
Annak a hangja beszél ebből a jelentésből, aki finanszírozza – jelentette ki a Mandinernek Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Freedom House legújabb, Magyarországról szóló jelentésével kapcsolatban.
Mint hozzátette, ma már senki nem veszi komolyan ezeket az egyértelműen politikai fegyverként szolgáló besorolásokat. Úgy véli, a hasonló osztályozásokat ma egyértelműen arra használják, hogy valakit verbális, jogi értelemben a sarokba állítsanak.
Aki ismeri a világot, nem veszi komolyan az olyan rangsorokat, mint a szóban forgó is, ami egy sorban említi hazánkat például a dél-afrikai Lesothóval
– hangsúlyozta. Mint fogalmazott, a legpenetránsabb dolog nem az, hogy senki nem veszi már komolyan ezeket a listákat, hanem az, hogy „egészen egyszerűen hülyének nézik az embereket”.
A magyar politikai rendszer csupán részlegesen szabad, hibrid rezsim – derült ki a Freedom House immár ötvenedjére összeállított demokráciaindexéből, amit a HVG360 cikke szemlézett. Mint írják, a Fidesz–KDNP kormánya által kialakított államszerkezet jelenleg a 66. helyen van a vizsgált 195 ország között. A jelentés több problémát is felsorol, így például a szűk pórázra kötött sajtót, a független intézmények bedarálását, a bűnüldöző rendszer kézi vezérlését, a rasszizmust és az elnyomást.
Forrás: Mandiner; Fotó: Facebook
Facebook hozzászólás
Freedom house
2023-03-13 at 07:27
Még nem tették ki a ház logóját: “ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”
Hozzászóló
2023-03-11 at 20:16
Ne bántsátok Yoggit, ő velünk van. Csak más irányból járul hozzá a Fidesz kétharmadhoz.
Orientál
2023-03-11 at 17:50
Yoggi Akkor ezt úgy bizonyíthatod be hogy te a balliberális zöld Gyurcsányodékkal együtt átrohansz Zelenszkij főnökötökhöz aki minden gyalogsági hadi fegyverzettel eszköökkel és felszereléssel ellát titeket és be is vet egyből mindnyájatokat az oroszok elleni háborúba.
Orientál
2023-03-11 at 17:41
Freedom House az a politikai bűnöző mint Sorosék akik akárhogy de mindenáron leakarják csökkenteni földünk 8 milliárdos népességét 1 milliárd fő alá ,de ez csak úgy lehetséges mint ahogy a kommunista Sztálin és Hitler elvtársaik csinálták, keverve a pedofil genderizmusukkal migránsaikkal és egyéb ilyen gátlástalan emberiség elleni bűnözéseikkel.
huda
2023-03-11 at 14:53
A liberális hazugságot nem lehet űberelni ,még azok is szétröhögik magukat akik írják ezeket !!!
Teddy
2023-03-11 at 10:36
Yoggi 2023-03-11 at 09:36
de te, azzal éles elméddel átlátsz a szitán és nem vagy rest ezt megosztani velünk!
köszönet érte
Ungarn über alles !
2023-03-11 at 10:21
vajh’ mennyit számíthat egy Magyar ember értékrendjében,
hogy mit ugat róla az amcsi csőcselék ?
Béla
2023-03-11 at 09:49
Az amerikai Freedom House civil szervezet percepciós, érzékelési felméréseken alapuló megítélése, értékelése ugyanúgy működik, mint az állatvásári kupecé, aki akármit állíthat és ha akarja az ellenkezőjét is állíthatja (ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes).
Yoggi
2023-03-11 at 09:36
Na, akkor ebben nem különböznek a fidesztől.
Rokon lelkek egymásra találtak.
bl
2023-03-11 at 09:35
Az egyik svéd újság például arról ír, hogy Orbánék gengszter módjára tiszteletet akarnak kizsarolni maguknak. Nem fogják fel, hogy semmilyen tiszteletet nem fogunk tőlük kizsarolni, hanem csak arról van szó, hogy meg se hallgattak volna, nem is fogadtak volna soha, ha nem lenne a ratifikáció. Ez egy alkalom volt a számunkra hogy hallassuk a hangunkat. (Elmehetnek a jó büdös kurva anyjukba, nem kell, hogy tiszteljenek!!! Sőt!! Tegyenek be ahol tudnak, hiszen ez illik egy fejletthaladóhoz!!!!)
bl
2023-03-11 at 09:29
A tavalyi jelentések szerint Haitin nagyobb a szabadság, mint nálunk. Haitin ahol bandák uralkodnak, és megölik az elnököt, stb nagyobb a szabadság. Még régebben az olaszokat (amikor Berlusconi volt a miniszterelnök) kihozták a 93. helyre, majdnem az összes -isztán utánra. Szégyen amit művelnek. Szégyen amit műveltek például Gyöngyöspata kapcsán is. A fejletthaladók a normálisokat büntetik (leuralják) és a nemnormálisoknak kedveznek. Liberális-sokk. Hehehe.
polizza
2023-03-11 at 08:49
Bàstya elvtàrs2023-03-11 at 08:15
Igen, rájuk.
De mindemellett nagyon szemellenzősen gondolkodnak, mert mindazokat vérig sértik, akik a Fidesz+KDNP csapatra szavaztak, és olyan létszámban szavaztak, hogy a parlamenti 2/3 jött ki belőle.
Ezek a szavazók mind vérig sértődhetnek, hogy ha a mai kormányzat nem jogállami, akkor ők sem jogállami gondolkodásúak, hiszen erre a kormányzatra szavaztak.
És ezek közül a szavazók közül valószínűleg egyre többen értesülnek a nemcsak a kormányzatot, hanem személy szerint őket is sértegető véleményekről.
És az még hagyján, hogy az itteni máshogy gondolkodó oldal sérteget, de itt olyanokról van szó, akik végül is milyen alapon dumálnak bele ennek az országnak a dolgaiba? Milyen alapon merik úgy érezni, hogy ők dirigálhatnak itt is és nemcsak ott, ahol ők vannak otthon.
Logikus
2023-03-11 at 08:32
Persze, hogy annak nézik ez nem újkeletű…
Gladács
2023-03-11 at 08:29
Azoknak akik csak ezekre figyelnek:
“Vezettessed magadat szembekötve, vakon,
Elfajult testvéridtől csinált áll útakon,
Kik őseink hamvait rútul megtaposták,
Arany szabadságunkat aranyon eladták.”
szabadság?
2023-03-11 at 08:26
A Freedom House (Szabadság Háza), amely a jenki globalizmust, rasszizmust, fékezhetetlen háborúmániát és kommunizmust akarja RÁKÉNYZSZERÍTENI a nemzetekre.
Bàstya elvtàrs
2023-03-11 at 08:15
Valakinek eszébe juthatna màr és nézze még hànyadikak voltunk, Mondjuk 2006-ban, 2007-ben, amikor a gyurcsàny diktatura tombolt.
Igy “vakon” is ki merem àllitani, hogy – a freedom house, és màs sorosista hamisitok szerint – sokkal, de sokkal elöbbre volt rangsorolva Magyarorszàg!
Na de miért?
Mert balliberàlis (sorosista) bàbkormàny volt,
Mert a média 90-99%-a balliberàlis, sorosista hazudozok kezében volt,
Mert az IMF, Brüsszel azt csinàlt, amit akart,
Mert a külföld ugy szivattyuzhatta ki a pénzt, ahogy csak akartàk,
Mert ez testesitette meg a sorosista, nyugati “demokràciàt.
Ami jobb-konzervativ, az màra (a soros birodalom szàmàra egy eltörlendö, felszàmolando) diktaturànak van degradàlva, mert veszélyes ràjuk!
Ennyi!
Arisztotelész
2023-03-11 at 07:10
Nem hülyének nézés a lényeg. Azok a szervezetek olyan embereket céloznak, akik nem mennek bele a részletekbe, nem érdekli őket a valóság, csak fent akarják tartani az illúziót, hogy ők jóemberek. Itt már nem érdekes, hogy ki mekkorát hazudik, csak az számít, hogy a közlemény illeszkedjen a fő narratívába, és megerősítse a nyájat hitében. Erre a jelenségre szokták alkalmazni az ilyen szakkifejezéseket, hogy confirmation bias meg selection bias. Amúgy meg ez egyáltalán nem újdonság. A vallások így működtek amióta világ a világ.
Nahát
2023-03-11 at 07:09
Szűk pórázra kötött sajtó? Amikor tele van az ország szélsőbalos sajtótermékekkel? Mindenki a magyar kormányt gyalázza földön, vízen, levegőben, ahogy a csövön kifér, ezek meg pofáznak, hogy szűk a pórázuk?! Az pedig, hogy illegálisan nem lehet bejönni Magyarországra, nem rasszizmus, köcsögök! Vannak hivatalos határátkelőhelyek, basta!