Pesti Srácok

Kövér László: A kultúrharc a posztkommunista elit utóvédharca

Kövér László: A kultúrharc a posztkommunista elit utóvédharca

A manapság látható kultúrharc nem más, mint a posztkommunista értelmiségi csoportok utóvédharca a Kádár-rendszerben megszerzett és a rendszerváltozás első két évtizedében gondosan őrzött hegemónia megtartásáért – mondta az Országgyűlés elnöke a színházakat is érintő kulturális törvénycsomag kapcsán a Magyar Hírlapnak adott, szombaton megjelent interjújában.

Kövér László hangsúlyozta, hogy a háborúskodás színterei változóak: hol a médiában, hol az emlékezetpolitikában, a történelem értelmezésében, hol pedig az alkotóművészet terén üti fel a fejét a konfliktus – "most éppen a színházaknál".

– fogalmazott a házelnök. A 2019-es évet összességében kiválónak értékelte: a kormány egyes gazdaság- és családpolitikai intézkedései előrébb vitték az országot.

PestiSracok facebook image

– mondta Kövér László, rámutatva: a májusi európai parlamenti és az őszi önkormányzati választáson a leadott szavazatok nagyjából ötvenkét százalékát a kormánypártok, illetve jelöltjeik kapták. Elismerte azonban, hogy az ellenzék aratott néhány, az ő szempontjukból fontos, a Fidesz-KDNP számára pedig tanulságos sikert, elsősorban Budapesten, illetve tíz megyei jogú városban.

– fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy mi állhatott ennek hátterében – a Borkai-ügy vagy az ellenzéki összefogás –, úgy válaszolt: az ellenfél tudta, mit csinál; részsikerei egy tudatos terv precíz és alapos végrehajtásából fakadnak. Kifejtette: szerinte a Borkai-ügy az első indulatból fakadó értékelésnél jóval kisebb súllyal esett latba, míg az összefogásnak nagyobb jelentősége volt.

– tette hozzá. Szerinte ez ellen a Fidesznek továbbra is jól kell kormányoznia, "a lehető legkevesebb hibával és gyarlósággal megverve". Ugyanakkor utoljára 2002-ben gondolták, hogy önmagában a jó kormányzás elegendő a győzelemhez.

– mondta. Arra a kérdésre, hogy egyesek szerint a Fidesz elveszítette a kapcsolatot a fiatalokkal, a házelnök úgy reagált: fontos, hogy a generációs szakadékok ellenére egységben tudják tartani a nemzetet, meg tudják őrizni a kapcsolódási pontokat, amelyeken keresztül utat találhatnak egymáshoz. A fiataloknak azt üzente: van mi ellen lázadni, "az a liberális korszellem tette ugyanis tönkre a világot, amelynek jegyében manapság tüntikéznek".

– mondta Kövér László.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.