eu-s főnököket és beosztottjaikat zárni akik szándékosan okozták és ma is meg fogják is okozni főleg az idős és beteg emberek koronavírus fertőzés miatti halálukat ,ezek irtják az eu-s embereket. Az ilyene csinálják a gazdasági migránsoknak Európában a helyet.