Pesti Srácok

A szivárványkoalíció csak a szájkaratéhoz ért a miskolci Fidesz-KDNP szóvivője szerint

null

Országszerte óriási kereslet mutatkozik a maszkok iránt – ezt a szemfülesebb önkormányzatok igyekeznek kiaknázni és helyi termékekkel látják el a lakosságot és intézményeiket. A baloldali összeborulás által vezetett Miskolcon viszont csak szép szavakat kapnak az ügyeletes óvodák és orvosi rendelők segítség helyett. Az óvónők emiatt már nyilvános bejegyzésekben panaszkodnak a közösségi oldalakon. A helyi Fidesz-KDNP által életre hívott civil összefogás ugyanakkor tisztító- és fertőtlenítőszerekkel, kesztyűkkel, maszkokkal látja el az önkormányzathoz tartozó egységeket.

A borsodi megyeszékhelyen működő járványkórházban jelenleg egy koronavírussal fertőzött beteget látnak el, aki jó általános állapotnak örvend; a legutóbbi tesztje már negatív lett, és remélhetőleg hamarosan egészségesen távozhat az intézményből. Az önkormányzat honlapján közölt adatok szerint negyvenhat külföldről hazatért személy van hatósági karanténban. A koronavírus terjedését szolgáló óvintézkedéseket szemmel láthatóan betartja a lakosság. Apadt a tömegközlekedési eszközökön az utazóközönség száma, már a játszótereket is lezárták, jóval kevesebben vannak a boltokban, közterületeken, mint a veszélyhelyzet előtti időkben. Magányosan közlekednek a járókelők, nincs csoportosulás, a magán munkaközvetítők előtt viszont rengetegen várakoznak. Az idős emberek ellátása ugyan önkormányzati feladat, de a legnagyobb közösségi oldalon kibontakozó széleskörű társadalmi összefogás eredményeként rengeteg jó szándékú civil ott segít, ahol tud korosabb vagy beteg embertársainak. A közgyűlésben ellenzéki helyzetbe szorult helyi Fidesz-KDNP a veszélyhelyzetre való tekintettel igyekszik kerülni a pártpolitikát és jelentős civil erőket mozgat meg.Online közösséget építenek, amelynek tagjai összekapaszkodtak a virtuális térben és karitatív akciók sorát hajtják végre a való életben is. Hollósy András, a miskolci Fidesz-KDNP szóvivője arról számolt be portálunknak, hogy a járványhelyzetben nemcsak saját és szeretteik egészségét igyekeznek megóvni az emberek, hanem a megélhetésüket is: akadnak olyan szülők szép számmal, akik mindössze két hét táppénzre vagy fizetett szabadságra tudtak otthon maradni, ezért várhatóan egyre többen fogják igénybe venni az ügyeletes bölcsődék és óvodák szolgáltatásait. Az óvónők a legnépszerűbb közösségi oldalon már nyilvánosan hívják fel a figyelmet arra, hogy semmilyen segítséget nem kapnak a miskolci városvezetéstől.

– szögezte le Hollósy András, aki egy civil társasággal karöltve eddig több száz maszkot, gumikesztyűt és jelentős mennyiségű fertőtlenítőszert juttatott több ügyeletes intézménybe. A szóvivő azt is kifejtette: hazánkban számos önkormányzat gyárt vagy készített maszkokat, részben azért, mert ezek viselése növeli az emberek szubjektív biztonságérzetét, másrészt pedig a megbízott személyek vagy varrodák bevételre tehetnek szert és ebben a nehéz gazdasági helyzetben minden megmentett munkahely kincs.

PestiSracok facebook image

– érvelt Hollósy.

Orvosi rendelőkbe, óvodákba is vittek fertőtlenítőszereket az önkéntesek. Fotó: magánarchívum

Összefogtak a miskolciakkal

A miskolci intézményeknek átadott védőfelszereléseket egyébként a mindössze 1500 lelkes kistelepülés, Sajókeresztúr önkormányzata készíti. A három rétegű, jó minőségű, mosható, vasalható arckendőkre óriási az igény, de nem élnek vissza ezzel: megfizethető áron kínálják portékáikat. Bár a szakemberek beszámolóiból kiderül, hogy komoly védőfelszerelésre leginkább azoknak van szüksége, akik a frontvonalban harcolnak és ki vannak téve a fertőzésveszélynek, az átlagembert pedig nem a maszk, hanem a kontaktuskerülés, a tudatosság és a megfelelő higiéniai szabályok és óvintézkedések betartása védheti meg leginkább a koronavírustól, mégis divat maszkot hordani – és a szemfülesebb önkormányzatok ki is aknázzák a friss trendet.

– hangsúlyozta Hollósy.

A sajókeresztúri önkormányzat látja el maszkokkal a miskolciakat. Fotó: magánarchívum

A Fidesz-KDNP szóvivője arról is beszámolt, hogy a közösségi oldalakon becsmérlő és gyűlöletkeltő megjegyzéseket tesznek a helyi baloldal aktivistái és prominensei a jótékony akcióikról.

– tette hozzá Hollósy András, aki civil csapatával már a miskolci gyógyszertárak előtt sorakozó embereknek is osztja a Sajókeresztúron készült maszkokat.

Kiemelt kép: magánarchívum

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.