Pesti Srácok

Kovács Ferenc Soma szezoncsúccsal búcsúzott 5000 méteren

Kovács Ferenc Soma szezoncsúccsal búcsúzott 5000 méteren

Kovács Ferenc Soma idei legjobb eredményét elérve előfutamában a 21. helyen ért célba, így nem jutott fináléba férfi 5000 méteren a budapesti atlétikai világbajnokság csütörtöki versenynapján. A 19 éves futó - az este egyetlen magyar szereplője - három hete U20-as Európa-bajnoki bronzérmet nyert 3000 méter akadályon, és a vb-szereplést egyfajta jutalomjátéknak tekinthette. Az egyértelmű volt, hogy nincs esélye az első nyolc közé kerülésre, ami döntőbe jutást ért volna, mivel 21 riválisa közül 20 sokkal jobb egyéni csúccsal rendelkezett az övénél.

Az SVSE tehetségének futama a táv kétharmadáig nagyon visszafogott volt, Kovács is szemre könnyedén tartotta a tempót a mezőny hátsó felében. Alig négy körrel a vége előtt azonban egy komolyabb ritmusváltásba kezdtek az élen haladók, melyet a magyar futó már nem bírt és leszakadt. Kovács végül az utolsó 200 méteren nagyot hajrázva egy riválisát megelőzte és 14:11.99 perces eredménnyel ért be a 21. helyen a szinte teltházas publikum biztatása közepette.

- mondta az MTI-nek Kovács, majd hozzátette, hogy 3500 m után jött a holtpont.

PestiSracok facebook image

- zárta gondolatait a veszprémi futó.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.