Pesti Srácok

Közelednek a magyar álláspontok: az RMDSZ két befutó helyet enged át az EMSZ-nek

Közelednek a magyar álláspontok: az RMDSZ két befutó helyet enged át az EMSZ-nek

Két, befutónak számító helyet enged át ellenzékének a parlamenti választásokra összeállított jelöltlistáin a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – jelentette be pénteken, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) jelöltlistákat véglegesítő ülése után Kelemen Hunor.

A szövetség elnöke elmondta: az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) szövetségével létrejött Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) eredményei a szeptemberben tartott önkormányzati választásokon elmaradtak ugyan az MPP 2016-os eredményeitől, de úgy vélték, a magyar szavazatok kilencvenkét százalékának a birtokában nagyvonalúnak kell lenniük, ezért most is két helyet ajánlottak az ellenzéknek, akárcsak négy évvel ezelőtt. Hozzátette: azért tették, mert most az a cél, hogy erős parlamenti képviselete legyen a magyarságnak.

Kelemen Hunor azt is bejelentette, hogy a jelenleg is képviselői mandátummal rendelkező MPP-s Kulcsár-Terza József a Maros megyei képviselőjelölt-lista harmadik helyét, és Zakariás Zoltán, az EMNP Önkormányzati Tanácsának elnöke a Hargita megyei jelöltlista ötödik helyét foglalja el. A Kovászna megyei listán szorítottak ugyanakkor helyet a szórvány képviselőjének, Benedek Zakariásnak, és az RMDSZ által olykor megszerzett, máskor elveszített Bihar megyei harmadik helyet ajánlották fel az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezetek jelöltjének, Oltean Csongornak.

Újságírói kérdésre az elnök megemlítette: tárgyalt a Szabad Emberek Pártjának (POL) színeiben újabb székelyudvarhelyi polgármesteri címet nyert Gálfi Árpáddal is, de a POL-lal nem tudnak szövetkezni, Gálfi Árpáddal, mint személlyel pedig nem egyezhetnek meg. Ígéretet tett azonban arra, hogy Székelyudvarhelyt és az udvarhelyi embereket támogatják majd, amikor erre szükség lesz. Az MTI kérdésére, hogy az RMDSZ vagy az EMSZ jelölte-e ki az ellenzéki jelölteket, Kelemen Hunor elmondta: Mezei Jánossal, az EMSZ társelnökével egyeztettek telefonon a SZÁT-ülés szünetében, tőle kapták a javaslatot. Azt is megemlítette: hogy szintén Mezeivel készülnek aláírni jövő héten egy együttműködési megállapodást.

PestiSracok facebook image

Kelemen Hunor újságírói kérdésre pontosította: csütörtökön úgy álltak fel a tárgyalóasztaltól az EMSZ képviselőivel, hogy az ellenzéki szövetség két helyet kér, és ha nem lesz meg a két hely, akkor nem lesz megállapodás. Hozzátette: a megállapodás elveiben már rég megegyeztek, a szöveg tartalmát kell még véglegesíteni. Azt is elmondta: az RMDSZ Románia valamennyi megyéjében, és külföldön is indít jelölteket. Azokban a Kárpátokon túli megyékben, ahol nincs szervezetük, az ifjúsági szervezetek és a nőszervezet állított jelölteket. Közölte: a szövetség ötszázhatvanhat képviselő- és szenátorjelölttel vág neki a választásoknak. Újságírói kérdésre kijelentette: fenntartja véleményét, hogy december 6-án meg kell tartani a parlamenti választásokat, hiszen alkotmányosan azt csak három hónappal lehet elhalasztani, és nem biztos, hogy később kedvezőbb lesz a járványhelyzet a választás megtartására.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.