Pesti Srácok

Kovács Zoltán: idén ismét már előző nap elkezdődnek az ünnepi megemlékezések

Kovács Zoltán: idén ismét már előző nap elkezdődnek az ünnepi megemlékezések

Idén ismét már előző nap elkezdődnek az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepi megemlékezései, október 23-án Orbán Viktor miniszterelnök rendhagyó helyszínen mondja el beszédét – közölte Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden, Budapesten.

Kovács Zoltán sajtótájékoztatóján elmondta: az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs kedden elfogadta a központi rendezvények biztosítási tervét.

– kérte az államtitkár, kiemelve: idén nemcsak a forradalom 65. évfordulójára, hanem az 50. évfordulón történt atrocitásokra is emlékeznek. Az államtitkár közölte: miként korábban már több rendezvény – mint például az augusztus 20-i eseménysorozat vagy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus – esetében, úgy a nemzeti ünnepi állami és önkormányzati rendezvényekre, valamint a jövő héten a mindenszentek és halottak napja alkalmából tartandó egyházi, állami, önkormányzati megemlékezésekre, temetőlátogatásokra sem lesznek érvényesek a koronavírus-járvány miatti korlátozások. Kiemelte: a járványügyi szakemberek és az operatív törzs álláspontja szerint korlátozások nélkül is biztonságosan lebonyolíthatók az ünnepi rendezvények.

PestiSracok facebook image

Az államtitkár a programokat ismertetve elmondta: idén ismét kétnapos megemlékezéssorozattal készülnek az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára. A központi rendezvények október 22-én, pénteken 14 órakor kezdődnek a műegyetemi emlékműnél, ahol a Rákóczi Szövetség képviselői is csatlakoznak a megemlékezéshez, majd együtt vonulnak át a műegyetemi ünnepségre. Onnan 16 órakor indul el a hagyományos fáklyás menet a Bem térre, ahol 17 órakor kezdődik a megemlékezés.

Szombaton, október 23-án a hagyományoknak megfelelően reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek a programok a zászlófelvonással. Az Országházban 10 és 16 óra között meg lehet tekinteni a Szent Koronát. Délután fél 4-kor rendhagyó helyszínen, az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán felállítandó színpadnál folytatódik a megemlékezés, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet. Kovács Zoltán kiemelte: nem véletlen a helyszínválasztás, hiszen ott 15 évvel ezelőtt, az 50. évfordulón a békés emlékezőket és ünneplőket brutális rendőrrohammal verték szét.

– hangsúlyozta az államtitkár, aki 2006. október 23-át a modernkori magyar történelem legszégyenteljesebb napjának nevezte. Kitért arra is, hogy ehhez az ünnepséghez csatlakozik a 14 órakor a Műegyetemtől induló Békemenet is, de az – emelte ki – nem az állami rendezvények része. Ezzel együtt biztosítják az ünnepi rendezvények, így a Békemenet békés, biztonságos, zavartalan lebonyolítását is – tette hozzá.

– ismertette a részleteket az államtitkár. Kovács Zoltán kérdésre válaszolva elmondta: az általa vezetett operatív törzs információi szerint mintegy 400-450 állami, önkormányzati, valamint a gyülekezési törvény hatálya alá eső egyéb rendezvény lesz. Azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki pártok is hirdettek meg rendezvényt október 23-ára, az operatív törzs vezetője azt mondta: nincs olyan információjuk, amely szerint bármilyen párhuzamosan tartott rendezvény megzavarná a központi programokat. Az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs és a benne részt vevő szervezetek továbbra is azért dolgoznak, hogy mindenki méltóságteljesen, a lehető legnagyobb biztonságban ünnepelhessen.

– szögezte le az államtitkár.

1956 októberében Magyarországon békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. Az Országgyűlés 1991-ben nyilvánította hivatalos nemzeti ünneppé október 23-át, amit a 2012-es alaptörvény is megerősített.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."