Egy társadalom egyebek mellett attól a lelki összhangtól, harmóniától lesz egészséges, amelyet csak az a különleges körülmény képes megteremteni, hogy “bízunk egymásban és számíthatunk egymásra” – hangoztatta az Országgyűlés elnöke csütörtökön, Budapesten, egy, a fogyatékossággal élők világnapja alkalmából tartott díjátadón.
Kövér László az Országházban a Göllesz Viktor-ösztöndíj és a Frim Jakab-emlékérem átadásán úgy fogalmazott: “nem csodákat, nem teljesíthetetlen dolgokat várunk egymástól, hanem csupán azt, hogy a maga helyén, a maga képességeivel és adottságaival mindenki tegyen meg közösségünkért mindent, ami csak tőle telik”.
Ehhez van olyan nagy szükség az egymást tápláló, egymást erősítő bizalomra
– tette hozzá. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) ünnepségén hat fiatal vehette át az ösztöndíjat. A Frim Jakab-emlékérmet Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli és Szita Károly (Fidesz-KDNP) kaposvári polgármester kapta. Kövér László, aki egyben az ünnepség fővédnöke volt, elmondta: a statisztikai adatok szerint a nagyvilágban több, mint egymilliárd tartósan egészségkárosodott, illetve fogyatékossággal élő ember él, az Európai Unióban több, mint 80 millió, Magyarországon pedig csaknem félmillió ember él valamilyen fogyatékossággal, és az ő sorsuk alakulása közvetve a lakosság harmadát érinti.
Napjainkra Magyarországon 2011-hez képest összességében 80 ezerrel – 490 ezerről 408 ezerre – csökkent a fogyatékossággal élők száma. Ám ez csak egy statisztikai átlag, amelyen belül az értelmi fogyatékosságban szenvedők száma nem csökkent, hanem nőtt, és meghaladja az ötvenezret
– mutatott rá a házelnök. Kövér László azt mondta: ha ezen polgártársainkon segítünk, nemcsak azt érezhetjük, hogy mi magunk is egy kicsit jobbá válunk, hanem azt is, hogy a világot is kicsit élhetőbbé, szerethetőbbé és barátságosabbá tesszük, és ez a tudat önbecsülésünket és lelki erőnket is növeli. A házelnök kiemelte azt is, hogy az a biztatás, bátorítás, tanítás, az a törődés és támogatás, amit az ösztöndíjasok kaptak és kapnak, sokszorosan megtérül mindannyiunk számára.
Nemcsak ők járnak jól, hanem az egész magyar társadalom
– mondta. Kövér László a díjazottaknak gratulálva arról beszélt, hogy nekik a szükségből erényt kellett kovácsolniuk, és ez sikerült.
A maguk erőfeszítésével, a maguk tehetségével és szorgalmával kellett a lehetőségből ösztöndíjra méltó, kimagasló eredményt elérniük a tanulás, a művészet, a munka, az önérvényesítés vagy éppen a sport területén
– hangoztatta.
A parlament elnöke a két díjazott polgármestert méltatva arról beszélt, hogy Szita Károly és Borbély Lénárd tiszteletre méltó elhivatottsággal és eredményességgel járult hozzá, hogy településükön jobb soruk legyen a szellemi és fizikai értelemben hátrányosabb helyzetűeknek. Kövér László szólt arról is, hogy a megsegítendők harmonikus beilleszkedéséhez sokak nagyon nagy odafigyelésére, törődésére, szervező és alkotó munkájára van szükség.
A magyar állam egyedül nem is tudná elvégezni ezt a hatalmas feladatot
– tette hozzá. A házelnök elismerését fejezte ki az ÉFOÉSZ-nek, hogy “a munka dandárját magukra vállalták”.
A szervezet költségvetési támogatása a 2010-es 92 millió forinthoz képest jövőre 187 millió forintra emelkedik. Továbbá az elmúlt években 850 millió forintból, több, mint 1200, fogyatékossággal élő ember bevonásával az ország minden megyéjében és a fővárosban megkezdődött az Önálló Életviteli Centrumok – mint a fogyatékosságban szenvedőket segítő új életterek – kialakítása
– jelezte Kövér László.
Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke elmondta: az odaítélt ösztöndíjak azt a célt szolgálják, hogy segítsék a nyertesek beilleszkedését a társadalomba, a közösségbe. Szólt arról: együtt küzdenek uniós országokkal, hogy a választásokon szavazhassanak azok az értelmi fogyatékossággal élő emberek, akik ezt szeretnék és ezzel élni is tudnának.
A Frim Jakab-emlékérmet 1990-ben alapította az ÉFOÉSZ a neves gyógypedagógus munkássága előtt tisztelegve. A díj célja az olyan szakemberek, illetve közéleti személyiségek elismerése, akik munkájukban kiemelkedő eredményeket értek el az értelmifogyatékosság-ügy és az érdekvédelem területén. A Göllesz Viktor-ösztöndíjjal értelmi fogyatékossággal élő tehetséges fiatalokat támogatnak.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS